bélyegkép|jobbra|300px|A királyi vár reneszánsz udvara
Krakkó történelme sok évszázadot ölel át, eseményekben gazdag. A település alapításáról több legenda is szól. Volt fejedelmi, azután királyi város. Kereskedők és kézművesek sokasága biztosította felvirágzását, művészei és tudósai hozzájárultak a lengyel kultúra és tudomány fejlődéséhez.
Őstörténet
Az ember a mai Krakkó területén mintegy kétszázezer évvel ezelőtt jelent meg. Letelepedéséhez megfelelő körülményeket, biztonságos menedéket nyújtó barlangot talált. Táplálékát a folyók és erdők biztosították, a hely bővelkedett nyersanyagokban, a közlekedési utak közelsége jó elérést biztosított.
Krakkó őslakói után két csonkakúp alakú, meredek oldalú mesterséges halom (kopiec) maradt fenn. Lehet, hogy ezek kultikus vagy temetkezési célt szolgáltak, rendeltetésük nem teljesen ismert. Nevük a Krakkó-alapító Krak fejedelem és lánya után Krakus- és Wanda-halom. A halmok emelése Kis-Lengyelországra (Nyugat-Ukrajnát is ide értve) jellemző, Lengyelország más részén ilyenek nem találhatók. Emlékhalmok a legújabb időkben is épültek: Kościuszko-halom (1823), Piłsudski-halom (1937) és II. János Pál pápa-halom (1997).
Kora középkor bélyegkép|jobbra|200px|Waweli székesegyház bélyegkép|jobbra|300px|Tyniec, a bencések apátsága
Ahogy a régészek rámutatnak, a legrégibb időktől Krakkó a viszlyánok törzsi államának egyik legfontosabb központja volt, a fontos stratégiai szerepet játszó Wawel-domb miatt. A legenda szerint a várost Krak fejedelem alapította. Krak uralkodásakor Krakkót egy szörny – sárkány – tartotta rettegésben. Hetente követelt állatáldozatot, és ha nem kapta meg, embereket evett meg helyette. Krak fiai – Lech és II. Krak – elhatározták, hogy megölik a sárkányt. Ezért kénnel töltött juhot adtak neki, a sárkány megette, és belepusztult. A legenda másik verziója szerint a juh megevése után a sárkány gyomra úgy égett, hogy addig itta a Visztulai vizét, amíg meg nem pukkadt. Hazafelé tartva a fiúk összekaptak azon, melyikük dicsősége is a sárkány megölése. II. Krak megölte bátyját, apjának pedig azt mondta, hogy a sárkány tette. Évek múltán ő lett a király, de ezután fény derült bűnére, és a nép elűzte. A hatalom Krak legfiatalabb lánya, Wanda kezébe került. Wandának udvarolt egy büszke német lovag, Ritiger, aki megfenyegette őt, hogy ha elutasítja, akkor elpusztítja a várost. Hogy megmentse az alattvalóit és ne menjen férjhez a gyűlölt lovaghoz, Wanda egy szikláról beugrott a Visztulába.
A kutatók úgy vélik, hogy a sárkányról szóló legenda olyan időkből származik, amikor Krakkóban idegen megszállók uralkodtak – ők követelhették hadisarcként az állatokat.Jerzy Strzelczyk Od Prasłowian do Polaków. Kraków, Krajowa Agencja Wydawnicza, 1987, ss. 75-76. . Ha hozzávesszük, hogy a 15. századi lengyel krónikaíró, Jan Długosz, összetéveszti Krakot a cseh legendák hősével, Krokkal, a cseh krónikaírók pedig kiszámolták, hogy Krok a 7. és 8. század fordulóján uralkodott, akkor valószínűnek tűnik, hogy ezek az idegen megszállók az avarok lehettek. A sárkány mostanában Krakkó legismertebb szimbóluma.
A 9. század végén a viszlyánok területe – így Krakkó is – a Morva Fejedelemséghez tartozott. Körülbelül 950-től cseh uralom alá került (Kegyetlen Boleszláv). Ez Krakkó felvirágzásának időszaka, ekkor lett fontos állomás a Prága–Kijev kereskedelmi úton.
A cseh uralom a 10. század végén ért véget – a Chronica Boëmorum-ban Prágai Kozmasz krónikaíró azt írta, hogy 999-ben Krakkót „alattomosan” elfoglalta I. Mieszko, a polánok fejedelme, és megölt minden ott lakó csehetKosmasa Kronika Czechów, tłum. Maria Wojciechowska, Wrocław 2006, s. 155. (igazában, Mieszko fejedelem meghalt 992-ben, azért nem ő, hanem a fia, Boleszláv, hódította meg Krakkót). Ezután a politikai helyzet megszilárdult, és Krakkó hosszú évekre lengyel uralom alá került. Vitéz Boleszláv uralkodása idején (1000-ben) megalakult a krakkói püspökség, és elkezdődött a waweli székesegyház építése. Hamarosan annyira jelentős várossá lett, hogy már a Vitéz Boleszláv unokája, Megújító Kázmér fővárossá tette. Az addigi főváros, Gniezno ugyanis annyira elpusztult I. Břetislav cseh fejedelem támadásakor (1038-ban), hogy Kázmérnak, aki éppen akkor tért vissza Magyarországról, másik városba kellett udvarát költöztetnie. Így lett Krakkó 1039-ben vagy 1040-ben Lengyelország fővárosa. Röviddel az átköltözés után megalapították Tyniecben a bencések apátságát, amelynek az volt a fő feladata, hogy támogassa az állam és az egyház újjáépítését. Ez Lengyelországban a legrégibb olyan apátság, amely máig létezik és működik.
Lengyelország fővárosa (1040–1600)
Krakkó mint főváros története Lengyelország történelmének fontos része.
A 11. századi Európában robban kia a német-római császárok és a pápák között az úgynevezett invesztitúraharca. Ennek egyik következménye volt Lengyelországban a Merész Boleszláv király és Szaniszló krakkói püspök összeütközése. A püspök IV. Henrik német királyt támogatta (aki akkoriban még nem volt császár), Boleszláv király pedig a pápát, VII. Gergelyt (ezért királyi koronát kapott a pápától). Az ellentét annyira súlyossá vált (a krónikaírók nem magyarázzák, miért), hogy a heves jellemű király megparancsolta katonáinak, hogy öljék meg a püspököt. A legenda szerint a katonák nem akarták végrehajtani a parancsot, ezért a király maga vágta le a püspök kezét és lábát — de Szaniszló teste csodálatos módon összeforrt. A legenda ellenére a püspök meggyilkolása tény. Az ekképpen vértanúvá lett Szaniszlót 1253-ban szentté avatták, majd 1863-ban Lengyelország legfontosabb védőszentjévé tették. A gyilkosság után a nemesség fellázadt, és Boleszlávnak el kellett menekülnie az országból. Magyarországra menekült, majd szerzetes lett Karintiában.
bélyegkép|jobbra|250px|Szent Szaniszló meggyilkolása, Jan Matejko festménye
A feudális széttagoltság kora 1107-ben Ferdeszájú Boleszláv lett a lengyel fejedelem. Kevéssel a halála előtt (1138) öt részre osztotta az országot a fiai között. Kis-Lengyelország Krakkóval lett a fő országrész; itt uralkodott a legidősebb fejedelem (princeps), aki ellenőrzést gyakorolt a többi fejedelem fölött is. A princeps Elűzött Ulászló lett. A krakkói trón és a princepsi cím kívánatos volt Boleszláv utódai számára, ezért a feudális széttagoltság egész időszaka alatt folytatódtak a harcok Krakkóért. 1138-1320 között harminckétszer váltották egymást a princepsek, némelyek háromszor uralkodtak, némely évben pedig kétszer változott a princeps. Ez azonban nem akadályozta a város fejlődését: templomok épültek, új falvak alakultak. A 12. század végén jött létre Bawół falu a visztulai szigeten, Waweltől délre, amelyből később kinőtt Krakkó „ikervárosa”, Kazimierz, ma a krakkói Óváros része. 1212 körül létesült Bieżanów. 1220-ban Iwo Odrowąż püspök megalapította az első krakkói kórházat, ami valószínűleg csak egy hajlékszerűség volt kezdetben. Ugyanebben az évben megválasztották az első krakkói wójt-ot (a mai szóhasználatban ez községi bírót jelent, akkoriban pedig a polgármesterhez hasonló fogalmat takart),A régi Lengyelországban wójt a város ura alá tartozó város gondnoka volt; ez a hivatal öröklődött. A polgármestert (lengyelül burmistrz) ezzel szemben rövid időre (rendszerint három hónapra) választották, és a városi tanács vezetője volt. A wójt szót ezért nem lehet a magyar községi bíróra, sem polgármesterre lefordítani, mert ezek teljesen különböző tisztségek. Ebben a cikkben a wójt szót nem fordítjuk. ami azt jelzi, hogy Krakkó a város lakosai által igazgatott községgé vált.
1239-ben Kinga hercegnő, IV. Béla magyar király lánya, feleségül ment Szemérmes Boleszláv fejedelemhez. A legenda szerint hozománya a só volt. Kinga bedobta a gyűrűjét a máramarosi sóbányák egyikébe, Lengyelországba pedig bányászokat hozatott, hogy sót keressenek. Amikor megtalálták, az első kitermelt sótömbről éppen ez a gyűrű került elő. Ez az első kitermelt sótömb a wieliczkai sóbányákból származott, így ez a legenda a kis-lengyelországi sóbányák kezdetéről is szól. Valójában azonban már 9. századtól bányásztak sót Wieliczkában. Ez fontos jövedelemforrása volt Megújító Kázmérnak, jövedelmét a fejedelem az ország megújítására szánta a cseh támadás után. A 13. század közepéig a sót a sós víz elpárologtatásával állították elő és csak később kezdték bányászni. A 13. század végén megalakult a Żupa Krakowska vállalkozás, amely a só kitermelésével és kereskedelmével foglalkozott. Ez folyamatosan működött 1772-ig, a legnagyobb ipari üzem volt a régi Lengyelországban és az egyik legnagyobb Európában. bélyegkép|250x250px|Szent Kinga sószobra a wieliczkai sóbányában (Janowice-kamra) 1241-ben a tatárok megtámadták Lengyelországot. A támadás célja az volt, hogy álcázza a másik, fő támadást, amellyel Batu kán, Dzsingisz kán unokája, az európai hadjárat vezére, Magyarországot akarta sújtani. A kán szándékainak megfelelően a Lengyelország elleni támadás elvágta a magyarokat a lengyelek segítségétől. Sandomierz meghódítása után, 1241 februárjában, a tatárok Krakkó ellen indultak. Az első csatát megnyerték, de túl nagy veszteségeket szenvedtek, semhogy folytathatták volna a támadást, ezért visszavonultak Oroszországba. Körülbelül tízezer fős sereggel tértek vissza, megnyerték a második csatát és március 28-án megostromolták és bevették Krakkót. Az ostrom következtében a város csaknem teljesen elpusztult.
1259-ben a tatárok megint megtámadták és lerombolták Krakkót. Csak a Wawel menekült meg. Szemérmes Boleszláv, Szent Kinga férje, Magyarországra menekült. A második támadás következtében eleinte fából és földből elkezdtek erődítéseket építeni. Ennek eredményeképpen a harmadik támadást (1287) elszenvedte ugyan a város, de túl is élte a következő évi ostromot.
A tatárjárásokkal a Hejnał Mariacki kapcsolódik össze. Hejnał-nak azt dallamot nevezik, amelyet városházi toronyórák játszanak el mindegyik kerek órában vagy csak délben; régen ez volt a jel, amely felcsendült hajnalban a kapuk megnyitásakor és alkonyatkor a kapuk zárásakor (a szó a magyar hajnal-ból származik). A krakkói hejnał mindegyik kerek órában megszólal a Mária-templom tornyában (ezért a mariacki a nevében), amit minden délben közvetít a Lengyel Rádió 1. csatornája. A hagyomány szerint, az egyik tatár támadás közben a kürtös eljátszotta a figyelmeztető jelet, és a polgárok bezárták a kapukat, de egy tatár nyíllal átlőtte a kürtös torkát félbeszakítva a dallamot. A legenda azonban a modern kutatások szerint csak a 20. században keletkezett. A hejnał mariacki jellegzetes vonása eredetileg is az lehetett, hogy a dallam hirtelen megszakad.
Már a 12. században működött Krakkóban az egész országban legjobbnak tartott könyvtár és a katedrálishoz tartozó iskola. A város központja a Wawel-domb volt, körülötte pedig a kereskedők és kézművesek városnegyede jött létre. 1257. június 5-én, Szemérmes Boleszláv uralkodása idejében, Krakkó a magdeburgi jog szerint városi rangot kapott (mint Pest 13 évvel korábban). E kiváltság hat évre felmentette a polgárokat az adók fizetése alól, szabad volt halászniuk a Visztulában, a wójtoknak pedig lehettek kocsmáik, vágóhidaik és malmaik. A városban kialakult a sakktábla típusú utcarendszer, a Főpiaccal együtt, ami máig Krakkó büszkesége. Ennek a napnak az emlékére máig június 5-én ünneplik Krakkó város napját.
1290-ben a lengyel nemesek II. Vencel cseh királyt választották princeps-nek. Egy évvel később a csehek elfoglalták Krakkót, 15 évig megtartva. A csehek tovább erődítették a várost – ezúttal kőépítményekkel – és kissé meg is nagyobbították észak felé. Kiépítették a Wawel-várat is (a kővár építésének kezdete a második tatárjárás időszakára, 1259-re esik). 1300-ban Vencelt lengyel királlyá koronázták.