Myriam Cyr (Moncton, Új-Brunswick,http://www.downloadmoviedirect.com/Myriam%2520Cyr/394740.phtml/ 1960. június 19. –) kanadai színésznő, filmszínésznő, rendező, színésztanár, író, műfordító. Isabelle Cyr színésznő nővére.http://www.imdb.com/name/nm0194259/ Kanadai és amerikai játékfilmekben vált ismertté, később londoni és New York-i színházi szerepekben is sikereket aratott.

Élete Myriam Cyr a kanadai Új-Brunswick tartományban, a Westmorland grófságban fekvő Moncton (ejtsd , ) városában. Édesanyja rádió- és tévébemondónő, majd műsorvezető volt. Myriam és nővére, Isabelle Montréalban végezte iskoláit, majd Londonban folytatták színiiskolai tanulmányaikat.http://www.imdb.com/name/nm0194267/bio Myriam a londoni Drámai Művészeti Akadémiára járt (London Academy of Dramatic Arts).http://www.myriamcyr.com/About.html

Filmszerepei

1985-ben debütált egy dokumentum-összeállításban (Caffe Italia Montréal). 1986-ban megkapta első játékfilmes szerepét, Ken Russell Gothic című romantikus pszichothrillerének egyik főszerepét, Gabriel Byrne, Natasha Richardson és Julian Sands mellett. Szerepe szerint Claire Clairmont írónőt (1798–1879), Lord Byron (valóságos) szeretőjét játszotta el, a paranoia határát súroló, túláradó szenvedéllyel és vadsággal.

1989-ben nagy sikere volt Miz Suicide-ként Comment faire l’amour avec un nègre sans se fatiguer (Hogyan szeretkezzünk egy négerrel, hogy ne fáradjunk ki) c. filmvígjátékban, amely sajátos humorral a rasszista előítéleteket pellengérezi ki. 1990-ben mellékszerepet kapott Az örök Frankenstein c. horrorban, John Hurt, Bridget Fonda és Raúl Juliá mellett. Phil Comeau kanadai rendező Le secret de Jérôme c. 1994-es filmdrámájában Myriam kapta a főszerepet (Julitte-et). Ezért az alakításáért két díjat is kapott, a Belgiumi Nemzetközi Filmfesztiválon és a kanadai Baie Comeau-i Nemzetközi Filmfesztiválon is neki ítélték a legjobb színésznői alakítás (Best Actress) díjat. Ugyancsak 1994-ben egy görög rövidfilmben, a Mia evdomada argotera (The Brothers)-ben játszott főszerepéért a görögországi drámai filmek fesztiválján is a legjobb női alakítás díjával jutalmazták.

1996-ban Mark Ezra a Kegyetlen szívek (Savage Hearts) c. thrillerében újabb főszerepet kapott Jamie Harris, Maryam d’Abo és Richard Harris mellett. 1996-ban egy kis szerepben megjelent Mary Harron rendező Én lőttem le Andy Warholt című abszurd krimijében. 1998-ban eléggé morbid szerepet játszhatott el A lény 2 c. fantasztikus horrorfilmben. 1999-ben főszerepet játszott Arthur Flam és Diane Doniol-Valcroze független rendezők Kill by Inches c. pszichothrillerében, amelyet a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be.

Színházi alakításai Az 1990-es évek közepétől angliai és Egyesült Államokbeli színpadokon klasszikus és drámai szerepeket is kapott. A londoni Királyi Nemzeti Színházban (Royal National Theatre) címszerepet játszott Oscar Wilde Salome c. drámájában, a produkcióval bejárta Japánt és Ausztráliát.http://www.nationaltheatre.org.uk/ A Royal Old Vic színházban játszott Clare Boothe Luce The Women c. színművében, alakította Madame de Sade-ot a londoni Almeida Színházban. Arwin Brown színművében is Salomét alakította, Al Pacino partnereként, a New Haven-i Long Wharf Színházban. A New York-i Theatre for a New Audience-ben a Julie Taymore által rendezett The green Bird c. produkció ősbemutatóján Barbarina szerepét alakította.

Írói munkássága 2006 januárjában a Hyperion kiadó megjelentette Myriam Cyr regényes monográfiáját, az Egy portugál apáca levelei-t (Letters of a Portuguese Nun). A mű történelmi hátterét egy 17. században élt portugál apáca levelezése adja, amelynek darabjai egy ismeretlen francia katonához fűződő szenvedélyes szerelemről és hűtlen elhagyásról tanúskodnak. A levelek először 1669-ben Párizsban jelentek meg nyomtatásban, franciául, Portugál levelek cím alatt. Írójának és címzettjének személyét sokáig bizonytalanság övezte, ennek ellenére a levelek érzelmi töltete, a mögöttük sejthető romantikus történet századokon át költőket és festőket ihletett meg. A későbbi kutatások szerint a címzett valószínűleg Noël Bouton de Chamilly márki (1636–1715), aki 1663–1668 között, a portugál restaurációs háború idején XIV. Lajos megbízottjaként Portugáliában szolgált. A levelek írója a 27 éves Mariana Alcoforado (1640–1723) lehetett (mások szerint a francia kiadó fordítója, Joseph Gabriel de Guilleragues maga írta a leveleket). A szövevényes irodalmi rejtélyt sokan kutatták. Myriam Cyr női szemmel, a történelmi tények, a korabeli erkölcsi és magatartási normák, társadalmi szokások vizsgálatával, pszichológiai szempontok alapján elemzi a történéseket, és keresi a megnyugtató megoldás bizonyítékait.http://www.npr.org/templates/story/story.php?storyId=5201422

Filmjei

1985 : Caffe Italia Montréal, dokumentumfilm 1986 : Gótika, avagy a szellem éjszakája / Gothic (Claire Clairmont) 1988 : Bonjour Monsieur Gauguin (Marie-Jeanne) 1989 : Comment faire l’amour avec un nègre sans se fatiguer / How to make love with a Negro Without Getting Tired) (Miz Suicide) 1989 : The Hitchhiker, tv-sorozat, Shadow Puppets c. epizód (Helene) 1990 : Nézőpont / Point of View (színésznő) 1990 : Az örök Frankenstein (Információs tiszt) 1991 : Berlin Lady, TV minisorozat (Barbara Dorín) 1994 : Mia evdomada argotera, rövidfilm 1992 : Oscar Wilde’s Salome, (Salome) 1994 : Le secret de Jérôme (Julitte) 1996 : Kegyetlen szívek / Savage Hearts (Jennifer) 1996 : Terre d’espoir 1996 : Én lőttem le Andy Warholt (Ultra Violet) 1997 : Dirty Rice (Helene Arceneaux) 1997 : Frankenstein and Me (Judy Williams) 1998 : A lény 2. / Species II (Anne Sampas) 1998 : Heist 1999 : Hostage 1999 : Zoo (Glenda Turnquist) 1999 : Kill by Inches (Vera Klamm) 2000 : Oscar Wilde’s Salome, DVDhttp://www.worldcat.org/title/oscar-wildes-salome/oclc/56341966&referer=brief_results

Színpadi jelenlét 1996 : Barbarina, The Green Bird, Theatre for a New Audience, New Victory Theatre, New York City 1998 : Martha, The Misunderstanding, Ubu Repertory Theatre, New York City 2000 : In Transit, Ubu Bilingual Company, La MaMa Experimental Theatre Club, New York City 2000–2001 : Three Farces and a Funeral, American Repertory Theatre, Loeb DramaCenter, Cambridge, Massachusetts 2001 : Alcoforado, Cartas: A Nun in Love (szóló show-műsor), 45 Bleecker Theatre, New York City Constance szerepében: Jó éjt, Desdemona (Jó reggelt, Júlia), London Címszerepben: Salome, Long Wharf Theatre, New Haven, Connecticut, USA Madame de Sade, Almeida Theatre, London The Women, Old Vic Theatre, Londonhttp://www.filmreference.com/film/74/Myriam-Cyr.html#ixzz1WSZTPRhT

Művei Letters of a Portuguese Nun: Uncovering the Mystery Behind a Seventeenth-Century Forbidden Love; Hyperion Books; 2006. január;

Jegyzetek

További információk

Myriam Cyr: The Life and Loves of a Portuguese Nun Életrajza, filmjei (filmreference.com) Élete, filmjei (northernstars.ca) Életrajzi adatok, filmek (kaputz.com)

Rachel Cooke: Young Romantics: The Shelleys, Byron and Other Tangled Lives by Daisy Hay, Guardian/Observer-cikk a Gothic-ról, 2005. április 25. Caraid O’Brien: Nun the Wiser, (Myriam Cyr egyszemélyes előadása a „portugál apáca levelei”-ről, 2001. április 3. Myriam Cyr: The Love-Letters Of A Portuguese Nun. Myriam Cyr: The Love-Letters Of A Portuguese Nun (Part 1)

Magyarországon bemutatott filmjei (filmkatalógus.hu) Magyarországon játszott filmjei (tutifilmek.hu) Myriam Cyr filmográfia (fandango.com)

Myriam Cyr képei filmjeiből (ancensored.com) How to make love to Negro... film adatai (worldcat.org) Oscar Wilde: Salome film adatai (worldcat.org) Myriam Cyr hagyományos kanadai tortát készít (videóklip) (bostonherald.com)

Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kanadai színésznők Kategória:Kanadai költők, írók