Madzsar János (Sátoraljaújhely, 1839. május 28. – Szatmárnémeti, 1919. január 25.) állami tanítóképző-intézeti igazgató és főgimnáziumi tanár, a Szatmári Takarékpénztár-Egyesület pénztárnoka, Madzsar Károly bátyja.
Élete
Madzsar György és Szopkovics Mária polgári szülők fia. A főgimnáziumot szülővárosában és Egerben, a tanítóképzőintézetet Szatmáron végezte 1860. augusztus 8-án, azután segédtanító lett. 1863. október 1-jén a szatmári gimnáziumhoz helyettes tanárnak nevezték ki. 1867-ben a pesti egyetemen letette a tanári vizsgálatot és ekkor rendes tanár lett. Miniszteri segéllyel 1868 októbertől 1869 júniusig meglátogatta a németországi tanítóképzőket, hazajövetele után júliusban a máramarosi, 1873. május 30-án a dévai tanítóképző igazgatójának nevezték ki. 1875. szeptember 6-án a fehértemplomi gimnáziumhoz helyezték át. 1868-ban alapította a szatmármegyei népnevelési egyletet, a máramarosmegyei tanítóegyletnek több évig elnöke volt. 1874. január 6-án pedig a hunyad-zarándmegyei és szászváros-széki tanítóegylet választotta elnökének. 1879-ben nyugdíjazták.
Álneve: Berzéthy Aurel (a Népnevelők Lapjában 1871-ben.)
Írásai
Cikkeket írt a Tanodai Lapokba (1861-62.), a Néptanítók Lapjába (1869. A szatmármegyei népnevelési egylet alakulásáról. A tizenhetes bizottmány alapszabályjavaslata Szatmármegye népnevelési egylete részére, Levele a szatmármegyei néptanítókhoz, 1870. Tornászati tanulmányok, Levele Speyerből a szatmármegyei néptanítókhoz, Gazdászati tanulmányok a speyeri tanítóseminariumban s azon kívül, Teremtsünk közönséget a népiskoláknak, 1871. Számtani leczkék az egy tanítóval bíró népiskolában, Alakítsunk szorgalmi könyvtárakat! A szellemi fejlődés kezdetéről, A szellem eszméleti állapotáról, Számtanítás az egy tanítóval bíró népiskolában, 1873. Az olvasmányok tárgyi és nyelvtani kezelése a népiskolában); írt még a Zalai Tanközlönybe, a Család és Iskolába, a Székely Tanügybe, az Alföldi Tanítóegyesület Közlönyébe, az Ellenőrbe (1877. A magyar paedagogia önállósításáról.)
Munkái
Magyar mondattan. Tanítók-, Tanítójelöltek-, főelemi tanodák s a gymnasiumok alsóbb osztályainak számára. 1. füzet. Pest, 1868. (Több nem jelent meg.) Számtani példatár. Kiegészítésül a Néptanítók Lapjának 1871. 2., 3. és 18-24. számaiban közölt czikkeihez. M.-Sziget, 1871. (Ism. Néptanítók Lapja 1874.) Vezérkönyv a számtanításban. Néptanítók számára. Bpest, 1875. Három rész. (I. és II. r. 2. jav. kiadás. Uo. 1877.) Méterrendszer gyakorlati ismertetése. Gazdák, iparosok, kereskedők és tanítók használatára. Uo. 1875. Számtani és gyakorlati példatár. Uo. 1875. Öt füzet. (Ism. Néptanítók Lapja 1875., 1876. 2. jav. kiadás. Uo. 1877.) Vezérkönyv a magyar nyelv tanításában. Tanítóképezdék és néptanítók számára. Uo. 1876. Három füzet. Az igazság szava. Válaszul Gönczy Pál miniszteri tanácsos úr több rendbeli nyilatkozatára. Fehértemplom, 1876. Nyelvtani példatár. Uo. 876. Három füzet. Magyar nyelvkönyv a német tannyelvű népiskolák számára. Bpest, 1879-81. Négy kötet. Utmutatás a magyar nyelv tanítására a nem magyar ajkú népiskolákban. Uo. 1879. Az őrmester. Beszély, Zschokke Henrik után ford. Esztergom, 1881. (Mulattató Zsebkönyvtár 12.)
Kéziratban
Eötvösfalva, pedagógiai és a tanügyi közigazgatást bíráló regény három kötetben; Számtan a felsőbb leányiskolák számára.
Jegyzetek
Források
A Pallas nagy lexikona Szatmári Hírlap 1919. január 30. XXVIII. évfolyam, 5. szám, 3. old. Gyászjelentése
További információk
Sátoraljaújhely lexikona. Szerk. biz. elnöke Fehér József. Sátoraljaújhely, Kazinczy Ferenc Társaság, 2001.
Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Sátoraljaújhelyiek Kategória:1839-ben született személyek Kategória:1919-ben elhunyt személyek