Ez a szócikk a Habsburg Birodalom, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia részét képező Magyar Királyság építészetéről szól, így olyan földrajzi területeket is érint, amelyek ma már nem Magyarország részei.
bélyegkép|jobbra|300px|A Pesti Vigadó archív képen bélyegkép|jobbra|300px|A pesti Oswald-ház homlokzatának részlete
A romantika a magyar építészetben körülbelül 1840 és 1870 között jelen lévő, meghatározó stílusirányzat; kronológiailag átmenetet képez a klasszicista építészet és a historizálás között. Legjelentősebb mesterei Ybl Miklós és Feszl Frigyes; legfontosabb alkotásai a fóti plébániatemplom, a Pesti Vigadó és a Dohány utcai zsinagóga.
A romantikus épületek stílusának meghatározását gyakran megnehezíti, hogy egy házon többféle építészeti stílus elemei megjelennek. Jellemzőek a román, bizánci és iszlám stíluselemek, a korai reneszánszra jellemző félköríves, illetve az iszlámból eredő patkóíves nyílások, erőteljes vakolt kváderek használata. Különösen a kastélyépítészetben meghatározó az angol (neo)gótikus építészet hatása, a mérművek, a csúcsívek, a csúcsíves sisakú vagy lapostetős, bástyaszerű tornyok, a pártázat megjelenése.
A politikai helyzetből fakadóan a korszak építészei között az osztrákok legalább olyan meghatározó szerepet töltöttek be, mint a magyarok.
A magyarországi romantikus építészet jellemzői
A romantika az építészetben nehezen körülhatárolható stílusfogalom; jellemzői a klasszicizmus idején, egyértelműen klasszicista épületekhez kötődve tűnnek fel először, eklektikus, különféle stílusjegyeket ötvöző jellege pedig a historizálás előfutárává teszi. Magyarországon ezen felül a politikai körülmények, illetve elsősorban Feszl Frigyes munkásságának köszönhetően a romantika nemzeti jelleget is öltött. bélyegkép|jobbra|300px|A pécsi székesegyház a Pollack Mihály-féle helyreállítása után A romantikus építészeti jellemzők közül a legkorábban a gótizálás jelentkezett Magyarországon, már a 18. század közepétől. Jellemző megjelenési helye a kert- és parképítészet volt, de ide számíthatjuk a pécsi székesegyház Pollack Mihály-féle helyreállítását is. Ezt követően a Dél-Németországban kialakult „Rundbogenstil”, azaz „félköríves stílus” is teret hódított – ezeket az épületeket a román, a korai keresztény, a bizánci és az iszlám építészet hatása jellemzi. A romantika harmadik irányvonalában a barokkos-rokokós vonások dominálnak.Komárik Dénes: A „félköríves” romantika építészete Magyarországon. In: Építés- Építészettudomány. XVI. Kötet, 1–2. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984, 139–193. o. Komárik Dénes szerint mindhárom irányzatot kubusos, egyszerű geometrikus testeket használó tömegformálás jellemzi.Komárik Dénes: A korai gótizálás Magyarországon. In: Zádor Anna – Szabolcsi Hedvig (szerk.): Művészet és felvilágosodás. Budapest, 1978, 209–300. o.
A fenti irányzatok a klasszicizmus késő időszakával egyidőben már megjelentek a magyarországi építészetben. A 19. század közepére felerősödnek a klasszicizmussal mint „idegen stíllel” (Kossuth Lajos) szembeni hangok, amely a romantikában egyre többen a magyar nemzeti építészet megteremtésének lehetőségét látják. „A művészet csak akkor az, ha jellegzetes viszonyban áll a szerzővel, mint annak nemzetével, a nemzetiség volt mindenkor a művészet leggazdagabb forrása... Ha nagyokká akarunk válni a művészetben, valódi magyarokká kell válnunk, ne utánozzuk szolgailag más nemzetek művészetét” – írta 1841-ben Henszlmann Imre.Idézi: Bierbauer Virgil: A magyar építészet története. Attraktor, Máriabesnyő–Gödöllő, 2004 (Első megjelenés: 1934) 171. o. Ezeket a reményeket végül Feszl Frigyes művészete teljesíti be, aki a Vigadón a magyar népművészetből merített motívumvilágot ötvözi a keleti építészet stílusjegyeivel. (Később, a szecesszió idején Lechner Ödön is hasonló forrásból merít, de teljesen eltérő eredményre jut.) A mór stílusú építészet a nemzeti törekvésektől függetlenül is megjelenik a romantika időszakában, elsősorban zsinagógákon.
Politikai és történelmi körülmények Bár az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alapvető követelései nem teljesültek, intézkedései mégis utat nyitottak a magyar ipar és kereskedelem kapitalista átalakulása felé. A szigorú fennhatóság alatt működő ország közigazgatását többször átszervezték: Haynau a megyék megszüntetésével 15 kerületet hozott létre, majd a Bach-korszakban újabb átszervezés következett: Erdélyt, Horvátországot, a Határőrvidéket, a Szerb Vajdaságot és a Temesi bánságot leválasztották az országról, a megmaradt területet pedig öt kerületre osztották. A gazdaság gyors ütemű fejlődését segítette az Ausztria és Magyarország közötti vámhatárok eltörlése 1850-ben, a jobbágyfelszabadítás (bár a szabadságharc alatti intézkedésekhez képest kedvezőtlenebb körülményekkel), valamint a polgári állam kialakulását, igaz, egyben a németesítést is támogató közigazgatási intézkedések.
1859-ben Ferenc József felmentette Alexander Bach belügyminisztert, Magyarországon mind tartalmában, mind formájában visszaállították a történeti jellegű közigazgatást. 1860. október 20-án az udvar kiadta az ún. októberi diplomát, amely az országgyűlés visszaállítását helyezte kilátásba. Válaszul az esztergomi értekezlet az 1848. évi V. tc. alapján kérte az országgyűlés összehívását. 1861. február 26-án az uralkodó kiadta az ún. februári pátenst, amely a tartományi gyűlések fölé egy birodalmi gyűlést rendelt. Ezeket az 1861-ben újonnan összeült magyar országgyűlés feliratában nem fogadta el. Ezért Ferenc József ideiglenes, átmeneti állapotot, más néven provizóriumot hirdetett, Anton von Schmerling vezetésével (1861–1865). Deák Ferenc a Pesti Naplóban ezt követően közölte híressé vált Húsvéti cikkét, amelyben kinyilvánította az uralkodó felé a nemesség hajlandóságát a változásra. Erre a császár leváltotta Schmerlinget, és megkezdődtek a tárgyalások a két fél között. Eközben tört ki az porosz–osztrák–olasz háború, amelyben az Osztrák Császárság vereséget szenvedett Poroszországtól, ennek eredménye is a kiegyezés felé hajtotta Ausztria érdekeit. A kiegyezés 1867-ben létrejött, ez egyben az Osztrák–Magyar Monarchia megalakulásának dátuma is.
A romantikus stílus fontosabb építészei Magyarországon A magyar romantikus építészet legfontosabb alakja a kutatók egybehangzó véleménye szerint Feszl Frigyes, akinek nemcsak a korszak egyik fő alkotását köszönhetjük, de gazdag életműve nagyobb részét is a stílus hatása alatt alkotta meg. Mellette a romantikus stílusban alkotó építészek két csoportra oszthatóak.Kalmár Miklós: Magyarországi romantika. In: Deák Zoltán (szerk.): Pannon Enciklopédia. A magyar építészet története. Urbis Könyvkiadó, Budapest, 2009, 375. o. Az egyikbe azok sorolhatóak, akik fontos műveket alkottak romantikus stílusban, de munkásságuk nagyobb része a historizálás időszakához kötődik. Közülük a legkiemelkedőbb Ybl Miklós, de feltétlenül említésre érdemes Szkalnitzky Antal és Weber Antal is. A másik csoportba azok a mesterek tartoznak, akik jó színvonalú, de általában egy-egy régióhoz kötődő, összességében kevésbé jelentős munkákat hagytak hátra. Ide sorolható Pollack Mihály fia, Pollack Ágoston; Brein Ferenc, a pesti Pekáry-ház tervezője; a Pichler-házat tervező Wieser Ferenc, a szintén főleg a fővárosban dolgozó Pan József és Máltás Hugó. A vidéki mesterek közül kiemelkedik a javarészt Esztergomban munkálkodó Prokopp János, az erdélyi Kagerbauer Antal, valamint a Sopronban és környékén foglalkoztatott Handler Nándor.Handler Ferdinánd néven is ismert. Ld. pl. Kalmár Miklós: i. m. 379. o. A pécsi Hans Petschnig tervei szerint épült a szekszárdi újvárosi templom (1865–68), valamint a mai Toldy Ferenc Gimnázium Budán. A csoportosításból kilóg Hild József, aki alapvetően klasszicista mester, de élete vége felé a romantikával is kapcsolatba került – nem kis részt munkatársa, Prokopp János révén.
Fontos megemlíteni, hogy a korszak számos meghatározó épülete, így például első romantikus kastélyaink többsége osztrák építészekhez kötődik. Johann Julius Romano von Ringe (Erdődy-kastély, Vép), Alois Pichl (Keglevich-kastély, Nagyugróc), Franz Beer (Zichy–Ferraris-kastély, Oroszvár), Ludwig Zettl (Lipótmezei Országos Tébolyda) nevei említhetőek a jelentős megbízásokat kapó külföldi mesterek között.
Világi építészet bélyegkép|jobbra|300px|A makói régi Városháza
Középületek 1844 júniusában nyilvános, titkos, nemzetközi tervpályázatot hirdettek a pesti állandó Országháza épületére. A beérkező pályaművek elbírálására az 1848–49-es események miatt már nem került sor, de ismerjük Feszl Frigyes beadott munkáját, amely a hazai romantikus építészet legkorábbi monumentális jelentkezése, „egyéni ötvözete a félnémet ››Rundbogenstil‹‹-nek és a móros elemeknek”.Komárik Dénes: Feszl Frigyes (1821–1884). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993. Már itt, ezeken a terveken feltűnik a korszak legfontosabb középülete, a Pesti Vigadó több formai eleme. Feszl később több középülethez kidolgozott elképzeléseket, például a pesti Német Színház újjáépítéséhez 1847-ben, illetve ő irányította a favázas pesti nyári színház felépítését a Lövölde téren 1860-ban, amelyet azonban hét év múlva elbontottak.
A Bach-korszakban a klasszicizmus és a historizmus korához képest is alapvetően kevés középületet emelnek Magyarországon. Bécsben készülnek a tervek az 1856–60 között épített temesvári kormányszéki palotához, amely a firenzei reneszánsz paloták hatását mutatja. 1859-ben Makón, 1861-ben Gyulán épül városháza, mindkettő a félköríves romantika irányzatához sorolható. Gótizáló ellenben a Gianone Ágoston tervei szerint emelt pécsváradi (1855–57) és a Bücher Vilmos tervezte verseci városháza (1859–60).
Egy osztrák építész, a bécsi Ludwig Zettl tervei alapján készült a barokkos irányzatot képviselő Lipótmezei Országos Tébolyda is 1859–68 között, amely a Parlament elkészültéig a legnagyobb alapterületű középület volt Magyarországon. Az összetett alaprajzú épület négyzetes főtömbjének udvarát a kápolna osztja két részre. A négyszintes főhomlokzatát négytengelyes oldal- és öttengelyes középrizalit tagolja, utóbbit díszes címer koronázza, előtte pedig háromtengelyes kocsibehajtó áll. A homlokzatot szintenként párkányok, vakolatkváder, valamint a gyámíves főpárkány teszi plasztikussá.
A korszak legjelentősebb színházépülete Debrecenben készült el, a később jelentős historizáló építész, Szkalnitzky Antal korai, romantikus főműveként. Az 1861–65 között emelt Csokonai Színház jellegzetes, előrelépcsőző tömegekkel tagolt homlokzatának öttengelyes középrizalitja elé háromtengelyes, erkélyként használt kocsibehajtó lép ki. Gyámíves főpárkányát a középrizalit szélén emelkedő, sokszögű oszlopok tetejére állított szobrok díszítik.
A korszak politikai és nemesi társadalmában központi szerepet töltött be a pesti Nemzeti Lovarda, amely Ybl tervei szerint 1858-ra készült el, a Magyar Nemzeti Múzeum klasszicista palotája mögött. Körülötte hamarosan számos nemesi palota épült fel; magát a Lovardát mára elbontották.
A Magyar Tudományos Akadémia székházára 1861-ben írtak ki nyilvános tervpályázatot. Ezt a neves építész, Friedrich August Stüler neoreneszánsz stílusú terve nyerte meg. Az 1865-re elkészült épület már a historizálás előfutára; kivitelezésén több, később elismert építészünk, így Ybl Miklós és Szklanitzky Antal is dolgozott.
bélyegkép|balra|260px|A bal oldali rizalit részlete bélyegkép|balra|260px|Magyarország címere a homlokzaton A Pesti Vigadó