Timothy "Tim" James McIlrath (Indianapolis, Indiana, 1978. november 3. –) amerikai rockzenész. Ő az énekese, ritmusgitárosa, dalszerzője és társalapítója a Rise Against amerikai punk-rock zenekarnak. McIlrath állatvédő aktivista, és zenekarával aktívan támogatja a PETA-t.

Magánélet Tim McIlrath 1978. november 3-án született Indianapolisban. Fiatal korában olyan regényeket olvasott, mint az 1984 George Orwelltől és a Szép új világ Aldous Huxley-től, amelyek befolyásolták későbbi munkáit.

Heterokrómia nevű betegsége révén a jobb szeme barna, a bal pedig kék színű.

Tinédzser korában McIlrath barátai a gördeszka iránt érdeklődtek, ezért pénzt gyűjtött, hogy vehessen magának egyet. De ahogy egyre jobban érdeklődött a zene iránt, úgy döntött, inkább egy gitárt vesz a spórolt pénzéből. Így szerezte meg első gitárját, egy Gibson SG-t.

Oktatása A Rolling Meadowsi gimnáziumba járt. Itt forgatták a "Make it stop (September's Children)" című szám videóklipjét. A Northeastern Illinois Egyetemen angol és szociológia szakon tanult. Az egyetem első évében találkozott Joe Principe-pal egy Sick of It All koncerten. Principe megkérte Timet, hogy énekeljen fel vele pár dalt, amit rögzítenek. Ekkor alakult meg a Rise Against, és McIlrath otthagyta az egyetemet.

Jelenleg McIlrath nős, felesége Erin. Két lányuk van, Blythe és Scarlet. Vegán, és gyerekeit is így neveli. Római katolikus, de nem gyakorolja vallását.

Jegyzetek

Források További információ

Kategória:Amerikai rockgitárosok Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Vegánok Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Indianapolisiak