Vancsó Zoltán (Budapest, 1972. október 29. –) magyar fotográfus, fotóriporter. Elsősorban fekete-fehér fotográfiái által vált ismertté, azonban manapság színes képeket is készít, amelyek határozott és átgondolt művészi koncepciót tükröznek. Sajátosan „vancsói” látásmód jellemzi: formailag egyszerű megoldásokkal él, képei mégis kimeríthetetlen világot teremtenek. „Vancsó Zoltán képeiről nem szabad sem írni, sem gondolni, sem asszociálni semmit. Ezek a képek meditációs objektumok.” (Müller Péter, író) „Vancsó Zoltán filozofálva fotografál. És ez, részemről a lehetséges legnagyobb elismerés, a legkomolyabb méltatás.” (Dobai Péter, író, dramaturg)
Életpályája A képek világába általános iskolai rajztanára, Varga Ferenc indította el 1987-ben; a mozgóképkészítésbe az iskola-tévé operatőreként szeretett bele. 1991-ben felvételt nyert a 6. sz. Szakmunkásképző Intézet fényképész szakára (Budapest, Práter utca). Közben diákfilmesként jelentős sikereket ért el Valenciában, Mondavióban és Budapesten. Többször felvételizett az Iparművészeti Főiskola fotó szakára, gyenge rajztudásának köszönhetően azonban nem vették fel; 2006-ban szintén sikertelenül felvételizett a Filmművészeti Egyetem operatőr szakára.
1993-tól 2005-ig a 168 óra című hetilapnál dolgozott fotóriporterként. 2002 és 2012 között tanított a Szellemkép Szabadiskolában, 2008-2009 között a zoom.hu internetes hírportál képszerkesztője, fotórovat-vezetője volt. 2009-től szabadfoglalkozású fotográfusként dolgozik, rendszeresen tart előadásokat több fotós iskolában, valamint saját workshopokat szervez minden évszakban országszerte. 2017-ben tizedmagával megalapította Budapesten a rendhagyó tanmenetű IMÁGÓ fotós iskolát, amely féléves képzést nyújt fotótanfolyami keretben.
Vancsó részt vett több szakmai szervezet munkájában: 1996–2006 Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS), 2004-2009 Young Photographers United (YPU); 2002-2016 Magyar Fotóművészek Szövetsége (MFSZ), ahol két éven keresztül az elnökség munkájában is részt vett; 2005-2010 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE). Jelenleg nem tagja egyetlen szervezetnek sem.
Fotográfiai munkássága
1998 és 2003 között több alkalommal elnyerte a Pécsi József-ösztöndíjat, 2001-ben Hungart-ösztöndíjat kapott, 2002-ben pedig neki ítélték a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat. 2003-ban Balogh Rudolf-díjjal tüntették ki. 2004-ben két hónapot töltött Párizsban, az André Kertész-ösztöndíjnak köszönhetően. 2005 és 2014 között négy alkalommal nyerte el a Nemzeti Kulturális Alapprogram alkotói ösztöndíját. 2005-ben készült el Sóhajtenger – Kuba című első slideshow-ja, amely – a fotográfia történetében először – a hazai filmforgalmazásba is bekerült: nagy sikerrel vetítették a mozikban Wim Wenders: Kívül tágasabb című filmje előtt.
2006-ban megkapta a MAOE alkotói ösztöndíját. 2010-ben az EISA Maestro Fotópályázaton elért első helyezésének köszönhetően a Fotó-Videó Magazin az Év fotósa címet ítélte oda neki. 2011-ben az on-demand könyvkiadás vezetője, a Blurb nemzetközi fotókönyv-pályázatán (Photography Book Now 2011) egy szakmai és egy közönségdíjat is elnyert. 2012-ben a Budapest Galéria művészcsere programja keretében egy hónapos lisszaboni alkotói ösztöndíjat kapott.
Vancsó céltudatossággal és igényességgel tárja műveit időről időre a közönség elé; 1995 és 2014 között 50 önálló, és több mint 20 csoportos kiállításon vett részt, többnyire magyar galériákban. 2002-től 2015-ig 14 önálló fotóalbuma jelent meg.
Szakmai életében 2012 korszakváltást jelentett, ettől kezdve sokkal inkább hisz a mozis vetítések erejében, mint a hagyományos fotókiállításokban. 2012 őszén a Budapest Film forgalmazásában mutatta be az első magyar, egész estés fotófilmet (slideshow-t) Álomvölgy – Az üresség felfedezése címmel, amelyet hetekig sikerrel vetítettek a budapesti Art mozihálózatban. Ezen felbuzdulva 2013 májusában Vancsó!Live címmel két telt házas, retrospektív, önálló slideshow estet tartott, majd novemberben két új fotóalbumának bemutatóját szintén mozis vetítéssel tette emlékezetessé. 2014 áprilisában Photovancso-Maraton címmel egész napos vetítéssorozatot rendezett, ugyanebben az évben a Fotóhónap 2014 Fesztivál programjában 5 önálló slideshow esttel mutatkozott be. Vancsó nevéhez kötődik az első magyarországi 4K – Ultra HD mozis slideshow vetítés.
Fakuló szezon – Vakáció és válság analógiája címmel szintén mozivásznon mutatta be a Capa Fotográfiai-nagydíjon elutasított anyagát 2017 októberében a budapesti Lurdy Moziban, Erik Truffaz zenéivel.
2019-től gyakran szervez vetítős „stand up” esteket, ahol alkotásai mellett azok keletkezéséről és filozófiájáról is beszél. (“Ennyi véletlen márpedig van” (2019), Zoltán éjszakái – online sorozat (2019-napjainkig), Dalok (2022), Valentin másnapján (2023), Fekete doboz (2023-24), Zoltán és a Zongora (2025)
2024-ben mutatta be A csend birodalma címmel 4 és fél órás nagyszabású fotófilmjét, mely 50 fejezetben – Max Picard szövegeit Máté Gábor tolmácsolásával – járja körbe a csend különböző aspektusait. A sorozat több ezer felvételét 2018 és 2023 között mobiltelefonnal, kb. 4000 km lefutása közben készítette.
2025-ben Bartók Béla életművéből válogatott kísérőzenével társította Baljós Balaton – Menekülés Isten elől című egész estés fotófilmjét.
2005 és 2025 között közel 400 rövid slideshow-ját publikálta Patreon oldalán, melyekben több, mint 10000 fotója került felhasználásra. A hétről-hétre bővülő teljes slideshow műjegyzék.
Vancsó számára fontos a közönséggel való élő kapcsolat, ennek egyik látványos eredménye egy 13000 fős Facebook közösség, ahol heti rendszerességgel publikálja műveit. A Photovancso Nyílt Nap keretében évente egyszer otthonában várja látogatóit. (2013-tól ezek a rendezvények – a nagy érdeklődésre való tekintettel – már külső helyszíneken valósultak meg (Galéria IX., Nyitott Műhely, Bem Mozi, OneDropZendo). A Nyílt Napok rendezésével 2017-től felhagyott.
2010 végén – a magyar fotográfusok között elsőként – létrehozott egy webshopot, ahol valamennyi jelentős művét egyedülálló módon, számozatlan példányokban a nagyközönség számára elérhetővé tette.
Másik szenvedélye a zene. A fotózással párhuzamosan 2004-ben elvégzett egy hangmérnöki tanfolyamot, és szabadidejében zongorázással, zeneszerzéssel foglalkozott. Az utóbbi években a fotózás mellett a spirituális útkeresés is fontos szerepet tölt be életében, gyakran járja az erdőket, rendszeresen jógázik, úszik, fut és meditál (zazen).
Megjelent albumai
2016 Facebook – Az első évek (2010-2015) 2014 Szunnyadó értelem (Artphoto Galéria, Budapest) 2013 Álomvölgy – Az üresség felfedezése (szerzői kiadás, Győrffy Ákos szövegeivel) 2013 Nemlét és örökkévalóság között (szerzői kiadás) 2011 Szándéktalan fény (szerzői kiadás)Szándéktalan fény (szerzői kiadás) A mű adatai az OSZK katalógusában 2011 One Week of Wandering in ChinaOne Week of Wandering in China A mű a kiadó oldalán, angol nyelven 2011 The Sleep of Reason (Szunnyadó értelem)The Sleep of Reason (Szunnyadó értelem) A mű a kiadó oldalán, angol nyelven 2011 Only the Clouds Remain (Csak a felhők maradnak)Only the Clouds Remain (Csak a felhők maradnak) A mű a kiadó oldalán, angol nyelven 2010 Between Nothingness And EternityBetween Nothingness And Eternity A mű a kiadó oldalán, angol nyelven 2010 Big BangBig Bang A mű a kiadó oldalán, angol nyelven 2010 Proximate InfinityProximate Infinity A mű a kiadó oldalán, angol nyelven 2009 Mysterious TravelerMysterious Traveler A mű a kiadó oldalán, angol nyelven 2009 Ocean of Sighs – Cuba (Sóhajtenger – Kuba)Ocean of Sighs - Cuba A mű a kiadó oldalán, angol nyelven 2008 Állófilmek (Still Movies) – retrospektív album (szerzői kiadás)Állófilmek (Still Movies) (szerzői kiadás) A mű adatai az OSZK katalógusában 2006 Város-páros / Budapest-Párizs (szerzői kiadás)Város-páros, Budapest-Párizs (szerzői kiadás) A mű adatai az OSZK katalógusában 2004 Le a Halászbástyával! Budapest fotóalbum (Gabó kiadó) 2004 Zarándokok (szerzői kiadás) 2002 Csendes képek (szerzői kiadás)
Önálló slideshow estek, előadások 2025 Baljós Balaton – Menekülés Isten elől – egész estés fotófilm 2025 Zoltán és a Zongora – slideshow est, Ferencvárosi Művelődési Központ, Budapest 2024 Szándéktalan fény – egész estés fotófilm, Lurdy Mozi, Budapest 2024 A csend birodalma – egész estés, három részes fotófilm, Lurdy Mozi, Budapest 2023/2024 Fekete Doboz – slideshow estek, három alkalommal, Sziluett Fotóstúdió, Budapest 2023 Thursday Afternooon – egész estés fotófilm, Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény 2023 After The Flood / Spirit Of Eden – egész estés fotófilm, Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény 2023 Valentin másnapján – slideshow est, Ferencvárosi Művelődési Központ, Budapest 2022 Dalok – slideshow est, Ferencvárosi Művelődési Központ, Budapest 2022 Állófilmek – Lurdy Mozi, Budapest 2022 Tangerine Dream Slideshow – Lurdy Mozi, Budapest 2019 “Ennyi véletlen márpedig van” – slideshow est, Aranytíz Kultúrház, Budapest 2017 Fakuló szezon – Vakáció és válság analógiája, Lurdy Mozi, Budapest 2016 Slideshow estek a Onedropzendo szervezésében, Budapest 2015 Slideshow est az V. Zoltan.Pictures Nyílt Nap alkalmából, Bem Mozi, Budapest 2014 Képkoncert Juhász Gáborral: Winter Reise, Nyitott Műhely, Budapest 2014 Photovancso Slideshow Estek – 5 egész estés előadás (1. Állófilmek, 2. Szándéktalan fény, 3. Nemlét és örökkévalóság között, 4. Álomvölgy – Az üresség felfedezése, 5.Vancsó-World/The Peter Gabriel Slideshow) EuroCenter Mozi, Budapest 2014 Photovancso-Maraton, EuroCenter Mozi, Budapest 2013 Vancsó!Live 2.0 – dupla könyvbemutató és slideshow est, EuroCenter Mozi, Budapest 2013 Álomvölgy – Képkoncert a Bajdázó zenekarral, MOM Kulturális Központ, Budapest 2013 Vancsó!Live – önálló slideshow est, EuroCenter Mozi, Budapest
Egyéni kiállítások
2021 VISOR Székelyföldi Fotófesztivál, Sepsiszentgyörgy 2016 A Two.Drops.Gallery megalapítása Budapest belvárosában. A tárlatok havi rendszerességgel nyíltak, ám az érdeklődés hiánya miatt a projekt 2017 januárjától szünetel. 2014 Álomvölgy – Az üresség felfedezése, Művészetmalom, Modern és Kortárs Művészeti Központ, Szentendre 2014 Szunnyadó értelem, Artphoto Galéria, Budapest 2014 Szentség és teremtés, Fonó Budai Zeneház, Budapest 2014 Álomvölgy – Az üresség felfedezése, FUGA Budapesti Építészeti Központ 2012 X6 Galéria, Budapest 2012 Álomvölgy – Az üresség felfedezése, egész estés fotófilm a budapesti Art mozik műsorán 2011 International Meetings of Photography, Plovdiv, Bulgária 2010 Szándéktalan fény, Central European House of Photography, Bratislava 2010 Szándéktalan fény, Magyar Fotográfusok Háza 2009 Szándéktalan fény, Pannonhalmi Apátság 2009 Villes en regards: Budapest – Paris, Magyar Intézet, Párizs 2008 Állófilmek – retrospektiv kiállítás, Budapest Galéria 2008 Egy elrejtett napló megtalált fotói, Nessim Galéria, Budapest 2008 Per la fotografia, Jesi, Olaszország 2006 Város-páros, Budapest-Párizs, Francia Intézet, Budapest 2006 Óperencián innen, Jövő Háza Központ, Budapest 2006 Magyar Intézet, Brüsszel 2006 Nyitott Műhely, Budapest 2006 Égiriadó, Míves üvegstúdió, Budapest 2006 Pillanatmúzeum, Menta Terasz, Budapest 2005 Sóhajtenger – Kuba, Párbeszéd Háza, Budapest 2005 Tranzit Art Cafe, Budapest 2004 Zarándokok, MVM Galéria, Budapest 2004 Le a Halászbástyával! MEO, Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest (William Kleinnel) 2003 Színes képek, Hajós Galéria, Budapest 2003 Ericsson Galéria, Budapest 2003 Pécsi fotóhónap, Pécs 2002 Kempinski Galéria, Budapest 2002 Csendes képek, Francia Intézet, Budapest 2000, 2001 Vista Galéria, Budapest 2000 Ferencvárosi Pincegaléria, Budapest 2000 Magma Galéria, Budapest 1999 Accademia d'Ungheria, Róma 1998 Tölgyfa Galéria, Budapest 1997, 2001 Nyíregyházi Művelődési Központ 1997 Miskolci Galéria 1997 Sehol, Francia Intézet, Budapest (Szilágyi Lenkével) 1996 Cirkógejzír mozi, Budapest 1995 Galéria 11, Budapest 1995 RÉT Galéria, Budapest
Csoportos kiállítások
2021 A fény képei | II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon, Műcsarnok, Budapest