A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, rövidítve: MTVA a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap volt,Nem tévesztendő össze az elkülönített állami pénzalapokkal, mert nem önálló alrendszere az államháztartásnak. melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyta jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányította.Az MTVA alapító okirata 2011. január 1-jén alakult. Fő feladata 2015-től a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. számára történő műsorgyártás. Lényegében a korábbi Magyar Televízió és Magyar Rádió jogutódjaként működött; jelentős részben elfogultan, az akkori Fidesz-kormányok álláspontjait kihangsúlyozva.

2026. június 23-án elfogadásra került a Magyar-kormány által beterjesztett új médiatörvény, ennek értelmében az MTVA és annak vezetőinek jogviszonya is megszűnt, helyette a megalakuló Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. és a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vette át közmédia helyét.Elfogadta a parlament a médiatörvényt, amivel felszámolják a jelenlegi közmédiát Telex, 2026. június 23. 2026. július 26-án beolvadt a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-be.A közmédia azt ígéri, hogy augusztus közepére teljesen visszatér a pártatlan hírszolgáltatás Telex, 2026. július 27.

Története

Előzmények A ’90-es évek végén és a 2000-es évek idején már felmerült a közszolgálati televíziós intézmények (MTV és Duna Televízió) és a közrádió összeköltöztetése, de ez akkor csupán felvetés maradt.

A magyar közszolgálati média intézményei –, amelyeket nagyrészt állami költségvetésből finanszíroztak – gazdasági működésüket tekintve rendszerváltás óta különböző mértékben teljesítettek:

A Magyar Televízió folyamatosan pénzügyi problémákkal küzdött. Működésére jellemző volt a feladataihoz képest túlméretezett apparátus, a normatív finanszírozás hiánya és az ahhoz tartozó felelőtlen költekezés. A pénzügyi problémáit (pld. beszállítók kifizetése, új székház építése stb.) ingatlanvagyonának értékesítésével, illetve áthidaló banki hitelekkel próbálták legtöbbször orvosolni, amelyeket végül az állam vállalt magára és egyben kiszolgálva az intézményt a folyamatos politikai befolyásolásra. A Duna Televízió bár az MTV-hez képest kisebb költségvetésből (az MTV éves költségvetésének kevesebb mint 30%-ából) gazdálkodott, a politikai befolyás itt is jelen volt. A Magyar Rádió a 2000-es évek második felétől a magyar zenei kulturális élet meghatározó rádiója lett és az évtized végére nyereséggel zárt valamint megtakarítással is rendelkezett. A Magyar Távirati Iroda bevételeinek kb 60%-a állami támogatásból, másik része a hazai médiapiacon nyújtott szolgáltatási díjakból származott.

A 2006 óta tartó magyar gazdasági recesszió és 2008-ban kirobbant gazdasági világválság miatt Magyarországon is pénzügyi megszorítások történtek – a közmédia területén is. A kormánypárti vezető politikusok – az állandóan jelenlévő folyamatos felelőtlen gazdálkodást kiemelve – az MTV 2010-re tervezett költségvetéséből 9,4 milliárd Ft-os többlet támogatást nem ítéltek meg (továbbá egy 2,3 milliárdos Ft-os összeget az MTV helyett a Duna Televíziónak utalták át).

2010 elején az akkor még ellenzékben működő FIDESZ egy tervezetében szerepelt, hogy egy lehetséges kétharmados országgyűlési többség esetén átalakítanák a közmédiát kezdve az MTV, Duna TV, MR és az MTI összevonásával.

A 2010-es országgyűlési választás után az új kormányzat a kétharmados többség birtokában átfogó intézkedésekkel hozzálátott a teljes közmédiarendszer átalakításához. A közmédia teljes ingatlan vagyonát és dolgozóinak túlnyomó részét áthelyezték egy elkülönített pénzügyi alapba.

2011–2015: Átszervezések és átalakítások Az MTVA vezetője 2011 elején Fazekas Csaba volt, de ő három hónap után távozott. Az origo.hu szerint azért, mert lassan haladtak az átalakítások. A következő 7 évben Böröcz István, Szabó László Zsolt végül Vaszily Miklós váltotta egymást 2–3 évenként.

Ezen időszak alatt zajlott a teljes magyar közmédiarendszer átszervezése. A teljes közmédia (MR, MTV, Duna, MTI) ingatlanvagyonát és a 3431 főből álló munkavállalóinak túlnyomó részét az MTVA vette át.

Kezdetben divizionális szervezet formában működött, a négy szervezet négy önálló divízióként (Divízió I., II., III., IV.) tagozódott be az MTVA-ba. Ezután 2010 és 2016 között – a párhuzamosságok miatt – hat nagyobb hullámban elbocsátásokat hajtottak végre. Miközben a divíziókat fokozatosan kiürítették, a megmaradt dolgozókat folyamatosan helyezték át a vagyonkezelő új struktúrájába (ugyanakkor hatalmas felháborodást váltott ki a szakszervezeteknél, hogy a leépítéssel párhuzamosan az MTVA új dolgozókat is felvett).

2015–2026: A DMSZ megalakulása után 2015-től az MTV-t, az MR-t, az MTI-t és a Duna TV-t összevonták a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-be.

Mivel a közmédia a közszolgálati feladatai alapján a teljes társadalom számára kínál tartalmakat, a nézettségi és elérési adatokat a teljes népességre vonatkozóan teszik közzé. Ezek alapján a hat közszolgálati televízióadó átlagos napi elérése összesen közel 4 000 000 fő.https://www.facebook.com/mtvasajtoosztaly/photos/a.1006268706072183.1073741828.998752136823840/1061722987193421/?type=3&theater

2016. január 1-jétől az MTVA csatornáinak reklámidejét az Atmedia értékesítette.Az MTVA televíziós kereskedelmi adásidejét is az Atmedia értékesíti – Atmedia, 2016. január 4.

Általánosan elmondható, hogy az MTVA-s időszak a magyar közmédia pénzbőséges időszaka volt a folyamatosan növekvő állami finanszírozásnak köszönhetően.

A műsorgyártás költségeinek jelentős része a prémium sportjogokra (Formula 1, Bajnokok Ligája – utóbbi elvesztése után az Európa-liga és a Konferencia Liga) illetve a piaci áron felül vásárolt magyar futballbajnokság sportjogaira ment el.MTVA üzleti jelentése, 2023 138. oldal A tévés portfólió összes csatornáinak közönségaránya körülbelül 10% volt az egész napot tekintve.

A nézett műsorai gyártásuk során nem voltak mentesek a konfliktusoktól. Emellett az MTVA teljes időszakára jellemző volt a túlzó politikai elfogultság az aktuális kormányzat irányába (lásd a fentieket a Kritikák, botrányok szakaszban).

Beolvadás az MRTV-be A 2026-os országgyűlési választás után a 16 évig kormányzó Fidesz ellenzékbe került. A választás követően az újjáalakuló Országgyűlés Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága nem fogadta el az NMHH 2025-ös költségvetési elszámolását. Ugyanaznap mind az NMHH-hoz és mind az MTVA-hoz költségvetési biztost rendeltek.

2026. június 5-én Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója benyújtotta lemondását az NMHH Médiatanácsának elnökének.

2026. június 12-én a TISZA országgyűlési képviselői törvényjavaslatot nyújtottak be a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény módosítására. A javaslat célja a közszolgálati média intézményrendszerének átalakítása és egy új, független közszolgálati médiaszerkezet létrehozása. A tervezet szerint megszűnne a Közszolgálati Közalapítvány, helyette pedig létrejönne a Független Közmédia Testület, amely a közszolgálati médiaszolgáltatók tulajdonosi felügyeletét látná el. A közszolgálati médiaszolgáltatás központi szervezetévé a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. válna, amely a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA összeolvadásával jönne létre.

A javaslat alapján az új Magyar Rádió és Televízió feladata lenne a rádiós, televíziós és digitális közszolgálati médiaszolgáltatások működtetése, a közszolgálati médiavagyon kezelése, valamint a közszolgálati műsorok előállítása. A szervezet jogutódja lenne a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-nek és az MTVA közszolgálati médiaszolgáltatási tevékenységeinek.

A törvényjavaslat az MTI önálló működésének helyreállítását is tartalmazza. Ennek értelmében a közszolgálati médiaszolgáltató mellett ismét külön szervezetként működne a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt., amely a nemzeti hírügynökségi feladatokat látná el. A tervezet szerint az új közszolgálati médiarendszer működésének alapelvei közé tartozna a szerkesztői függetlenség, a politikai és gazdasági szereplőktől való autonómia, a kiegyensúlyozott tájékoztatás, a társadalmi felügyelet és az átlátható működés.

A törvényjavaslat elfogadásához az Országgyűlés kétharmados többségének támogatása szükséges.

2026. július 26-án – a magyar közmédia rendszerének átalakítása keretében – az MTVA beolvadt a Duna Médiaszolgáltatóba. A beolvadást követően a Duna Médiaszolgáltató elnevezése Magyar Rádió és Televízióra változik. A társaság vezérigazgatója a korábban DMSZ és az MTVA élére ideiglenes jelleggel kijelölt dr. Horváth András lett.

Feladatai Az Alap legfontosabb feladatai a következők:

Közszolgálati média- és hírszolgáltatás; a Közszolgálati Közalapítvány, a közösségi médiaszolgáltatások, a közszolgálati médiaszolgáltatók szervezeti átalakításának támogatása; közszolgálati célú műsorszámok gyártása és támogatása; Az elsőként filmszínházban bemutatásra szánt filmalkotások támogatása; a közmédia-rendszer közös archívumának és egyéb vagyonának kezelése és gyarapítása;

Szervezeti felépítése MTVA felső vezetősége

Forrás:

Vezérigazgatói IdőszakVezérigazgató2011Fazekas Csaba2011–2013Böröcz István2013–2015Szabó László Zsolt2015–2018Vaszily Miklós2018–2026Papp Dániel2026Horváth P. András

Igazgatóságok bélyegkép|jobbra|250px|Műholdas közvetítőkocsi Programkoordinációs igazgató: Pető Zoltán Vezérigazgatói Kabinet: Krupp Zsuzsanna Gazdasági és vagyongazdálkodási igazgatóság: Molnár Szabolcs Farkas Online igazgatóság: Antal Adrián Produkciós igazgatóság: Könczey Béla Technológiai igazgatóság: Olbort Anett

Csatornaigazgatóságok bélyegkép|Az MTVA logója 2011-től 2012 augusztusáig|250x250px Duna Csatornaigazgatóság: Petrovics-Mérei Andrea M1 Hírigazgatóság: Németh Zsolt M2 Csatornaigazgatóság: Molnárné Vass Éva M2 Petőfi TV Csatornaigazgatóság: betöltetlen M4 Csatornaigazgatóság: Székely Dávid M5 Csatornaigazgatóság: Gulyás István Kossuth Rádió Csatornaigazgatóság: Siklósi Beatrix Petőfi Rádió Csatornaigazgatóság: Dominik Zsolt Bartók Rádió Csatornaigazgatóság: Devich Márton Dankó Rádió Csatornaigazgatóság: Eredics Gábor Nemzeti Sportrádió Csatornaigazgatóság: Ballai Attila Szakcsi Rádió Csatornaigazgatóság: Esztergályos Máté Csukás Meserádió Csatornaigazgatóság: betöltetlen

Főszerkesztőségek Vallási főszerkesztőség: Andrónyi Kolos Nemzetiségi-, külhoni főszerkesztőség: Andrónyi Kolos

Gazdálkodás A körülbelül 2 ezer főt foglalkoztató MTVA bevételének több mint 90%-a állami támogatás, ami 2025-ben 165 milliárd, 2026-ban pedig 155 milliárd Ft-ot tett ki.Vég Márton - Közmédia-mérleg: milliárdos veszteség, zuhanó nézettség (mfor.hu, 2024.06.26.)Kovács Pál - Jövőre napi 452 millió forintot költhetnek a közmédia működésére (Telex.hu, 2024.10.21.)Nádor András - Jelentősen csökkenhet az MTVA költségvetése, de így is 155 milliárd forintból gazdálkodhatnak majd (Telex.hu, 2025.10.28.) Összehasonlításképpen: a 2025-ös bevétele a legnagyobb magyar kereskedelmi médiacsoport hasonló évi bevételének (~61 milliárd Ft) több mint két és félszerese.

A bevételének túlnyomó részét közszolgálati hozzájárulás címen kapja, emellett az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól évente 10 milliárd Ft-os törvényi támogatást is kap. A kereskedelmi bevételei csupán töredékét teszik ki a teljes bevételnek, amelyek elsősorban belföldi reklám és szponzorbevételek.

A jelentős költségvetés ellenére az MTVA 2015-re újabb hiteleket halmozott fel (részben a megvásárolt székházzal kapcsolatban). 2015. december 15-én a magyar állam 49,2 milliárd Ft összegben átvállalta az MTVA hiteleit. Ezzel egyidejűleg döntés született az MTVA feladatainak ellátásához nem szükséges állami tulajdonú ingatlanok Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére történő átadásáról.MTVA üzleti jelentése, 2015f 29. oldal