Hárs Ernő (Magyaróvár, 1920. szeptember 26. – Budapest, 2014. június 4.) József Attila- és Déry Tibor-díjas magyar költő, műfordító.
Életpályája 1938–1943 között a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán tanult. 1943-tól katona volt. 1945–1946 között a Földművelésügyi Minisztérium segédelőadója volt. 1946-tól 30 évig a Külügyminisztérium gazdaságpolitikusa, majd a nemzetközi szervek főosztályának munkatársa volt, 1976-tól szabadfoglalkozású író.
Halk szavú, a mindennapok világára figyelő lírikus, akit az emberi lét végső kérdései foglalkoztattak. Tisztítótűz című verseskötete és a Hullámgyűrűk című prózai emlékezései jelentősek. Húsz saját kötete (versek, tanulmányok és egy szakkönyv a diplomácia világáról) mellett gazdag műfordítói életművet hozott létre, főként német, olasz és portugál nyelvű alkotások magyarra átültetésével. Ezek sorából kiemelkedik két eposz: Torquato Tasso tollából A megszabadított Jeruzsálem, illetve Luís de Camões műve, A lusiadák, amelynek magyarra fordításáért a portugál államtól megkapta a Tengerész Henrik Érdemrend lovagkeresztjét, valamint Francesco Petrarca Diadalmenetek című, korábban magyarul kiadatlan művének tolmácsolása. Ő ültette magyarra Michael Ende A Végtelen Történet című világsikerű regényét. Több kötettel gazdagította a magyar gyermekvers-irodalmat is.
1993-ban József Attila-díjjal tüntették ki, 1996-ban elnyerte a győri költészeti biennále fődíját és Radnóti-díjat vehetett át, 2003-ban Déry Tibor-díjjal jutalmazták, 2010-ben Hieronymus-díjat kapott műfordítói munkásságának elismeréseként. Hárs Ernő alkotói pályáját 2011-ben Stephanus-díjjal is jutalmazták, 2009-ben pedig a Magyar Írószövetség örökös tagja lett. 2014. június 4-én este hunyt el.Prae.hu , 2014. június 5.
Művei Az Európai Gazdasági Bizottság 20 éve (tanulmány, 1968) Lépcsőfokok (versek, 1972) Toronyzene (versek, 1978) A nemzetközi szervezetek világa (tanulmány, 1982) Tisztítótűz (versek, 1984) Mit kell tudni a nemzetközi szervezetekről (Hajnal Sándorral, Ravasz Károllyal, ismeretterjesztő, 1987) Hétalvó napsugárka (Dékány Péterrel, gyermekversek, 1990) Hullámgyűrűk (prózai emlékezések, 1990) Éjféli tárlat (versek, 1991) Szeptember tenyerén (versek, 1992) Emlékezzünk régiekről (történelmi tárgyú költői munkák, 1993) Aranyhíd (versek, 1997) A dal szüli énekesét (tanulmányok, prózai írások, 1999) Túl az Óperencián (összegyűjtött gyermekversek, 2000) A mindenség rácsai közt (válogatott és új versek, 2001) Palacküzenet (versek, 2004) Kereszt és koszorú. Búcsú a XX. századtól (2006) Tarlóvirágok (válogatott kiadatlan versek, 2007) Áldozati füst (versek és műfordítások, 2008) Életed nélkül (válogatott versek, 1942-2009, 2010) Odüsszeusz visszanéz. Válogatott versek és műfordítások; utószó Zsille Gábor; Szt. István Társulat, Bp., 2011
Műfordításai Mozaik (versek, műfordítások, 1944) Csillagóra (versek és műfordítások, 1964) Albert Steffen: Pestalozzi (verses dráma, magánkiadás, 1968) Árnyak a barlang falán I–II. (válogatott műfordítások, 1983–2003) Luís de Camões: A lusiadák (eposz, 1984) Michael Ende: A Végtelen Történet (fantasztikus regény, 1985) Fekete lángok. Fekete-Afrika írásos költészete (Keszthelyi Tiborral, I. kötet: 1986; II. kötet: 1989) Charles Baudelaire: A mesterséges mennyországok (esszé, 1990) Luís de Camões: Mit vársz, remény? (szonettek, 1992) A. Haushofer: Moabita szonettek (szonettek, 1992) Torquato Tasso: A megszabadított Jeruzsálem (eposz, 1996) Michael Ende: A varázslóiskola (kisprózák, verses mesék, 1996) Lucifero: Petőfi Sándor Szibériában (1999) A hűség énekei (Meyer és Goethe, 2001) Kaleidoszkóp (zenei műfordítás, 2002) Csengj halkan, dalom (Liszt-dalszövegek, 2006) Francesco Petrarca: Diadalmenetek (2007) Tavaszi vágyakozás – dalciklusszövegek I. (11 zeneszerző 25 műve, kétnyelvű, 2010) A tizenöt éves Liszt Ferenc naplója; franciából ford. Hárs Ernő, utószó Klukon Edit; Borda Antikvárium, Zebegény, 2011 Nyári éjszakák. Dalciklusszövegek II.; ford. Hárs Ernő; Eötvös, Bp., 2013 (Eötvös klasszikusok); 23 zeneszerző 54 műve, kétnyelvű, 2013 Dante Alighieri: A virág (szonettek, 2015) Albert Steffen: Pestalozzi (színjáték négy felvonásban, Bp. 1968.)
Díjai Szocialista Munkáért Érdemérem (1960) Portugál Műfordítói Díj (1987) az Év Könyve-jutalom (1996) a győri költészeti biennálé fődíja (1996) Radnóti-díj (1996) Stephanus-díj (2011)
Jegyzetek
Források
További információk A magyar irodalom története Kortárs magyar írók
Kategória:1920-ban született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Mosonmagyaróváriak Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Déry Tibor-díjasok Kategória:Radnóti-díjasok Kategória:Stephanus-díjasok Kategória:Hieronymus-díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek