Brébfalva (Brebeni), település Romániában, a Partiumban, Máramaros megyében.
Fekvése Magyarlápostól északnyugatra, a Köves-hegy északi részén, a Vale Bábi nevű patak mellett, Ünőmező délnyugati szomszédjában fekvő zsákfalu.
Nevének eredete Brébfalva nevét alapítójáról, egy Bréb nevű kenézről kapta.
Története Brébfalva nevét 1570-ben említette először oklevél Babapataka, Brethfalva néven. 1639-ben Brebbfalva alias Baba Pataka, 1699-ben Brebfalva, 1751-ben Brébfalva, 1733-ban Brebeny, 1750-ben Brebenyi, 1808-ban Brébfalva ~ Prébfalva, Ehrendorf, 1913-ban Brébfalva néven írták.
A falut még Rákóczi György fejedelem adta a Bota családnak, hogy azt benépesítsék. A Bota család leszármazottai voltak a főbb birtokosai még az 1800-as évek végén is.
1639-ben Brebbfalva alias Baba Pataka I. Rákóczi György birtoka volt.
1910-ben 352 lakosából 6 német, 346 román volt. Ebből 316 görögkatolikus, 30 görögkeleti ortodox, 6 izraelita volt.
A trianoni békeszerződés előtt Szolnok-Doboka vármegye Kápolnokmonostori járásához tartozott.
Nevezetességek Görögkatolikus temploma - kőből épült 1893–1896 között a régi fatemplom helyett, melyet 1897-ben Mihály arkangyal tiszteletére szenteltek fel. Harangjait Kolozsváron öntötték 1850-ben és 1878-ban.
Jegyzetek
Források
Kategória:Máramaros megye települései Kategória:Szolnok-Doboka vármegye települései