Seydou Doumbia (Yamoussoukro, 1987. december 31.) visszavonult elefántcsontparti válogatott labdarúgó.

Az elefántcsontparti válogatott tagjaként részt vett a 2012-es és a 2015-ös afrikai nemzetek kupáján illetve a 2010-es világbajnokságon.

Pályafutása Doumbia csatárként kezdte pályafutását és ott is szerepel. Pályafutását az Inter FC ifjúsági akadémiáján kezdte, majd profi pályafutását a másodosztályban szereplő AS Athletic Adjamé csapatában kezdte, 2003-ban. 2004/05-ben kölcsönben a Toumodi FC-be került, majd 2005-ben ismét kölcsönbe került az első osztályú AS Denguélé-hez, ahol ő lett az elefántcsontparti Premier Division gólkirálya, 15 góllal. 2006-ban Ázsiába igazolt a Japán első osztályba a Kasiva Reysol csapatába. Első gólját a Japán kupában szerezte a Simizu S-Pulse ellen. 2008-ban kölcsönben a másodosztályba került a Tokusima Vortisba. A svájci Young Boys vitte Európába.

BSC Young Boys 2008 júliusában igazolt a Young Boys csapatába a Svájci első osztályba. A 2008-09-es bajnoki szezonban legtöbbször csereként számoltak vele, de így is több szép gólt szerzett. Első gólját az FC Aarau ellen szerezte. Az első dupláját is az Aarau-n ellen szerezte. Az FC Luzern elleni mérkőzésen duplázott és két gólpasszt jegyzett, a mérkőzést 5-2-re nyerte a Young Boys. Doumbia gólkirály lett az első évében, 32 bajnokin 20 gólt és 10 gólpasszt jegyzett.

A következő szezonban ott folytatta ahol az előző évben abba hagyta. Az első 5 fordulóban 6 gólt szerzett. Mesterhármast szerzett a FC Aarau, a AC Bellinzona és a Grasshopper ellen. Ismét gólkirály lett, 32 bajnokin 30 gólt és 7 gólpasszt szerzett. 2010-ben elhagyta a Young Boys-t és Oroszországba igazolt.

CSZKA Moszkva 2010. január 5-én aláírt az orosz CSZKA Moszkva csapatába. A szerződésben rögzítve volt, hogy csak a Svájci bajnokság végekor csatlakozik az új klubjához. 2010. augusztus 1-jén debütált a Szpartak Moszkva ellen, 200-dik CSZKA játékos lett így aki pályára lépett az orosz Premjer-Liga-ban. 2010. augusztus 19-én a Anórthoszi Ammohósztu ellen duplázott az Európa-liga rájátszásában. A következő mérkőzésen a Palermo ellen ismét duplázott. 2010. november 10-én megszerezte első gólját a CSZKA színeiben a Zenyit ellen, majd a következő két mérkőzésen 1-1 gólt jegyzett. 2011. szeptember 14-én a Bajnokok Ligája csoportkörében a Lille ellen duplázott, majd október 18-án a török Trabzonspor ellen is kettőt lőtt. 2011. október 23-án mesterhármast szerzett az Anzhi Makhachkala ellen, majd a következő bajnokin ismét mesterhármast jegyzett a Szpartak Nalcsi ellen és egy gólpasszt adott.

Válogatott 2008. május 24-én debütált a Elefántcsontpart színeiben a Japán elleni barátságos mérkőzésen a Kirin-kupában, ahol csereként lépett pályára a 83. percben. 2009. november 18-án megszerezte első gólját a nemzeti csapatban csereként beállva Németország ellen, a mérkőzés 2-2-es döntetlennel végződött. Részt vett a 2010-es világbajnokságon, Észak-Korea ellen csereként lépett pályára.

Válogatott góljai # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2009. november 18. Veltins-Arena, Gelsenkirchen 1 – 1 2 – 2 Barátságos mérkőzés

Statisztika Klubcsapatok

|2006||rowspan="2"|Kasiva Reysol||J. League 2||6||0||2||2||colspan="2"|-||colspan="2"|-||8||2 |- |2007||J. League 1 ||18||3||0||0||5||1||colspan="2"|-||23||4 |- |2008||Tokusima Vortis||J. League 2 ||16||7||0||0||colspan="2"|-||colspan="2"|-||16||7

|2008/09||rowspan="2"|BSC Young Boys||rowspan="2"|Swiss Super League ||32||20||5||4||||||3||1||40||25 |- |2009/10 ||32||30||4||1||||||2||1||38||32

|2010||rowspan="2"|CSZKA Moszkva||rowspan="2"|Russian Premier League ||11||5||0||0||||||4||7||15||12 |- |2011–12 ||30||24||6||4||||||5||5||41||33 40||10||2||2||5||1||colspan="2"|-||47||13 64||50||9||5||||||5||2||78||57 41||29||6||4|||||||11||12||58||45

Válogatott http://www.national-football-teams.com/v2/player.php?id=27559 + Nemzetközi teljesítmény Nemzeti csapat Szezon Mérk GólElefántcsontpart200810200931201060201140 Összesen 14 1

Sikerei, díjai Klubcsapatok

CSKA Orosz kupa: 2010–11

Válogatott

Afrikai nemzetek kupája: 2015

Egyéni

AS Denguélé Championnat de Côte d'Ivoire de football Gólkirálya: 2005

Young Boys Axpo Super League Év játékosa: 2008–09, 2009–10 Axpo Super League Gólkirálya: 2008–09, 2009–10

CSKA Az év orosz labdarúgója: 2011

További információk Profilja a CSKA Moszkva oldalán Profilja a BSC Young Boys oldalán Profilja a Football.ch-n Statisztikája a transfermarkt.it-n

Jegyzetek

Kategória:Elefántcsontparti labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1987-ben született személyek Kategória:A Young Boys labdarúgói Kategória:A CSZKA Moszkva labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:Az FC Basel labdarúgói Kategória:A Newcastle United labdarúgói Kategória:A Sporting labdarúgói Kategória:A Girona labdarúgói Kategória:Az FC Sion labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Premjer Liga labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Afrikai Nemzetek Kupája-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek