A 8888-as Italbolt (vagy 8888-as számú Italbolt, majd Mennyiségi borozó, végül „Don Alfredó” kocsma) Moldova György néhány szatírájának fiktív helyszíne, általában a H. Kovács-történetek elbeszélésének helye. A vendéglátóhely törzsvendége a történeteket mesélő, Ferencváros-szurkoló H. Kovács Géza (aki „lendületesen és színesen tudott hazudni, ezért is ragadt neve elé a H. betű”), a hallgatóság állandó tagja a folyton hitetlenkedő, „örökké gúnyolódó” Rizsa. A kocsma csaposa Miskovits Frédi.

A 8888-as Italbolt – név szerint említve – az Istók, a vizek királya, A börtönválogatott című szatírákban és A Lakinger Béla zsebcirkáló című kisregény Előjáték a 8888-as Italboltban és az Utójáték a 8888-as Italboltban című fejezetében jelenik meg. A műveket 1974-ben a Ferencvárosi koktél című kötetben adták ki, majd 1978-ban a Magyar atom című kötetben újraközölték. A Ferencvárosi koktélt 1991-ben, a Magyar atomot 1980-ban és 2007-ben ismét kiadták, utóbbi 1985-ben hangoskönyvben is megjelent.

Az 1991-ben megjelenő A néma súgó című kötet történeteiben is megtalálható az italbolt, viszont a rendszerváltás után játszódó hat szatírában (Schenk, a világhírű pénzember; Parásó, a néma súgó; Világháborús Játékok, A Cseppentő fivérek, Az utolsó volapök, Partizánok a Rózsadombon) már „Don Alfredó” kocsma néven szerepel. A kötetben visszatérő motívum: „H. Kovács körülnézett a »Don Alfredó«-hoz címzett, azelőtt »Mennyiségi borozó«, még korábban 8888-as számú Italboltnak nevezett kocsmában.”

Az italbolt a művek története szerint valahol a budapesti Népstadiontól nem messze, a köztársaság téri "Kiskör" közelében állt. ( a "kiskör" a téren átvezető gyalogút köasztalokkal, padokkal kialakitott közösségi tere volt, ahol kártyáztak, sakkoztak, beszélgettek a férfiak.)

Az italbolt pontosan a Köztásraság tér 22 házban volt, bejárója a Berzsenyi utcáról nyilt. A bejárati ajtó felelett az üzlet azonositó táblája vörös alapon arany betűk: 8888-as számú italbolt. (Biztos , hogy 8-asal kezdődőtt , de lehet hogy több nyolcast már nem tartalmazott.)

A nyolcadik kerületi azonosító: A szocialista vendéglátóiparban (a Központi Élelmiszerkereskedelmi Vállalatok és a kerületi Közért-ágazatok idején) a hivatalos üzletek, boltok és italboltok egyedi, többtagú azonosítószámot kaptak. Mivel a Józsefváros a VIII. kerület, az itteni egységek kódja automatikusan 8-assal kezdődött.

Moldova zseniális túlzása: Moldova György ezt a bürokratikus, rideg számozási rendszert figurázta ki, amikor a kocsmát elnevezte. Ahelyett, hogy egy sima, unalmas sorszámot adott volna neki, a kerületre utaló kezdő nyolcast a végtelenségig fokozta, és így lett belőle a legendás 8888-as Italbolt. A pesti szájhagyományban és a novellákban ez a számsor szimbólummá vált: egyszerre jelezte a hamisítatlan nyolcadik kerületi miliőt, és azt a abszurditást, ami Miskovits Frédi pultjánál és H. Kovács meséiben mindennapos volt.

Idézet

Források

Moldova György: Ferencvárosi koktél. H. Kovács történeteiből. Budapest: Magvető. 1974. [ISBN nélkül] Moldova György: Magyar atom. Budapest: Magvető. 1978. Moldova György: Ferencvárosi koktél. H. Kovács történetei. Budapest: Pannon. 1991. Moldova György: A néma súgó. Budapest: Pannon. 1991.

További információk A Lakinger Béla zsebcirkáló teljes szövege Hangoskönyv A Lakinger Béla zsebcirkáló alcíme: Kettős verseny hegedűre és írógépre

Kapcsolódó szócikkek

Dinitrobenesupernistocaiminparaetoxicarboiminsulfát Jegyzetek

Kategória:Fiktív helyek Kategória:1968 könyvei