Pápai Lajos nyugalmazott győri megyés püspök.

Pályafutása 1958-ban érettségizett a keszthelyi premontrei rend főgimnáziumában (a mai Vajda János Gimnázium). 1963. június 21-én szentelték pappá Veszprémben. Segédlelkészként szolgált Nagykapornakon (1963–1965), Kiskomáromban (1965–1966), Nagykanizsán (1966–1967), Siófokon (1967), Balatonfüreden (1967–1973), majd ismét Nagykanizsán (1973).

1969-ben teológiai doktorátust szerzett Budapesten. 1973–1975 között tanulmányi szabadságon volt Strasbourgban, ahol 1975-ben vallástudományi doktorátust szerzett. Ezt követően 1975–77 között Szegeden volt teológiai tanár; morálist, patrológiát és ökumenizmust tanított. Budapesten spirituális volt a Központi Papnevelő Intézetben (1977–1985), közben püspöki tanácsos lett (1982). 1985–1991 között plébános volt Veszprémben a Regina Mundi plébánián. Majd 1992 Január 1.-én megalapította a Győri Egyházmegyei Karitaszt.

Püspöki pályafutása 1991. március 18-tól győri megyés püspök, ahol április 27-én szentelték fel. 1995-től a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iskolabizottságának elnöke, 2005 szeptemberétől 2010-ig a püspöki kar alelnöke volt. Kiállt az Orbán-kormány mellett, pl. 2012-ben felszólalt az ellen, hogy „a liberális elvet vallók európai uniós kapcsolataikon keresztül akarják rágalmazni Magyarországot, Orbán Viktor miniszterelnököt és a kormányt”.

75 éves korában lemondott hivataláról. Ferenc pápa lemondását elfogadta, utódjául 2016. május 17-én Veres András addigi szombathelyi püspököt nevezte ki.

Művei Nagy Szt. Baszileiosz halálának 1600 éves évfordulójára. II. János Pál pápa enciklikája (ford.) Budapest, 1983 (Ókeresztény írók. VI:11.) André Frossard: Ne féljetek! (ford.) Budapest, 1986 A keresztény hit alapjai. 1-2. köt. Győr, 2003 A Napba öltözött ember: Prohászka Ottokár; Szent István Társulat, Bp., 2006 (Haza a magasban) Te kövess engem Elmer István beszélgetése Pápai Lajos megyéspüspökkel; Szent István Társulat, Bp., 2006 (Pásztorok) „Isten Anyja, a Boldogságos Szűz Mária Krisztus és az Egyház misztériumában” Győr, 2004 A hit szemei. Az ember útja a hithez. Elhangzott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Szent István Társulat „Társulati esték” előadássorozata keretében, 2013. október 28-án; Szent István Társulat, Bp., 2013 Reformáció, reform, párbeszéd, 1517–2017; Szent István Társulat, Bp., 2016 XII. Piusz és a zsidók; David Dalin nyomán; Szent István Társulat, Bp., 2018 Tudom, kinek hittem. Nagyböjti konferenciabeszédek; Szent István Társulat, Bp., 2020

Díjai, kitüntetései Győr díszpolgára (2013) A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje (2010) A Magyar Érdemrend nagykeresztje (2015)

Jegyzetek

Források Virtuális Plébánia Katolikus lexikon

További információk Bishop Lajos Pápai, Catholic-Hierarchy

Kapcsolódó szócikkek Magyar római és görögkatolikus püspökök listája

Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Győri püspökök Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Győr díszpolgárai Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend nagykeresztjének kitüntetettjei