Andrea McArdle (Philadelphia, Pennsylvania, 1963. november 5.–) amerikai broadway-i színésznő, alt énekesnő.
Az Annie című musical címszereplőjének megformálásával vált világhírűvé.
Élete és pályafutása Philadelphiában született. Már gyermekként táncolni és énekelni tanult. Egy tehetségkutató ügynök fedezte fel, aki munkát ajánlott neki. Számos televíziós reklámban szerepet, és még el sem múlt két és fél éves amikor szerepelt a Search for Tomorrow című amerikai-angol szappanoperában.
Az igazi áttörést 1977 elején érte el, amikor kiválasztották az Annie című musical főszerepére. A show hatalmas siker lett, McArdle lett minden idők legfiatalabb előadója akit Tony-díjra jelöltek. Pár év kihagyás után 1984-ben tért vissza újra a színpadra, a Jerry's Girls című musicalbe, ahol az Árnyék szerepét kapta meg, de csak a turnék során szerepelt.
Fellépett vendégszereplőként több Las Vegas-i és Atlantic City-i kabarében is, mint Odette. McArdle ismét főszerepet kapott az Annie-ben, bár most ironikusan ábrázolta Miss Hannigan szerepét, a kritikusoknak viszont így is elnyerte a tetszését.
Kiadott egy nagylemezt az Andrea McArdle on Broadway-t, melynek dalait exférje, a híres zeneszerző Edd Kalehoff állította össze. Hét évvel később kiadta Family Christmas című karácsonyi lemezét, melyen nem csak ő, hanem családjának minden tagja énekel, köztük gyermekei, és férje is.
Magánélete 2011 augusztusában elvált férjétől. Visszatért a West Long Beach-i musicalszínházhoz, ahol ismét Miss Hannigan szerepét játssza.
Diszkográfia 1977 – Annie (Original Broadway) 1996 – On Broadway 2003 – Family Christmas
Színházi szerepei 1977 – Annie – Annie 1984 – Jerry's Girls – Árnyék 1985 – Wizard of Oz – Dorothy Gale 1987 – Starlight Express – Ashley 1989 – Meet Me In St. Louis – Esther 1992 – They're Playing Our Song – Sonia 1993 – Les Misérables – Fantine / Eponine 1995 – State Fair – Margy Frake 1996 – Oliver! – Nancy 1996 – Joseph and the Amazing Technicolor Dreamcoat – Narrátor 1996 – The Fantasticks – Luisa 1997 – Evita – Eva Perón 1999 – Beauty and the Beast - Belle 2000 – Grease – Sandy 2001 – Cabaret – Sally Bowles 2006 – Annie Get Your Gun – Annie Oakley 2006 – Cabaret – Sally Bowles 2007 – Gypsy – Mama Rose 2008 – Les Misérables – Fantine 2010 – Annie – Miss Hannigan 2011 – Blood Brothers – Mrs. Johnstone 2011 – Urinetown – Penelope Pennywise 2011 – Greenwood the Musical
Díjak 1977 – Theatre World Award – megnyerte 1977 – Tony Awards – jelölés
Jegyzetek
Források
További információ
Andrea McArdle biográfia Andrea McArdle diszkográfia
Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Amerikai gyerekszínészek Kategória:Philadelphiaiak