Lőwy Károly, írói álneve: Dániel Károly, könyvszerzőként Löwi Károly, de előfordul Lőwi Károly alakban is (Temesvár, 1925. november 24. – Kolozsvár, 2018. december 6.) erdélyi magyar gyermekgyógyász főorvos, tanulmányíró, orvosi szakíró, műfordító. Lőwy Naschitz Maya férje, Lőwy Dániel apja.

Életútja Középiskoláit s az orvosi egyetemet szülővárosában végezte (1951). Gyermekgyógyász főorvos Kolozsvárt. Tíz éven keresztül vezette Fey Lászlóval a kolozsvári Szabadegyetem „Ember és természet” kollégiumát s olvasta fel írásait a Kolozsvári Rádió magyar adásában annak megszüntetéséig. Kutatási területe: eugenika, a serdülők védelme és nevelése, zajártalom. Erdélyben elsőként, a magyar nyelvterületen másodikként írt az eutanáziáról. „Az eutanasia és a rákos betegség utolsó szakasza" című tanulmánya a Korunk 1981. júniusi számában jelent meg.

2017-ben készült nagylélegzetű interjúja az United State Memorial Holocaust Museum (USHMM) archívumában megtalálható és online meghallgatható. A temesvári Zsidó Gimnáziumban végzett tanulmányairól, a családtagjairól, majd a kolozsvári írói tevékenységéről a BJT című online lapnak nyilatkozott.

Hatházi András A lélekről beszélgettünk... című emlékezését a Szabadság közölte. Szakmai és szakmán kívüli sokrétű tevékenységéről a születésének századik évfordulóján jelent meg írás.[ https://transtelex.ro/kultura/2025/11/28/lowy-doktor-szaz-esztendeje Lőwy doktor száz esztendeje]

Munkái Első írásait A Hét közölte (1970). Cikkei, tanulmányai itt s a TETT, Korunk hasábjain jelentek meg, a Dolgozó Nő orvosi tanácsadó rovatának szerzője. A Korunk Évkönyvében az eugenikáról (1983), a serdülők védelméről és neveléséről (1986), a zajártalomról (1989) értekezett. Fordításában jelent meg Az élet egysége (Claude Bernard francia fiziológus bemutatása, bevezető tanulmánnyal, Téka, 1975); dr. Fialla Lajos Háborús emlékek 1877–78-ból c. munkája (1977).

Szőcs Géza így búcsúzott tőle:

Lőwy Károly, akit sokan csak írói nevén, Dániel Károlyként ismertek, gyerekorvos volt Kolozsváron, az én egészségemre is vigyázott, a gyerekeimére is, gyakorlatilag „a fél város” az ő páciense volt fél évszázadon át. (A másik felének nagy része pedig a Lustig orvos-házaspáré.) Műveltség és bölcsesség, ki nem alvó szeretet, derűs, vigasztaló humor, sosem gyengülő éberség és érzékenység – talán ezek együttese határozta meg a lényét.

Egy állatregényemben róla mintáztam Svarcnak, a bölcsességét szelíd mesterként másokkal megosztó feketebagolynak az alakját. (Szőcs Géza: Búcsú. Irodalmi Jelen, 2018. december 15.)

Önálló kötetei Halló, doktor bácsi! Válaszok gondos és aggódó szülők kételyeire; Kriterion, Bukarest, 1990 (Kriterion kiskalauz) A Tanci mindent tud. Gyermekegészségtani jegyzet pedagógusok, tanítók és szülők részére; Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár, 1998 Dániel Károly: Misi bácsi rózsái. Novellák, karcolatok; Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2000 (Előretolt helyőrség könyvek) Dániel Károly: Cukorral vagy anélkül? Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2004 Dániel Károly: Beteg a gyermek, mit tegyek? Gyermekegészségtani jegyzet pedagógusok, tanítók és szülők részére; Ábel, Kolozsvár, 2005 Dániel Károly: Átutazóban Kolozsváron; Ábel, Kolozsvár, 2010 Dániel Károly: Egy szál tulipán; Ábel, Kolozsvár, 2013 Dániel Károly: Csak még egy percet; Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2015

Jegyzetek

Források

Album Amicorum Dr. Lőwy Károly (Dániel Károly) 90. (Szerk. Lőwy Dániel ); Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2015. Oral history interview with Károly Löwy – Collections Search

Kategória:1925-ben született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:Romániai magyar orvosok Kategória:Magyar szakírók Kategória:Temesváriak Kategória:Kolozsváriak