Miklósy Aladárné Molnár Aranka, M. Molnár Aranka (Eger, 1902. december 11.Születése bejegyezve az egri állami születési anyakönyv 1016/1902. folyószáma alatt. – Kassa, 1982. augusztus 28.) magyar színésznő, Miklósy Aladár második felesége, Miklósy György édesanyja.

Életút

Mayer Gyula Károly római katolikus vallású, hevesi születésű kárpitossegéd és a kölni születésű, izraelita vallású Steiner (Gimesi) Flóra lányaként született Egerben, a Csiky Sándor utca 16. szám alatt.

1917-ben lépett először színpadra Balla Kálmán soproni társulatának tagjaként mint karkötelezettséges színésznő, azonban a szezon harmadik hónapjában már naivaszerepekben is láthatta a közönség. Játszott Kecskeméten Mariházy Miklósnál, Sopronban (1920-tól) és Pécsett (1923-24) Asszonyi László és Kürthy György igazgatók szerződtetése nyomán. Itt nagy sikert aratott a Tökmag címszerepében, amelyet 22-szer játszott el egy idény alatt. Feltűnt még a Három gráciában és a Süt a napban is. 1922-ben az Országos Színészegyesület tagja lett.Magyar színművészeti lexikon

Később Miklósy Aladár társulatában is megfordult (1925–26), aki később az első férje lett. 1924. augusztus 31-én kötöttek házasságot Kispesten.Kispesti állami házassági akv. 324/1924. folyószám Tagja volt a Városi Színháznak (1926-27), ahol a Balatoni legenda című daljátékban szubrettprimadonnaként, a Cseregyerekben primadonnaként szerepelt. Az újpesti színháznak (1927-29) illetve az Óbudai Kisfaludy Színháznak (1929-30) is tagja volt. Ezután Iván Sándor társulatában játszott (1930–31). Második házasságát Bauernebl Andor kassai sörgyárossal kötötte 1931-ben Budapesten.Budapest VIII. kerületi házassági anyakönyv akv. 919/1931 Ez követően Kassán élt és a színjátszást is abbahagyta.

Fontosabb szerepei

Márta (Csiky Gergely: A nagymama) Júlia (Shakespeare: Rómeó és Júlia) Marika (Zágon I.) Jutka (Jarno: Az erdészlány) Katica (Meyer–Förster: Diákélet) Tökmag (Niccodemi)

Jegyzetek

Források

Magyar színművészeti lexikon 271. old.

További információk

Kozma György: Heves megyei színészek és színházközeli emberek életrajzai az anyakönyvi bejegyzések tükrében. (I. rész. Ezerkilencszáznégyig). = Archivum 2005. 17. sz. 179-261

Kategória:1902-ben született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Egriek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek