A Pendragon legenda Szerb Antal 1934-ben megjelent regénye, az író egyik legismertebb és legfontosabb szépirodalmi alkotása. Műfaja az esszéregény, bűnügyi regény, kalandregény és kísértethistória keveréke, és ugyanezeknek a paródiája, maga az író filológiai detektívregénynek nevezte.
Az esszéregény megalapozza a detektívtörténetet. A detektívtörténet előhívja a kísértet-históriát. A kísértet történet megkérdőjelezi az előbbi kettőt. Ad absurdum viszi az esszé-regény feltételezéseit. Más dimenzióba helyezi a detektívtörténet bonyodalmait. Így áll össze a csodaigézte filozopter egyszeri mesterművé.
A korabeli kritikusok többsége kedvezõen fogadta a regényt, melynek 1944-ben második kiadása is megjelent Rózsakereszt címmel.
Háttere Szerb Antal jó ismerője volt az angol irodalomnak, és több utazást tett Angliában; 1929-ben pedig ösztöndíjasként hosszabb ideig ott tartózkodott. Az angol kultúra iránti rokonszenve már korábban is megmutatkozott: Tanulmányt írt Chestertonról és Huxleyról, valamint egy áttekintést Az angol irodalom kistükre címmel. A Pendragon legenda stílusjegyein kimutatható a korabeli angol próza hatása: a fordulatos, természetfeletti elemeket tartalmazó cselekmény Chesterton és John Cowper Powys, John Collier és David Garnett műveinek hangulatára emlékeztet, a szereplők Huxley és Virginia Woolf alakjaival állnak szellemi rokonságban.
Szerb a regény nagy részét angliai élményei nyomán, de már Párizsban írta 1932-ben. Egy kalandregényt írok, egy skóciai kísértetkastélyban játszódik, a többit el tudod képzelni. Remélem, ki tudok sajtolni belőle néhány pengőt. Realpolitik. A cselekmény helyszíne írás közben került át Skóciából Walesbe.
1932 júliusában így ír Párizsból: Már 170 tipografizált oldalam van. Elképesztő, ugye? Émelyítő giccset írtam, de talán pénzt fogok keresni vele. És még ebben a sötét szövegben is felcsillan néhol a tehetség.
A Pendragon legenda történetének és szimbolikájának egyik legfontosabb meghatározója a rózsakeresztes mozgalom. Szerb 1934 novemberében előadást tartott a Magyar Rádióban A rózsakeresztesek címmel, hasonló című esszéjét valószínűleg ennek kézirata alapján adták ki. Az esszé összefoglalja, hogy Szerb számára miből állt a mozgalom lényege; látható, hogy az itt említett motívumok (titkos társaságok, okkult tudás, keletről hozott bölcsesség, titokzatos szimbolikával rendelkező sírbolt, a test feltámadása) regényében is szerepet játszanak.A Pendragon legenda – az első kritikák megjelenése szerint – 1934 decemberében kerülhetett forgalomba, a novemberi rádió-előadás szövege bizonyára Szerbnek a regényhez készített jegyzetei alapján készült.
Történelmi vonatkozások Szerb Antal regényében ír az alkímia elértéktelenedéséről, a tudományos hozzáállás megváltozásáról, valamint a rózsakeresztesekről. Míg A Pendragon legenda ironikus nosztalgiával ugyan, de hihetőnek mutatja be a rózsakeresztesek elméletét, az esszé szerint az alapművek szerzője Johann Valentin Andreae, aki csupán szórakozásból írta ezeket.
A rózsakeresztesek társasága, Paracelsus, Christian Rosenkreutz és Robert Fludd valóban léteztek; a mozgalom alapművei valóban a Chymische Hochzeit, a Fama Fraternitatis R.C., illetve a Confessio Fraternitatis R. C. voltak.
A regénybeli Pendragon-család ősei, Llewelyn ab Iorwerth (Nagy Llewelyn, kb. 1172-1240), illetve unokája, Llewelyn ap Gruffydd (Utolsó Llewelyn, kb. 1223-1282) létező történelmi alakok. Előbbi Gwynedd hercege volt, azonban de facto majdnem az egész Wales a fennhatósága alá tartozott, utóbbi pedig a független Wales utolsó uralkodója. A család többi tagja azonban az író teremtménye.
Cselekmény
Az Earl of Gwynedd meghívja Bátky Jánost llanwygani kastélyába, hogy a családi könyvtárban folytathassa kutatásait a rózsakeresztesekkel kapcsolatban. Így a tudós belekeveredik egyrészt egy modern bűnügybe, ami egy hatalmas vagyon megszerzésére irányul, másrészt egy kísértethistóriába.
A Londonban élő dr. Bátky János összeismerkedik az Earl of Gwyneddel, a walesi Pendragon-kastély urával. Az earl az okkult tudományok megszállottja; családjának története összefonódik a híres-hírhedt titkos társaság, a Rózsakeresztesek történetével. Az earl meghívja kastélyába dr. Bátkyt, hogy tanulmányozza a könyvtár kincseit. Bátkyt telefonon rövidesen megfenyegetik, ne üsse bele az orrát a Pendragonok dolgába. A British Museum könyvtárában megismerkedik egy Maloney nevű ír kalandorral, akiről kiderül, hogy szintén Pendragonba készül. Az út egy részét Bátky és új ismerősei autón teszik meg, amit egy titokzatos hölgy, Eileen St. Claire vezet. A nő egy gyűrűt bíz Bátkyra, hogy adja át az earlnek. Az earl elkomorodik, amikor meglátja a gyűrűt, és barátságtalan a jövevényekkel. Éjszaka Bátky nem tud aludni, kísérteties zajok gyötrik, rémeket lát. A második napon összebarátkozik az earl unokahúgával, Cynthiával, udvarolni kezd neki. Minthogy a kastélyban és környékén egyre rémisztőbb dolgok történnek, a romantikus Bátky egyre inkább Cynthia védelmezőjének tekinti magát. Éjjel az earl ellen merényletet követnek el; többen Maloney-t gyanúsítják. A közeli faluban a helyi próféta az idők végezetét jövendöli, és azt, hogy felbukkan a Pendragon legendakörből származó „éjféli lovas”.
Dr. Bátky megismeri a kastély különc lakóit, az értékes könyvtárat és az earl titokzatos kísérleteit. Az earl a Pendragonok jelmondatának – „Hiszek a test feltámadásában” –, valamint a rózsakeresztes mágia tanainak megfelelően az élet meghosszabbításának rejtélyével foglalkozik; titkos laboratóriumában barlangi gőtéket, axolotlokat boncol. Amikor újabb merénylet történik az earl ellen, Maloney furcsa körülmények között meghal: kitekerik a nyakát, és ledobják a várfalról. Dr. Bátky szerint az „éjféli lovas” ölte meg az orgyilkost. Az earl végül bizalmába fogadja Bátkyt, és egyik beszélgetésük közben kiderül, hogy a Pendragonok családi sírboltjának titkairól beszámoló emlékirat a British Museum tulajdonába került. Az earl dr. Bátkyt küldi Londonba, hogy szerezze vissza a kéziratot. Londonban Bátky újra találkozik Eileennel, aki Maloney haláláról érdeklődik. Eileen testi kegyeiért cserébe próbálja kiszedni Bátkyból az igazságot. Amikor Bátky visszatér a szállására, kiderül, hogy a kéziratot ellopták. Felbukkan dr. Morvin (Eileen szövetségese), és felvilágosítja Bátkyt, hogy olyan bűnügybe keveredett, melynek középpontjában egy hatalmas örökség megszerzése áll. Egy Roscoe nevű milliárdos örökségéről van szó, aki egykor az earl apjának legjobb barátja volt. Kiderül, hogy Eileen St. Claire és Mrs. Roscoe egyazon személy, valamint az is, hogy amennyiben Roscoe nem természetes halállal halt meg, akkor a vagyont nem az özvegy örökli, hanem az earl. Morvin felvilágosítja, hogy a kézirat nála van, és mindent úgy rendeztek el, hogy a merényleteket illetően Bátkyra terelődjék a gyanú. Bátky kétségbeesik, ám kiderül, hogy a szomszéd asztalnál vacsorázó két hindu közül (kik végighallgatták a beszélgetést) az egyik az earl unokaöccse, Osborne, a másik pedig Bátky régi ismerőse, Lene Kretzsch, Berlinből, hindunak maszkírozva. Bátky szerepe tisztázódik, a kéziratot elveszik Morvintól.
A kézirat rávilágít a Pendragonok és a Rózsakeresztesek, illetve az earl és az „éjféli lovas” kapcsolataira. Kiderül, hogy Asaph Christian Pendragon időnként sírjából kikelve védelmezi leszármazottait; ő a titokzatos „éjféli lovas”. Asaph szeretné megalkotni az alkimisták Nagy Művét, de nem sikerül. Ezért emberáldozatra készül, elrabol egy kisfiút az earl birtokához tartozó faluból. Itt a regény okkult-mágikus és bűnügyi vonalvezetése összekapcsolódik. Az örökösök újabb támadást indítanak az earl ellen, mert tudják, hogy az earl bebizonyította: Roscoe nem természetes halállal halt meg, hanem meggyilkolták. Az earl kénytelen elhagyni a kastélyt, hogy az elrabolt gyereket visszaszerezze az éjféli lovastól. Közben Bátky, Cynthia, Osborne és Lene az earl keresésére indul. Elszakadnak egymástól, és Bátky elindul a szomszéd faluba, hogy rendőröket hívjon segítségül. Az úton titokzatos építményhez érkezik, ahol sátáni rituáléra kerül sor. Az earl ugyanis visszakapta a gyereket az éjféli lovastól, de cserébe átengedte neki volt szerelmét, Mrs. Roscoe-t. Bátky szemtanúja lesz a borzalmas rítusnak, melynek végpontján a Sátán megjelenik Asaph Pendragon előtt, aki visszaretten az Opus Magnum véghezvitelétől, visszafekszik sírjába, és megöli magát. Az earl és dr. Bátky felkeresik Asaph sírját, látják a tőrrel szíven szúrt halottat, így meggyőződnek róla, hogy a történet nem afféle lázálom volt. Cynthia Svájcba utazik, majd egy angol katonatiszt menyasszonya lesz; dr. Bátky pedig híressé válik a titkos társaságok és az okkultizmus szakértőjeként.
Szereplők Bátky János, narrátor, az író önmagáról rajzolt paródiája. Maga nem jó ember, nem is rossz ember, az intellektuelre nem húzhatók ezek a kategóriák. Asaph Christian Pendragon, Gwynedd hatodik earlje John Bonaventura Pendragon, Gwynedd tizenharmadik earlje Owen Alastair John Pendragon of Llanvygan (45), Gwynedd tizennyolcadik earlje, ...egészen dónkihotosan arisztokratikus ember Cynthia Pendragon, Owen Pendragon unokahúga, Osborne Pendragon nővére Osborne Pendragon (18), Owen Pendragon unokaöccse, Cynthia Pendragon öccse Rogers főkomornyik John Griffith, Owen Pendragon szolgálója Dafyd Jones, a falu lelkésze Jane Jones, a lelkész nővére Pierce Gwyn Mawr, a falu prófétája Alexander Seton, a Pendragon család ügyvédje Lene Kretzsch, Bátky ismerőse Eileen St. Claire, Owen egykori szerelme, William Roscoe özvegye James Morvin, a Roscoe-család házi orvosa George Maloney, a connemarai sziklamászó Lady Malmsbury-Croft Fred Walker Cecil B. Howard, a British Museum tisztviselője Pat O'Brient, Maloney ismerőse Connemaréból Mansfield, farmer
Fogadtatása és hatása A regényt megjelenése évében, illetve a következő évben ismertette többek között az Erdélyi Helikon, a Pásztortűz, az Írás, illetve a Nyugat.
A kortárs kritikusok többnyire André Gide, Aldous Huxley és G. K. Chesterton hatását említették. Három könyvet konkrétan is megneveztek: Huysmans: Ott lent (Là-bas), Maugham: A mágus és Meyrink: A nyugati ablak angyala regényét.
Thurzó Gábor korabeli kritikája szerint: izgalmas detektívregény a legjobb iskolából, hátborzongató kísértethistória és sokszor apokrif bájú, sokszor meg valóban tudományos érdekességű essay a rózsakeresztesekről”.
A hivatásos zsáneríró szerepében való jelentkezésre céloz Hevesi András korabeli kritikája is: Ritkán jelentkezik új író, aki ennyire hivatása magaslatán van, ennyire szakembere az írásnak. ... Szerb Antal abban különbözik a régi kísértethistóriák szerzőitől, hogy azok szigorú, pedáns racionalisták voltak: a hátborzongató, vérfagyasztó kísértetről kiderül mindig, hogy eleven ember. Szerb Antal kísértete [...] csakugyan az ős szelleme, jobban mondva maga az ős, akit okkult tudományokkal épségben tartottak sírjában..
Illés Endre Nyugat-beli bírálata: Bravúrosabb analíziseket esszékben is ritkán olvashatunk, mint itt: valóság, legenda, hazugság, misztikum és költészet tökéletes elhatárolását. Mennyi szaktudás egy tréfa kedvéért, mennyi olvasottság egy aforizmában, s mennyi megvesztegető szélhámosság ott, ahol a regényíró egy pillanatra behunyja a szemét. ... Egyetlen fogyatékossága: a misztikus elemeket végül sem sikerült valami szellemes szublimálással valósággá vagy hazugsággá átváltoztatni.Egy kevésbé pozitív kritika szerint [a] végén az olvasó csalódottan teszi le a könyvet. A megoldás nem elégíti ki, valahogy túlságosan kiábrándítólag hat annak leleplezése, hogy a könyv megírása nem írói élmény volt, hanem csak irodalmi kísérlet. A kísérlet sikerült, de ennek az olvasó illúziója vallja kárát. Az olvasó kényelmetlenül eszmél rá, hogy egy ügyes utánzatot túlfizetett.Hegedüs Géza kritikája (1976)