Johnny Cecotto Junior (Augsburg, NSZK, 1989. szeptember 9. –) venezuelai autóversenyző, Johnny Cecotto volt motor-, és autóversenyző fia. Német állampolgársággal is rendelkezik, de Venezuela színeiben áll rajthoz.

Pályafutása

Kartinggal kezdte pályafutását, majd édesapjával ellentétben az autóversenyzést választotta. 2005-ben debütált a Formula BMW versenyen, és a Formula Renault néhány versenyfutamán is részt vett. 2006-ban több versenyen is szerepelt, de a Német Formula–3 bajnokságon volt a legsikeresebb, ahol a 11. helyen végzett. Szintén 2006-ban részt vett a Formula Renault Észak-Európai kupaversenyén, az Olasz Formula Renault bajnokságon, valamint az Euroseries 3000-ben, ahol a 17. helyezést szerezte meg. 2007-ben vett részt először a Nemzetközi Formula–3 versenyen, ahol a 8., egy versenyhétvégén az Euroseries 3000-ben pedig a 20. helyen végzett. 2008-ban visszatért a Német Formula–3 bajnokságba. 2009-ben a HBR MotorsporttalMirocha and Cecotto join HBR Motorsport (gpupdate.net) indult a Formula-3 Euroseries-ben. Bár Cecotto jobb volt csapattársainál, nem sikerült pontot szereznie. 2009 szeptemberében debütált a GP2 versenysorozatban, a David Price Racing csapatbanCecotto to debut with DPR (crash.net) Franck Perera helyére került. A Trident RacinggelTrident signs Kralev and Cecotto (gpupdate.net) kezdett a 2009–2010-es GP2 Asia Series-ben, s bár pontszerző volt, az első versenyhétvége után Dani Clos került a helyére. A 2010-es GP2-szezonra visszatért a Trident Racinghez, Monacóban szerezte meg első pontjait, de 8 verseny után Eduardo Piscopo került a helyére. A Super Nova RacingbenCecotto with Super Nova Racing in GP2 Asia Series (gp2series.com) versenyzett a 2011-es GP2 Asia Seriesben. A 2011-es szezonra az Ocean Racing TechnologytólCecotto und Mirocha fahren für ORT (motorsport-magazin.com) kapott szerződést. A szezon befejeződése után sikerrel abszolválta a Formula–1 tesztet a Force India Racing csapatnál, ahol Max Chiltonnal és Nico Hülkenberggel közösen tesztelték a Formula–1-es versenyautókat.Force India holt erneut nicht das Maximum heraus (motorsport total.com) 2012-ben a Barwa Addax Teammel fog starthoz állni.Cecotto switches to Addax (autosport.com) Johnny Cecotto, Jr.-t édesapja segíti pályáján.

Eredményei Teljes Formula–3 Euroseries eredménysorozata Év Sorozat Kasztni Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2009 HBR Motorsport Dallara F308/052 Mercedes HOC1 HOC2 LAU1 LAU2 NOR1 NOR2 ZAN1 ZAN2 OSC1 OSC2 NÜR1 NÜR2 BRH1 BRH2 CAT1 CAT2 DIJ1 DIJ2 HOC1 HOC2 26. 0

Teljes GP2-es eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont 2009 David Price Racing CATFEA CATSPR MONFEA MONSPR ISTFEA ISTSPR SILFEA SILSPR NÜRFEA NÜRSPR HUNFEA HUNSPR VALFEA VALSPR SPAFEA SPASPR MNZFEA MNZSPR ALGFEA ALGSPR 30. 0 2010 Trident Racing CATFEA CATSPR MONFEA MONSPR ISTFEA ISTSPR VALFEA VALSPR SILFEA SILSPR HOCFEA HOCSPR HUNFEA HUNSPR SPAFEA SPASPR MNZFEA MNZSPR YMCFEA YMCSPR 23. 3 2011 Ocean Racing Technology ISTFEA ISTSPR CATFEA CATSPR MONFEA MONSPR VALFEA VALSPR SILFEA SILSPR NÜRFEA NÜRSPR HUNFEA HUNSPR SPAFEA SPASPR MNZFEA MNZSPR 24. 0 2012 Barwa Addax Team SEPFEA SEPSPR BHR1FEA BHR1SPR BHR2FEA BHR2SPR CATFEA CATSPR MONFEA MONSPR VALFEA VALSPR SILFEA SILSPR HOCFEA HOCSPR HUNFEA HUNSPR SPAFEA SPASPR MNZFEA MNZSPR MRNFEA MRNSPR 9. 104 2013 Arden International SEPFEA SEPSPR BHRFEA BHRSPR CATFEA CATSPR MONFEA MONSPR SILFEA SILSPR NÜRFEA NÜRSPR HUNFEA HUNSPR SPAFEA SPASPR MNZFEA MNZSPR MRNFEA MRNSPR YMCFEA YMCSPR 16. 41 2014 Trident BHRFEA BHRSPR CATFEA CATSPR MONFEA MONSPR RBRFEA RBRSPR SILFEA SILSPR HOCFEA HOCSPR HUNFEA HUNSPR SPAFEA SPASPR MNZFEA MNZSPR SOCFEA SOCSPR YMCFEA YMCSPR 5. 140 2015 Hilmer Motorsport BHRFEA BHRSPR CATFEA CATSPR MONFEA MONSPR RBRFEA RBRSPR 28. 0 Carlin SILFEA SILSPR HUNFEA HUNSPR SPAFEA SPASPR Trident MNZFEA MNZSPR SOCFEA SOCSPR BHRFEA BHRSPR YMCFEA YMCSPR 2016 Rapax CATFEA CATSPR MONFEA MONSPR BAKFEA BAKSPR RBRFEA RBRSPR SILFEA SILSPR HUNFEA HUNSPR HOCFEA HOCSPR SPAFEA SPASPR MNZFEA MNZSPR SEPFEA SEPSPR YMCFEA YMCSPR 18. 18 † A versenyző nem fejezte be a futamot, de eredményét értékelték, mivel teljesítette a versenytáv 90%-át.

Teljes GP2 Asia Series eredménysorozata Year Entrant 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont 2009–10 Trident Racing YMC1FEA YMC1SPR YMC2FEA YMC2SPR BHR1FEA BHR1SPR BHR2FEA BHR2SPR 17. 3 2011 Super Nova Racing YMCFEA YMCSPR IMOFEA IMOSPR 15. 0

Teljes Auto GP eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 Helyezés Pont 2015 Virtuosi UK HUN1 HUN2 SIL1 SIL2 8.‡ 22‡ ‡ Pozíció a szezon lefújásának pillanatában.

Teljes Formula V8 3.5 eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2016 RP Motorsport ALC1 ALC2 HUN1 HUN2 SPA1 SPA2 LEC1 LEC2 SIL1 SIL2 RBR1 RBR2 MNZ1 MNZ2 JER1 JER2 CAT1 CAT2 14. 42 † A versenyző nem fejezte be a futamot, de eredményét értékelték, mivel teljesítette a versenytáv 90%-át.

Teljes FIA Formula–2-es eredménysoroazata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2017 Rapax BHRFEA BHRSPR CATFEA CATSPR MONFEA MONSPR BAKFEA BAKSPR RBRFEA RBRSPR SILFEA SILSPR HUNFEA HUNSPR SPAFEA SPASPR MNZFEA MNZSPR JERFEA JERSPR YMCFEA YMCSPR 16. 16

További információk Johnny Cecotto, Jr. hivatalos weboldala Driver Database

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Venezuelai autóversenyzők Kategória:GP2 Kategória:Augsburgiak