Siklós László (Szeged, 1955. február 27. –) magyar biológus.

Életpálya Általános és középiskolai tanulmányait Szegeden végezte francia illetve fizikus szakon. Fizikusi diplomáját a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte meg. A Központi Fizikai Kutatóintézetben fizikusi kutatómunkát végzett. A Szegedi Biológiai Központban idegrendszeri kutatásokkal kezdett el foglalkozni. 1985-ben biofizikából egyetemi doktori, 1992-ben biológiából kandidátusi címet szerzett. Az MTA doktori fokozatát (biológiából) 2000-ben szerezte meg. Az MTA Szegedi Biológiai Központ (SzBK) Biofizikai Intézetének tudományos tanácsadója, igazgatóhelyettese. A Molekuláris Neurobiológiai Csoport vezetője. Az SZTE Elméleti Orvostudományi Doktori Iskola egyik alapító tagja.

Tudományos munka Külföldi ösztöndíjak Göttingeni Egyetem Anatómiai Intézet Göttingeni Max Planck Intézet Houstoni Baylor College of Medicine Neurológiai Intézet Kutatási területek az idegrendszeri folyamatok kalcium-függésének elemzésének vizsgálta, fiziológiás idegi folyamatok tanulmányozása, a kóros, degeneratív folyamatok kutatása

Írásai tudományos közleményeinek száma: 65. monográfiák és szakkönyvek száma melyben fejezetet/részt írt: 5. egy hallgatói jegyzetnek is társszerzője rangos nemzetközi folyóiratoknak rendszeres bírálója.

Szakmai sikerek Tudományos eredményeit a Magyar Biofizikai Társaság, a Richter Gedeon és a Teva-Biogal Gyógyszerészeti Gyár, illetve két ízben a Magyar Mikroszkópos Társaság díjaik adományozásával ismerték el. 2004 óta az Akadémia főtitkára mellett működő tanácsadó testületnek (AKT) tagja.

2016-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

Források

Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar biokémikusok Kategória:MTA-tagok Kategória:Szegediek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei