Albert Gábor (Egyházasharaszti, 1929. október 30. – Budakeszi, 2017. december 8.) Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, könyvtáros. A Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja (2011–2017).Gábor MMA – Albert Gábor

Életpályája Református családban született, édesapja adóügyi jegyző volt Egyházasharasztin. Gyermekéveit két ormánsági faluban, Sámodon és Sellyén töltötte. Középfokú tanulmányait a kőszegi katonaiskolában kezdte, majd a pécsi állami Széchenyi Gimnáziumban érettségizett. Egy évet tanult a pécsi tanárképző főiskolán, a Pécsi Tudományegyetem jogtudományi karán és a budapesti teológiai akadémián, végül az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-könyvtár szakon, ahol 1955-ben magyar szakos középiskolai tanári oklevelet és okleveles könyvtárosi diplomát szerzett.

Pályakezdő évtizedét az Országos Széchényi Könyvtárban töltötte gyakornoki beosztásban, majd 1964–1990 között az MTA Zenetudományi Intézet könyvtári és dokumentációs osztályát vezette. 1988-ban Tőkéczki Lászlóval és néhány más protestáns értelmiségivel megalakította a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet, amelynek első elnökévé Szentágothai Jánost választották, akinek halálát (1994) követően Albert Gábort választották elnöknek. Részt vett és előadásokat is tartott a Református Egyház által 1992 óta évente megrendezett szárszói konferenciákon, kezdeményezte, hogy azok legfontosabb előadásait kötetben adják közre, ez meg is történt 2002-ben (Szárszó 1992–2001: a Református Értelmiségi Konferenciák előadásai. Szerkesztette: Albert Gábor–Tenke Sándor–Tőkéczki László. Budapest, 2002). Az 1980-as években kapcsolódott be a Magyar Írószövetség munkájába, vezető tisztségeket is betöltött; volt elnök és választmányi tag, utóbb 1989–1994 közt az Írószövetségen belül működő Arany János Alapítvány kuratóriumának elnökévé választották.

1991–92-ben az Új Magyarország c. napilap alapító főszerkesztője, 1992–95 közt a határainkon kívül élő magyar kisebbségnek szóló Magyarok Világlapját szerkesztette.

Hangjátékok írásában és fordításában élen járt, ifjúsági rádiójátékait be is mutatták. Német hangjátékokat és drámákat fordított magyar nyelvre. Irodalomkritikái, esszéi, novellái, tanulmányai, elbeszélései, regényei rangos irodalmi folyóiratokban (Kortárs, Nagyvilág, Jelenkor, Alföld, Confessio, Élet és Irodalom, Európai Utas, Somogy, Erdélyi Magyarság stb.) és önálló kötetekben jelentek meg.

Családja 1954-ben házasodott, felesége Albert Zsuzsa sz. Marek Zsuzsanna költőnő, a Magyar Rádió irodalmi műsorainak egyik jeles szerkesztője. Két gyermeküket nevelték fel.

Kötetei (válogatás) Albérleti szobák. Elbeszélések; Szépirodalmi Könyvkiadó, 1966 Az istentagadó. Kisregény; Szépirodalmi, Budapest, 1969 Kagylóhéjban. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1974 Útvesztők, verőfényben; Szépirodalmi, Budapest, 1979 Királyok könyve. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1980 Egy lakodalom végelszámolása; Szépirodalmi, Budapest, 1983 Emelt fővel;Téma: szociográfia, migráció, nemzetiségi kérdés a 20. századi Magyarországon. 2. javított kiadás, 2010 Szépirodalmi, Budapest, 1983 (Magyarország felfedezése) Hol vannak azok az oszlopok?;2. kiadás, 1999 Szépirodalmi, Budapest, 1985 Szétszóratás után; Szépirodalmi, Budapest, 1989 Zsákutcák hősei; Maecenas, Budapest, 1989 Sárkány és oktaéder. Válogatott novellák; Szépirodalmi, Budapest, 1991 István király fanyar bora : ezredvégi krónika; Püski, Budapest, 1993 ...mi pedig itt maradtunk; Kráter Műhely Egyesület, Budapest, 1996 „Nem fáj az a kőnek…” Ezredvégi krónika; Pro Pannonia, Pécs, 1998 (Pannónia könyvek) Lidérc minden, mi homályba vezet. Szemere Bertalan leveleskönyvét olvasom, 1849–1865; Maecenas, Budapest, 1999 Szemere Bertalan leveleskönyve, 1849–1865; válogatta, szöveggondozás, utószót írta, jegyzetekkel ellátta: Albert Gábor, fordította: Frank Tibor, Maller Sándor, Ziegler Vilmos, Isoz Kálmán; Balassi, Budapest, 1999 Az Öreg Kutya vedleni készül. Esszék és eszmélések; Kairosz, Budapest, 2001 Boltívek, vízköpők, rózsaablakok. A volt és a van. Kérdések, válaszok, monológok. A kérdező Kövesdy Zsuzsanna; Pont, Budapest, 2002 Beavatási szertartások. Variáció tizenkét tételben. Esszék és eszmélések; Kráter, Pomáz, 2003 A cet gyomrában. Följegyzések az élők házából. Regény; Pont, Budapest, 2003 Hullámok és a part t kisregény; Pont, Budapest, 2004 Keskeny résen át; Pont, Budapest, 2004 Szemere Bertalan: Napló, 1849-1861; sajtó alá rendezte, bevezetőt írta, jegyzetekkel ellátta: Albert Gábor; Felsőmagyarország–Bíbor, Miskolc, 2005 Zsákutcák hősei. Emigráció, hármas arckép, besúgók és grállovagok. Történelmi esszéregény; Pont, Budapest, 2005 Függőfolyosók. Párbeszéd a sorssal; Pont, Budapest, 2006 Hol vannak azok az oszlopok? Sámson félelmei. Regény; Pont, Budapest, 2006 A lineáris ember. Esszék; Pont, Budapest, 2006 (Conflux) …mi pedig itt maradtunk. Regény; Pont–Ikerhold, Budapest, 2006 Védekező halálraítéltek. Túlélési technikák. Szókratész és Bakunyin; Pont, Budapest, 2006 (Conflux) Ezüst óriás. Elbeszélések; Pont, Budapest, 2008 Hűvös hajnalok; Pont, Budapest, 2008 Csakazértis! Beszélgetés magammal; Pont, Budapest, 2009 Az igazság markában; Szent György, Budapest, 2007 (Szent György könyvek) Előtted majdnem végtelen a víz. Elbeszélések; Pont, Budapest, 2009 Nekünk senki sem mondott jövendőt. Három kisregény; Pont, Budapest, 2009 A nymphenburgi herceg. Elbeszélések; Pont, Budapest, 2009 A szellem napvilága; Pont, Budapest, 2009 Emelt fővel; 2. javított kiadás; Pont, Budapest, 2010 A földieper levelei alatt. Esszék; Pont, Budapest, 2010 Az igazság markában; Balaton Akadémia, Budapest, 2010 (Szent György-könyvek) Őslakosok és telepesek vizsgálódások egy szociográfia körül;Téma: kitelepítés, betelepítés, a határon túli magyarság az 1945 utáni időszakban Baranya megyében, a Kárpát-medencében. Pont, Budapest, 2010 Kiért szól a hidasi harang? avagy A történelembe vetett ember felelőssége; Pont, Budapest, 2011 (Conflux) Sok itt a baj, Uram, mindenben, nagyon is sok! Esszék; Pont, Budapest, 2012 Profik és amatőrök. Esszék és eszmék; Pont, Budapest, 2013 Homályos tükör tisztítása. A Sok itt a baj, Uram, mindenben, nagyon is sok... ikerkönyve. Esszék; Pont, Budapest, 2013 Túlélési technikák. Platón vagy/és Fukuyama. Esszék és eszmék; Pont, Budapest, 2013 Velünk történt? Sorsok és áldozatok; Pont, Budapest, 2013 Egy lakodalom végelszámolása. Válogatott művek I. Elbeszélések; Pont, Budapest, 2014 Nagy záporok után. Válogatott művek 2. Elbeszélések; Pont, Budapest, 2014 Zenebona Erdélyben Hóra pórhada által ahogy Mátisfalvi Göttfy Borbála látta 1784-ben és előnkbe vezeti Albert Gábor 2014-ben; Pont, Budapest, 2014 (Historia arcana sorozat) Jóslás és mementó. Esszék és eszmék; Pont, Budapest, 2015 „…minden, ami voltunk…” Budapest – Allentown, 1984–1990. Albert Gábor és Kürz János levelei; Pont, Budapest, 2015 Parázsról gyújts tüzet. Válogatott művek 3. Elbeszélések; Pont, Budapest, 2015 Egy magányos merénylő elmélkedései. A kérdező és a közbeszóló Kövesdy Zsuzsanna; Pont, Budapest, 2016 Minden-egészség-kútfeje. Válogatott művek 4. Elbeszélések; Pont, Budapest, 2016 Megsebzett irodalom. Esszék és eszmék; Pont, Budapest, 2016 Vesszőfutás. Válogatott művek 5. Kisregények; Pont, Budapest, 2017 Vonzások és taszítások. Esszék és eszmék; Pont, Budapest, 2017 Az oldalamon is kifakadna. Esszék és eszmék; Pont, Budapest, 2017 Csak a lélek ismeri. Esszék és eszmék; Pont, Budapest, 2018 Lélekhíd. Albert Gábor és Kürz János levelei. Budapest–Allentown, 1984–1990; utószó Albert Zsuzsa; Pont, Budapest, 2019 Az elveszett nemzedék. Albert Gábor levelezése 1952–2003; szerk. Mórocz Gábor; MMA, Budapest, 2023

Díjak, elismerések A Művészeti Alap irodalmi díja (1986) Az Év Könyve jutalom (1990) József Attila-díj (1996) Arany János-díj (2003) Péterfi Vilmos-díj (2003) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2004) Haza Embere díj (2011) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013) Kossuth-díj (2015) Berzsenyi Dániel-díj (2016)Origo.hu Magyar Örökség díj (2016)

Jegyzetek

Források

Albert Gábor honlapja

További információk Jókai Anna: Albert Gábor köszöntése. Confessio. 2000. 24. évf. 1. sz. 17-19. p. Gáspár György: Albert Gábor. Pályakép; MMA, Bp., 2014 (Közelképek írókról) Labirintusban. Bolyongások Albert Gábor 85. születésnapja alkalmából 2014. október 30-án; Pont, Bp., 2015

Kapcsolódó szócikkek A Magyar Művészeti Akadémia tagjainak listája

Kategória:1929-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Református magyarok Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Sellyeiek Kategória:Arany János-díjasok Kategória:Művészeti Alap Irodalmi Díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei