A , amely néven is ismert, egy szigetcsoport a Csendes-óceán nyugati részén, a Kelet-kínai-tengeren, a szintén Japán részét képező Kjúsú szigetétől délnyugatra,Louis-Frédéric Nussbaum: Japan Encyclopedia, 2005, 801. old. Tajvantól 120 kilométerre északkeletre. A szigetcsoport 161 szigetből áll, amelyből 44 lakott és 117 lakatlan, legnagyobb tagja Okinava. Északi szigetei közigazgatásilag a Kagosima prefektúra részét képezik, míg a déliek az Okinava prefektúrához tartoznak. A szigetcsoporthoz tartozik Joron szigete is, amely Japán legnyugatibb lakott pontja.
A szigetek klímája szubtrópusi, az évi átlaghőmérséklet 22,5 fok, így igen kedvelt turistacélpont. A szigetcsoport 1879-ig önállóságot élvezett, ekkor a Rjúkjúi Királyság volt a szigetet irányító állam. 1372-ben vált Kína, majd 1609-ben Japán hűbéresévé az állam. 1609-ben a hódító japán szamurájok megtiltották a helyi lakosoknak a fegyverviselést. Erre válaszul dolgoztak ki egy fegyver nélküli küzdőtechnikát, amely karate néven vált ismertté. A szigetcsoport 1872-ben vált Japán részévé, majd 7 év múlva a királyságot megszüntették, és megszervezték helyén az Okinava prefektúrát. Ezután erőteljes japánosítás indult el a szigeten, aminek az 1945-ben itt zajlott véres okinavai csata vetett véget. A japán vereség után a sziget amerikai megszállás alá került, és az 1951-es békeszerződés amerikai gyámság alá helyezte. A szigetek 1972-ben tértek vissza Japánhoz, ám azóta is sok amerikai bázis található rajta.
Elnevezése A japán nyelvben a jelentése eltér a magyar Rjúkjú-szigetekétől, ugyanis előbbi csupán az Okinava prefektúrában található szigeteket, vagyis csupán a szigetcsoport déli tagjait jelöli. A Rjúkjú szót gyakran cserélik fel az Okinavával, mintegy szinonimaként kezelve a kettőt. A területre való utaláskor a Nanszei-szigetekre gyakran alkalmazzák az vagy ehhez hasonló megnevezéseket is.
Történelem
Őstörténet Nem tudni pontosan, hogy a szigeteken mikor jelent meg először ember, ám a legkorábbi csontok évvel ezelőttre datálhatóak, de találtak és éves csontokat is.Arashiro Toshiaki: High School History of Ryukyu, Okinawa Toyo Kikaku, 2001, , 10–11. old. Ezen emberek származása mindmáig vitatott. Az egyik elmélet szerint Kínából érkeztek őseik a területre, és csak később keveredtek más népcsoportokkal, például a japánokkal. Egy másik elmélet úgy tartja, hogy a sok közös genetikai vonás alapján a rjúkjúi lakosok ősei Japánból keltek át a szigetekre.
A független Rjúkjú A szigeteket először a kínai Szung-dinasztia 7. század eleji irataiban említik meg. Némely vélemények szerint a Liucsiu név ezeket a szigeteket takarja, mások szerint a Penghu-szigeteket és Tajvant, azonban mindmáig nem sikerült megfejteni, pontosan melyiket jelentheti. Az első jelentősebb államok a 12. században kezdtek szerveződni Okinava szigetén, amely egészen 1429-ig három királyság igazgatása alatt állt. Ezek mindegyikének az élén egy király állt, és külön nemességgel, földesurakkal (adzsi) rendelkeztek. A 12. század végén kezdtek a királyok várakat (guszuku) építeni, ami miatt egyik fél sem tudott a többi fölé kerekedni. A középső Csúzan rendelkezett a legjobb termőföldekkel és kikötőkkel, tőle délre feküdt a szintén jó adottsággal, ám legkisebb területtel rendelkező Nanzan, északon, a hegyekkel és erdőkkel borított területen pedig Hokuzan.
Csúzan 1372-ben vált a kínai Ming-dinasztia vazallusává, aminek köszönhetően a terület fejlődésnek indult. Végül ennek királya, Só Hasi egyesítette a három királyságot egy állammá 1429-ben, és létrehozta a Rjúkjúi Királyságot. Az 1477-től 1526-ig uralkodó Só Sin jelentős intézkedéseket hozott meg uralkodása alatt, amelyet sokan a Rjúkjú-szigetek egyik aranykorának tartanak. A szigeten már a 15. században ismertek voltak a lőfegyverek, amelyek 1466-ban innen kerültek át Japánba, ám több régészeti lelet is azt bizonyítja, hogy a lőfegyvereket már ez előtt is ismerték Okinaván.
Japán uralom 1609-ben Simazu Tadacune, Szacuma tartomány vezetője 13 dzsunkával és 2500 szamurájjal érkezett a szigetre, megszerezve a fennhatóságot a királyság felett. A helyi lakosok igen kis ellenállást tanúsítottak, mivel nem rendelkeztek számottevő katonai erővel, ráadásul királyuk, Só Nei megparancsolta nekik, hogy ne áldozzák fel feleslegesen életüket.Kerr, George H. (2000). Okinawa: the History of an Island People. (revised ed.) Boston: Tuttle Publishing. Ezután Rjúkjú királyai nemcsak a kínai császárnak, de a japán sógunnak is adót fizettek. 1655-ben az Edo-bakufu jóváhagyta a királyság kínai hűbérfizetését,Kang, David C. (2010).:East Asia Before the West: Five Centuries of Trade and Tribute,, 81. old. a kínaiakkal fennálló hűbéri viszonyt csupán 1874-ben szüntették meg.Lin, Man-houng Lin. "The Ryukyus and Taiwan in the East Asian Seas: A Longue Durée Perspective," Asia-Pacific Journal: Japan Focus. October 27, 2006, translated and abridged from Academia Sinica Weekly, No. 1084. 24 August 2006.
1872. március 11-én Japán szoros ellenőrzés alá vonta a szigeteket, amivel megsértette a kínai érdekeket. A területet kezdetben a külügyminisztérium irányította, ám 1875-től már a belügyminisztérium igazgatása alatt állt. A tényleges annexióra 1879-ben került sor, amikor a Rjúkjú-szigeteket Okinava prefektúrává szervezték át, az utolsó királyt, Só Tait Tokióba kényszerítették, ahol nemesi címet kapott. A Kínát irányító Csing-dinasztia jó ideig nem kívánta ezt elfogadni, azonban az első kínai–japán háborút lezáró 1895-ös simonoszeki békében lemondott a szigetcsoport iránti minden követelésről.
A japánok itt is japánosításba fogtak, így betiltották a helyi nyelv használatát, a saját történelem tanítását és a kultúra gyakorlását. Kormányzó, hivatalnok, iskolaigazgató és tanár csak japán származású lehetett, aki az anyaszigetekről költözött ide. Betiltották a tradicionális rjúkjúi öltözékeket és hajviseletet, és a lakosságnak japán mintára kellett öltözködnie. 1937-ben kötelezővé tették számukra, hogy nevüket is japánosítsák a könnyebb érthetőség miatt. Ugyanebben az évben kiiktatták a rjúkjúi zenét és táncokat az iskolai oktatásból, majd 1942-ben a japánokból álló rendőrség be is tiltotta ezeket a helyi színdarabokkal és operákkal együtt.
A második világháború végén, 1945-ben itt került sor az okinavai csatára, amely japán és rjúkjúi életét követelte, ennek mintegy fele civil volt. A szövetségesek számára a sziget Japánhoz való közelsége jelentette a fő előnyt, hiszen nem csak flottájuk használhatta, de légierejük is jóval kevesebb üzemanyag felhasználásával bombázhatta Japánt. A szigeten folyó japán ellenállásnak már nem volt igazi értelme, hiszen a háború már elveszett az ország számára, így a hadvezetés csupán becsülete mentéséért, illetve a szövetséges előrenyomulás lassításáért áldozta fel a szigetet.
A második világháború után Ezután a terület amerikai megszállás alá került, amelyet az 1951-es San Franciscó-i béke hagyott jóvá, amerikai gyámság alá helyezve a Rjúkjú-szigeteket, mely egészen 1972-ig tartott, és csupán ekkor adták vissza azt Japánnak. Azonban mind a mai napig számos amerikai bázis található itt, amelyek a szigetcsoport több mint 10%-át (Okinava 18%-át) foglalják el. Az amerikai jelenlét első napjai óta sok összetűzésre került sor az amerikaiak és a helyi lakosság között, az amerikaiak által elkövetett bűncselekmények, a balesetek, a zaj és a környezetszennyezés miatt. A leghírhedtebb ilyen eset egy 12 éves lány három amerikai katona általi megerőszakolása volt 1995-ben. A legtöbb helyi lakos a bázisok megszüntetésének pártján áll, amelyért több tüntetést is rendeztek már. Ezek közül volt olyan, amelyen -nél is több ember vett részt. A japán kormány azonban rendre megakadályozta ezeket a törekvéseket, mivel az amerikai katonai jelenlétet a legtávolabbi, legkevésbé befolyásos és legszegényebb prefektúrára akarta korlátozni, ám 2006-tól helyi nyomásra megkezdték a bázisok áttelepítését. 2014. november 16-án Onaga Takesi, az amerikai jelenlét ellenzője nagy fölénnyel győzte le a Liberális Demokrata Párt által támogatott Nakaima Hirokazut.
Földrajz
Geológia thumb|right|260px|A szigetcsoport tektonikai térképe A Rjúkjú-szigetek 1200 kilométer hosszan terül el Tajvan és Kjúsú között. A szigetcsoport a Rjúkjú-lemezen található, és mellette húzódik a Rjúkjú-árok, amely 2250 kilométer hosszú, végpontja 1657 kilométerrel délnyugatra van Tokiótól. Legmélyebb része 7507 méterrel a vízfelszín alatt található, összterülete pedig eléri a négyzetkilométert. Szintén a közelében található a Rjúkjú vulkáni ív, amely 70 kilométer szélességű Kjúsú déli része és Okinava nyugati része között, ettől délre pedig egyre jobban vékonyodik.
A szigetcsoport geomorfológiailag és geológiailag három részre oszlik: északi, központi és déli Rjúkjú. Ez a három térség három önálló mikrolemez az Okinava-árok, a Rjúkjú-hátság és a Rjúkjú-árok mentén. Ebből az első kettő egymáshoz jobban hasonló, a Délnyugat-Japán melletti külső szubdukciós zóna folytatása mellett helyezkedik el. A szigetek üledékei a mezozoikumból és az eocénből származnak, ez után emelkedtek ki a tengerből, de a felső miocén során újra elöntötte őket a tenger. A déli Rjúkjú ezzel szemben túlnyomórészt metamorf kőzetekből áll, amelyek regionális metamorfózis során nagyon magas stressznyomás mellett jöttek létre. E déli szegmensben az eocén kori kiemelkedést egyidős vulkanizmus mutatja. Az alsó miocénben újra tengeri üledékek – mészkő és homokkő – képződtek.
A déli szegmensben Rjúkjú vulkáni ív délről szegélyezi az Okinava-árok és az Okinava vulkáni ív térségét, majd a tajvani kompressziós övben folytatódik. A geológiai és strukturális ellentétek a két térség között feltűnően nagyok a miocénig. A felső miocénben az egész térségben egyöntetű transzgresszió következett és a szigetív csak a pliocéntől kezdett emelkedni. A paleogén után gránitos diapir zónák kísérik a vulkanizmust. A Rjúkjú-ív 100–120 kilométerre Tajvantól keletre ér véget.
Főbb szigetek bélyegkép|jobbra|250px|A Rjúkjú-szigetek főbb szigetei
Szacunan-szigetek (Kagosima prefektúra igazgatása alatt) Ószumi-szigetek Északkeleti-csoport: Tanegasima, Jakusima, Kucsinoerabudzsima, Magesima Északnyugati-csoport: Takesima, Iódzsima, Kuroshima Tokara-szigetek: Kucsinosima, Nakanosima, Gadzsadzsima, Szuvanoszedzsima, Akuszekidzsima, Tairadzsima, Kodakaradzsima, Takaradzsima Amami-szigetek: Amami Ósima, Kikaigasima, Kakeromadzsima, Jorosima, Ukesima, Tokunosima, Okinoerabudzsima, Jorondzsima Rjúkjú-sotó (Okinava prefektúra igazgatása alatt) Okinava-szigetek: Okinava, Kumedzsima, Ihejadzsima, Izenadzsima, Agunidzsima, Iedzsima, Ivo Tori Sima Kerama-szigetek: Tokasikidzsima, Zamamidzsima, Akadzsima, Gerumadzsima Daitó-szigetek: Kita daitó, Minami daitó, Oki daitó Szakisima-szigetek: Mijako-szigetek: Mijakodzsima, Ikema, Ógami, Irabu, Shimodzsi, Kurima, Minna, Tarama Jaejama-szigetek: Iriomote, Isigaki, Taketomi, Kohama, Kurosima, Araguszuku, Hatoma, Jubudzsima, Hateruma, Jonaguni Szenkaku-szigetek (Kína és Tajvan magáénak követeli): Uocuridzsima, Kuba Dzsima, Taisó Dzsima, Kita Kodzsima, Minami Kodzsima
Városok Az Okinava prefektúra területén 11 város található, és Kagosima prefektúra további két városa van még a tágabb értelemben vett Rjúkjú-szigetek területén. Zárójelben az adott település rjúkjúi neve található.
Amami (Kagosima prefektúra) Nisinoomote (Kagosima prefektúra) Ginovan (Jinoon) Isigaki (Ishigachi) Itoman (Ichuman) Mijakodzsima (Naaku) Nago (Nagu) Naha (Naafa) (főváros) Nandzsó (Nanjoo) Okinava (Uchinaa) (korábban Koza) Tomiguszuku (Timigushiku) Uraszoe (Urashii) Uruma (Uruma)
Népesség
bélyegkép|jobb|250px|Rjúkjúiak tradicionális öltözékben a Meidzsi-kor idején (1868–1912)