A Baby Action (a borító írásmódja szerint BABY ACTION) a Scandal japán együttes harmadik stúdióalbuma, mely 2011. augusztus 10-én jelent meg. A Baby Action első kislemeze Scandal nanka buttobasze címen jelent meg 2010. október 6-án. A soron következő kislemezek a Pride (2011. február 9.), a Haruka (április 20.) és a Love Survive (július 27.) lettek.

Az album népszerűsítésére Scandal Asia Tour 2011 „Baby Action” néven tartottak egy ázsiai, míg Scandal Virgin Hall Tour 2011 „Baby Action” néven egy szigetországbéli koncertkörutat. Előbbi összefoglalója 2012. március 7-én fog megjelenni a Scandal Show válogatásalbumon.

A korong a negyedik helyen mutatkozott be az Oricon slágerlistáján a eladott példányával. A lemezből összesen példány kelt el Japánban, ezzel a 2011-es év százhuszonharmadik legsikeresebb nagylemeze lett. A Billboard Japan Top Albums listáján a negyedik helyezést érte el. Az első három nagylemezük is az Oricon eladási listájának legjobb öt helyének valamelyikén debütált, s erre legutóbb a csak nőkből álló együttesek közül a Pink Sapphire volt képes 1991-ben.

Megjelenése a médiában Az album második kislemeze, a Pride Star Driver: Kagajaki no Takuto című animesorozat második záródalaként volt hallható. A Haruka Japán első egész estés háromdimenziós animációsfilmjének, a Tofu Kozónak volt a főcímdala, a Burn a Rabbit Horror 3D horrorfilm főcímdala, míg a One Piece a Kjusu Aszahi Broadcasting televíziós csatorna által közvetített 2011-es középiskolai baseball bajnokság dalaként volt hallható.

Számlista

Közreműködők

Scandal Haruna – vezető vokál, ritmusgitár Mami – szólógitár, háttérének Tomomi – basszusgitár, vezető vokál Rina – dobok, háttérének

Közreműködő zenészek Sae (By Bye Boy) – szaxofon (tenor és alt) az Appletacsi no Dengon című számon Szekigucsi Tomomi – trombita az Appletacsi no Dengon című számon r.u.ko (The Beaches) – billentyűs hangszerek a Tokió Skyscraper című számon Csomagolás – művészeti vezető (Kannana Graphic) – designer (Kannana Graphic)

Produkciós csapat – hangmérnök (Kitty Inc.) – A&R vezető (Epic/amac music) – A&R producer (Epic/amac music)

– executive producer (Epic/amac music) – executive producer (Epic/amac music) – executive producer (Kitty Inc)

Manedzsment

– manager, executive producer (Kitty Inc)

Megjelenések Régió Dátum Formátum Kiadó Katalógusszám 2011. augusztus 10.CD, digitális letöltésEpic88697945922 (CD) 88697951042 (CD+DVD) ESCL–3743 (CD+PB) ESCL–3744/5 (CD+DVD) ESCL–3746 (CD) 2011. augusztus 27.Kölcsönzői CDESCL–3746 (CD) 2011. augusztus 12.CD, digitális letöltés88697945922 (CD) 2011. augusztus 16.S50328C (CD)2011. augusztus 17.88697945922 (CD)2011 augusztus 2012.digitális letöltésnincs

Jegyzetek

Kategória:2011 nagylemezei Kategória:Epic Records Japan-albumok Kategória:Scandal-albumok