Alain Boghossian (Digne-les-Bains, 1970. október 27. –) örmény–francia labdarúgó, jelenleg a francia labdarúgó-válogatott segédedzője.

Pályafutása

Klubcsapatokban

Pályafutását az Olympique Marseille csapatában kezdte. Kezdetben a tartalékcsapatban kapott helyet, majd egy évre az Istresbe igazolt. A marseille-iekhez 1993-ban tért vissza és egy év után ismét tovább állt. Ekkor azonban már bajnokságot is váltott és Olaszországba a Napolihoz szerződött, ahol három szezont húzott le. Ezután megfordult egy évre a Sampdorianal, mígnem 1998-ban a Parma együtteséhez került. Itt együtt játszott Lilian Thurammal és klubszinten pályafutása legsikeresebb időszaka volt ez. Megnyerte csapatával az 1999-es UEFA-kupát, az 1999-es olasz szuperkupát, míg az olasz kupát két alkalommal sikerült elhódítaniuk (1999, 2002).

Olaszországból sikeresen távozott 2002 nyarán és átette székhelyét Spanyolországba az Espanyolba. Azonban mindössze 5 meccsen lépett pályára bajnoki évadban, mivel egy makacs sérülés nehezítette a játékát. a bajnokság végezetével 2003 júniusában visszavonult az aktív játéktól.

Válogatottban

A francia labdarúgó-válogatottban 1997-ben debütált. Tagja volt a hazai pályán rendezett 1998-as labdarúgó-világbajnokságon világbajnoki címet szerzett francia együttesnek. Ugyancsak részt vett a 2002-es labdarúgó-világbajnokságon. A nemzeti csapatban 1997 és 2002 között összesen 26 alkalommal lépett pályára és ezen találkozókon 2 gólt szerzett.

Sikerei, díjai

Olympique Marseille Francia bajnokság Győztes (3): 1990, 1991, 1992 Parma UEFA-kupa Győztes (1): 1999 Olasz kupa Győztes (2): 1998–99, 2001–02 Olasz szuperkupa Aranyérmes (1): 1999

Válogatott

Franciaország Világbajnokság Győztes (1): 1998

További információk Profil – FootballDatabase

Kategória:Francia labdarúgók Kategória:A Parma labdarúgói Kategória:A Sampdoria labdarúgói Kategória:Az Olympique Marseille labdarúgói Kategória:Az SSC Napoli labdarúgói Kategória:Az Espanyol labdarúgói Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Az Istres labdarúgói Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A Becsületrend lovagjai