Szőr Péter informatikus, számítógépes biztonsági szakértő, víruskutató.

Élete Balatonfüreden született, a Veszprémi Egyetemen tanult informatikát. Pasteur nevű víruskeresője ismertté tette a nevét. Többek között ezt használta egy időben még az OTP is.

1996-ban Finnországba ment dolgozni az F-Secure elődjéhez, ahol víruskereső szoftverek fejlesztésével foglalkozott, és bekerült a számítógépes vírusok kutatásával foglalkozó CARO (Computer AntiVirus Researcher's Organization) szervezethez is, ahol a szakma olyan nagyjaival dolgozhatott együtt, mint John McAfee, Mikko Hyppönen vagy Kaspersky. 1999 óta – tíz éven át – a Symantec vezető mérnöke volt. 38 szabadalom fűződik a nevéhez. 2009-től haláláig a McAfee cégnél dolgozott egy új vírusvédelmi megoldáson.

A vírusvédelem művészete 2005-ben jelent meg alapvető műve: The Art of Computer Virus Research and Defense – Symantec Press kiadó.

A könyvet lefordították többek között cseh, kínai és lengyel nyelvre is, majd magyarul is megjelent (A vírusvédelem művészete – Szak Kiadó, 2010. ).

Szőr Péter-díj A 2013-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt Szőr Péter víruskutató emlékére a Virus Bulletin szervezet díjat alapított . Ezt első alkalommal 2014-ben, a 24. Virus Bulletin Nemzetközi Konferencián (Seattle, USA) adták át. Az első Szőr Péter díjat (Péter Szőr Award) 2014-ben az ESET kanadai kutatócsoportja vehette át az Operation Windigo elnevezésű világméretű támadássorozatról írt alapos elemzésükért. Jegyzetek

További információk Hivatalos lap Interjú, Index Könyvhét interjú Halálhír

Kategória:Magyar informatikusok Kategória:1970-ben született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek