Thotmesz (i. e. 14. század) ókori egyiptomi szobrász a XVIII. dinasztia korában, Ehnaton fáraó uralkodása alatt. Leghíresebb alkotása Nofertiti mellszobra, mely az egyiptomi művészet egyik legismertebb alkotása.
Az Ehnaton alapította új fővárosban, Ahet-Atonban élt és alkotott, lakóháza és műhelye a város előkelő déli lakónegyedében volt., p.126 Művészetére jellemző a korábbi, kötött hagyományokkal szakító, realisztikusabb stílus, melynek extremitása később enyhült, talán a korábbi főszobrász, Bek halálát követően.Reeves, p.149
1912 decemberének elején találták meg műhelyének romjait a Ludwig Borchardt vezette ásatás alkalmával. Az épületet egy lovaknak készült elefántcsont szemellenző alapján azonosították, melyet az udvaron a szemét közt találtak, és melyen Thotmesz neve és címei álltak. A műhelyből számos befejezetlen portré és tanulmány került elő, melyek Ehnatont, családját és hivatalnokait ábrázolták.Reeves, p.23 A több mint húsz szobor közül nyolcat sikerült azonosítani, köztük Ehnaton, Nofertiti, Kia, Ay és III. Amenhotep portréit. Néhány szobor idősebb nemes hölgyeket ábrázol, ami ritka az egyiptomi művészetben, ahol a nőket idealizált alakban, fiatalnak és szépnek ábrázolták.Deborah Sweeney: Forever Young? The Representation of Older and Ageing Women in Ancient Egyptian Art. Journal of the American Research Center in Egypt. American Research Center in Egypt, vol. 41, 2004, pp.67–84 Köztük található az idősödő Nofertiti kis szobra, melyen tisztán látszik, hogy a királyné már több gyermeket szült; talán termékenységét akarták hangsúlyozni.Joyce Tyldesley: Chronicle of the Queens of Egypt. Thames & Hudson, 2006. p.126–127.
Thotmesz művei ma a világ több múzeumában találhatóak, közte a berlini Ägyptisches Museumban, a kairói Egyiptomi Múzeumban és a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban.
Thotmesz megjelenik Hegedüs Géza Az írnok és a fáraó című elbeszélő művében, amely Ehnaton fáraó Amarna-reformján keresztül mutatja be az ember időtlen törekvését a megvilágosodásra.
Galéria
Jegyzetek
További információk
Kategória:Ókori egyiptomi szobrászok Kategória:Amarna-kor Kategória:Az i. e. 14. században elhunyt személyek