Lakatos Imre, 1900-ig LefkovicsA Belügyminisztérium 1900. évi 19012. sz. rendelete. Névváltoztatási kimutatások 1900. év 25. oldal 6. sor (Marosvásárhely, 1882. április 23. – Auschwitz, 1944 ősze) újságíró, szerkesztő, tanulmányíró.

Életútja

A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen orvosi diplomát szerzett, de enciklopédikus érdeklődésének engedve 1907-ben újságíróként Párizsba ment, ahol megismerkedett Kuncz Aladárral, s a francia szellemi élet jeleseivel barátkozott. Az első világháború kitörésekor sikerült Svájcba menekülnie, ahonnan 1919-ben tért haza Erdélybe.

Szülővárosában a Zord Idő munkatársa; 1923-tól a KZST tagja; székfoglalóját George Bernard Shaw művészetéről tartotta. 1925-től az Ellenzék szerkesztőségében külpolitikai rovatvezető. Rövid ideig az Erdélyi Helikon szerkesztője is. 1941-ben a fasiszta fajvédő törvény alapján megfosztották állásától. 1944-ben a német megszállás után elfogták, Auschwitz haláltáborába deportálták.

A Zord Időben főként természettudományi, filozófiai és lélektani cikkeivel szerepelt. Az Erdélyi Helikonban (1931/7) jelent meg A tragikus remekmű c. tanulmánya Kuncz Aladár fogságregényéről; az Erdélyi Helikon tízéves fennállásakor kiadott írói antológia Nacionalizmus Franciaországban c. értekezését közölte (Kolozsvár, 1934). Az Ellenzék külpolitikai referenseként 1926-tól másfél évtizeden át küzdött a fasiszta barbárság ellen. Jancsó Elemér visszaemlékezéseiben így jellemzi: „...a két világháború között Erdély egyik legnagyobb műveltségű közírója volt. Gondolkodásában, érzésvilágában semmi törés, ellentmondás nem volt. Másokat megzavart, tévutakra csábított Európa válsága, a tiszta emberi érzések elárulójává tett vagy az egyéni érdek, vagy a faji gyűlölködés. Ő mindig ember maradt az embertelenségben...”.

Jegyzetek

Forrás

További információk Jancsó Elemér: Lakatos Imre, a humanista szellem, a demokrata Európa hitvallója. Közli Kortársaim, 1976. 220-23. Erdélyi lexikon. Szerk. Osváth Kálmán. Oradea-Nagyvárad, Szabadsajtó Könyv- és Lapkiadó Rt., 1928.

Kapcsolódó szócikkek Romániai magyar összehasonlító irodalomtudomány

Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1882-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Meggyilkolt újságírók Kategória:Az auschwitzi koncentrációs tábor foglyai Kategória:Marosvásárhelyiek