A Vad Fruttik egy magyar alternatív rockegyüttes. 2005-ben tettek szert országos hírnévre. Első stúdióalbumuk 2006-ban jelent meg Rózsikámnak digitálisan címmel. Rá két évre újabb lemezt adtak ki (Egy éjszaka Bohémiában), amit 2010-ben a Fénystopposok, 2013-ban pedig a Darabok című album követett. Újabb két év múlva jelent meg a Tudom milyen című albumuk, 2017-ben HighTech címmel 11 korábbi dalukat adták ki elektronikus hangzásra újrahangszerelve. A következő évben jelent meg Szabad.Vagy című lemezük, majd 2022 decemberében az Elválaszt című lemez.
2014-ben elnyerték a Fonogram-díjat "Az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele" kategóriában.
Története A zenekart 1996-ban alapították Várpalotán Vad Fruttik néven. Az együttes gerince már akkoriban kialakult. 1999-ben egy tehetségkutatót követően a zenekar lehetőséget kapott arra hogy elkészítse első nagylemezét, ám egy hónappal az album rögzítése előtt a kiadó visszamondta a szerződést, a zenekar pedig felbomlott.
2005-ben egy sikeres pályázatnak köszönhetően a zenekar lehetőséget kapott arra hogy három dalt rögzítsen a Magyar Rádió 8-as stúdiójában. Ezen számok közül az egyik a Szerelmes dal volt, melyet a RadioCaféban elkezdtek játszani. Ennek hatására a RadioCafé Instant vol. 1. című válogatásalbumára felkerült a Szerelmes dal.
Első nagylemezük 2006 őszén jelent meg a Mama Records gondozásában Rózsikámnak digitálisan címmel. Az album több dala is szerepelt a RadioCafé, a Cool TV és az MTV slágerlistáján. Ekkoriban alakult ki a zenekar végleges felállása. Ugyanezen évben elkészült a Vad Fruttik első klipje is a Nekem senkim sincsen című dalból. 2006-ban Herter Tamás,majd 2008-ban Józsa Zoltán és Kaszás Gábor kivált a zenekarból, az ő helyükre érkezett meg a Hock testvérpár, Attila és Zoltán.
A következő esztendőben országos turnén szerepelt az együttes. Felléptek a Szigeten és a VOLT Fesztiválon is. A VOLT válogatáslemezre felkerült a Sárga zsiguli. 2007-ben a Petőfi Rádiónál zenei műsorstruktúra váltás zajlott le, ennek következtében dalaikat rendszeresen játssza a rádió, manapság is napi szinten hallhatóak országosan is. Az évben további két klipet forgattak, a Forró nyár és a Sárga Zsiguli számokhoz.
2008 márciusában telt ház előtt koncerteztek az A38 Hajón. Májusban a Zöld Pardonban 3000 ember előtt játszottak. Az év során több fesztiválon is részt vettek fellépőként, többek között a Fishing on Orfű, a VOLT, a Hegyalja, az EFOTT, a BalaTONE, a Szigeten és a SZIN-en. A VOLT válogatáslemezre ismét felkerült egy daluk, a Nekem senkim sincsen. Novemberben második stúdióalbumuk is kiadásra került, az Egy éjszaka Bohémiában lemezt a CLS Records jelentette meg. Az évben a Kemikáliák című számhoz leforgatták a videóklipet is.
A 2009-es Fonogram díj átadásán a gálaest fellépőjeként szerepeltek. Az év hazai alternatív albuma kategóriában jelöltést kaptak. Harmadik alkalommal is felkerült egy daluk a VOLT válogatáslemezre, ezúttal a Kemikáliák.
2010 februárjában ismét telt házas koncertet adtak az A38-on. Májusban Lehetek én is címmel kislemezt adtak ki. Októberben megjelent a harmadik nagylemezük, a Fénystopposok (Megadó Kiadó). A Lehetek én is és a Nem hiszek című dalokhoz elkészült a videóklip is.
2011-ben ismét jelölték Fonogram-díjra Az év hazai modern pop–rock albuma kategóriában.
2013 februárjában kiadtak egy ingyenesen letölthető középlemezt, a Pipacs EP-t, amin 3 dal szerepelt, melyek közül a Másodpercek és decibelek című dalhoz videóklip is készült. 2013 októberében megjelent a Válaszok nélkül videóklipje, majd decemberben kiadták a Darabok című lemezüket (Megadó Kiadó). 2014 januárjában megjelent a Szemben a nappal videóklipje is. A lemez 2014 harmadik hetében vezette a Mahasz Top 40 albumlistáját.
A zenekar a következő csaknem tíz évben átlagosan kétévente jelentkezett új lemezzel. 2017-ben a Sziget Fesztiválon nagyszínpadosok voltak, ugyanebben az évben Likó Marcell az év dalszövegírója díjat kapott.
A 2018-as Szabad.Vagy című albumuk online premiere az Index.hu-n volt.
2022-ben jelentős változások zajlottak az együttesben. Csak két alapító, Likó és Kerekes Gergely maradtak tagok, a távozó zenészek helyére Tokár Gábor, Dexter és iamyank érkezett, utóbbi már a 2022 decemberében megjelent Elválaszt című album zenei producere is volt. A zenekar az új felállással először 2023. január 13-án, pénteken, Veszprémben lépett fel.
Tagok Likó Marcell – ének, gitár Kerekes Gergely – gitár Dexter – basszusgitár iamyank – billentyűs hangszerek, elektronika Tokár Gábor – dob
Korábbi tagok Herter Tamás – gitár (1996-2007) Józsa Zoltán – dob (1996-2008) Kaszás Gábor – basszusgitár (1996-2009) Hock Zoltán – basszusgitár (-2022) Hock Attila – dob (-2022) Győrffy Gyula – billentyűs hangszerek (-2022)
Diszkográfia Albumok Év Album információ Legmagasabb helyezés MinősítésMAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez 2006 Rózsikámnak digitálisan Megjelent: 2006 — 2008 Egy éjszaka Bohémiában Megjelent: 2008. november 5 2010 Fénystopposok Megjelent: 2010. október 1. 8 2013 Darabok Megjelent: 2013. december 1 2015 Tudom milyen Megjelent: 2015. december 15. 9 2017 HighTech Megjelent: 2017 - 2018 Szabad.vagy Megjelent: 2018. május 16. -2022 Elválaszt Megjelent: 2022. december 13.
Kislemezek + Év Album információ Legmagasabb helyezés MinősítésMAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez 2010 Lehetek én is Megjelent: 2010. május — 2013 Pipacs EP Megjelent: 2013. február — 2015 Mi lenne jó EP Megjelent: 2015 —2020 Nagyvad EP ● Megjelent: 2020. február2022 Elég
Megjelent: 2022
Videográfia Klipek ÉvVideóKészítették 2006 Nekem senkim sincsen Likó Marcell és Csöngető Csaba 2007 Forró nyár Győrffy Gyula Sárga Zsiguli Rendező-operatőr: Klacsán Gábor Vágó: Csöngető Csaba 2008 Kemikáliák Rendező: Nagy Gergoe, Merényi Dávid Operatőr: Dr. Csepeli Eszter Vágó: Gothár Márton 2010 Kicsit lassabb Rendező: Kis Viktória, Likó Marcell Designer, animátor, vágó: Kis Viktória Lehetek én is Rendező, vágó: Kiss Norbert Ádám Operatőr: Trost Ádám Utómunka: Csöngető Csaba Milyen szabad Rendező: Kiss Norbert Ádám Nem hiszek Rendező, vágó: Kiss Norbert Ádám Operatőr: Trost Ádám 2011 Üvegszilánkkal 2013 Másodpercek és decibelek Rendező: Vicsek Viktor Válaszok nélkül Rendező, vágó: Hosszú Gábor Operatőr: Polgár András 2014 Szemben a nappal Rendező, vágó: Hosszú Gábor Operatőr: Polgár András Utómunka: Csöngető Csaba Hold Operatőr: Hock Zoltán, Hock Attila Vágó: Csöngető Csaba2016Tudom milyen D.O.P: Szmodics Milán Operatőr: Reisinger Dávid, Gradvolt EndreMajom majom D.O.P: Szmodics Milán Operatőr: Reisinger Dávid Utómunka: Csöngető Csaba
Díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt mű Eredmény 2009 Fonogram-díj "Az év hazai alternatív albuma" "Egy éjszaka Bohémiában" 2011 Fonogram-díj "Az év hazai modern pop–rock albuma" "Fénystopposok" 2014 Fonogram-díj "Az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele" "Darabok"
Jegyzetek
További információk Hivatalos honlap
Vad Fruttik a PORT.hu-n Hivatalos Facebook profil Vad Fruttik YouTube csatornája Vad Fruttik.lap.hu Vad Fruttik blog Vad Fruttik a Dalok.hu-n Vad Fruttik a zene.hu-n EST.hu interjú – 2008. május 3. Vad Fruttik – iLovePécs
Kategória:Magyar alternatívrock-együttesek Kategória:2005-ben alakult együttesek Kategória:Várpalotaiak