Milkó Izidor (alias Baedeker) (Szabadka, 1855. február 1. – Szabadka, 1932. április 21.) földbirtokos, ügyvéd, újságíró, a Petőfi Társaság és a szegedi Dugonics Társaság tagja.

Élete Szülővárosában végezte el a gimnáziumot. 1872-től a Budapesti Tudományegyetemen jogot hallgatott, közben irodalmi tanulmányokkal foglalkozott. 1884-ben a jogtudományok doktorává avatták, de nem folytatott ügyvédi gyakorlatot. 1884-ben Szabadkán árvaszéki ülnöknek választották meg, ám 1889-ben megromlott egészsége miatt állásáról lemondott. 1893-ig elsősorban egészsége helyreállításának élt, sokat tartózkodott külföldi fürdőhelyeken és keveset írt. Később Szabadkán tiszteletbeli városi főjegyző lett, újra részt vett a társadalmi és az irodalmi életben. Élete vége felé elszegényedett. A szabadkai zsidó temetőben nyugszik.

Munkássága A Fővárosi Lapoknak 1875-től egy évtizeden át volt tárcaírója, de az 1870-es évektől kezdve más fővárosi és bácskai lapokba is sokat dolgozott. Novellákat, humoreszkeket, karcolatokat írt, külföldi utazásairól szóló jegyzeteit különösen kedvelték. Írásaiban a szolid konzervativizmus képviselője. Karcolataiban gyakran használja a bölcselkedő aforizma módszerét. Az úri társaságról, az Úri emberekről írva nem a maró gúny, hanem a megértő és szelíd humor, moralizáló csevegés és szalonszellemesség jellemzi.

Társadalmi téren különösen a szabadkai magyarság művelődésének irányításában (Szabad Lyceum) szerzett érdemeket. Hitközségi elnöksége idején (1902) építik fel a szabadkai zsinagógát. Fölvetette egy Balaton-egyesület alapításának ötletét; tőle indult ki 1886-ban az a nagyobb arányú mozgalom, amely a magyar könyvek terjesztését és népkönyvtárak szervezését tűzte ki célul. Az utolsó évtizedben, a trianoni diktátum után a jugoszláviai magyarság legidősebb írójaként szolgálta a délvidéki hírlapirodalom ügyét (Monarchia-korabeli értékrendjébe nem illettek bele a „közművelődni” vágyó új írók és hírlapírók.

Munkái Mindenütt és sehol. Rajzok, tárcák. Budapest, 1880 Divatok. Novellák, rajzok, Budapest, 1883 Egy kritikus albumából. Aforizmák, Budapest, 1886 Római mozaik. Emlékek az örök városból. Budapest, 1895 Egy karrier története. Elbeszélések. Budapest, 1896 Mosoly. Húsz vidám történet. Budapest, 1897 Úri emberek. Jegyzetek a társaságból. Budapest, 1899 Firenzei eset. Elbeszélések, Szabadka, 1924 A miniszter barátja. Vidám történetek. Szabadka, 1924 Spekuláné és társai. Alakok. Szabadka, 1924 Asszonyok. Novellák, rajzok. Szabadka, 1924 Írók és könyvek. Novellák, cikkek. Szabadka, 1924 Baedeker írásaiból. Novellák, tárcák. Szabadka, 1924 Ketten. Beszélgetések, jelenetek, Szabadka, 1928 Harun al Rasid és egyéb írások; Forum, Novi Sad, 1966 (Milkó Izidor hátrahagyott írásai) Gesztenyefám. Irodalmi emlékezések; Forum, Novi Sad, 1966 (Milkó Izidor hátrahagyott írásai)

Álnevei és betűjegye: Fecske, Flaneur és M. L.

Emléke A szabadkai TUUM Egyesület Zsinagóga.com műhelye 2011-ben indította útjára a Milkó Izidor szellemi páholyt, melynek célja a hagyományos és kortárs, zsidó kultúra bemutatása, kulturális rendezvények szervezése. 2013 májusától Beadecker szellemi páholyként folytatja tevékenységét.

A szabadkai Zsidó Hitközség 2013 márciusában életre hívta a dr. Milkó Izidor Vajdasági Zsidó Kulturális Intézetet. Az Intézet feladata, hogy számbavegye és digitalizálja az egykori, vajdasági zsidósághoz köthető írott-, kulturális-, épített és történelmi hagyatékot. Feladata továbbá a zsidó kultúra terjesztése. Önmeghatározása szerint „az identitás és a haza új külseje" kíván lenni. Az Intézet 2015-ben felszámolás alatt volt.

Hasonló megfontolásokból lett alapítva a szabadkai MILKO Egyesület.

Jegyzetek

Források

További információk Vajda János levelei Milkó Izidorhoz; tan. Scheiber Sándor, Zsoldos Jenő; Akadémiai, Budapest, 1958 (Irodalomtörténeti füzetek) Milkó Izidor és könyvtára Levéltári dokumentumok; sajtó alá rend., bev. Magyar László; Szabadegyetem, Szabadka, 1997 (Életjel könyvek)

Kategória:A szabadkai zsidó hitközség elnökei Kategória:Magyar tárcaírók Kategória:A zsidó Szabadka Kategória:Szabadkaiak Kategória:1855-ben született személyek Kategória:1932-ben elhunyt személyek Kategória:Zsidó származású magyarok