A YG Entertainment (hangul: YG 엔터테인먼트) dél-koreai szórakoztatóipari vállalat. 1996-ban alapította a Seo Taiji & Boys együttes egyik tagja, . A cég a dél-koreai szórakoztatóipar „nagy hármakként” ismertté vált három leghíresebb vállalatának egyike, a piaci részesedés tekintetében sokáig a második helyen állt az S.M. Entertainment mögött. A vállalat tehetségkutatással foglalkozik, de egyben az előadók menedzselését is végzi, valamint lemezkiadóként is funkcionál. 2025-ig színészek menedzselésével is foglalkozott. Gyakran hivatkoznak rá YG Family vagy YG néven.
A hiphopkiadóként indult vállalat egykor olyan előadókkal vált híressé, mint a Jinusean és a 1TYM, a 2000-es évek második felétől pedig a K-pop olyan nemzetközileg is ismert előadóinak menedzsmentje és kiadója, mint a Blackpink, a Babymonster, a Big Bang, a 2NE1 vagy PSY. Bevételforrás tekintetében a Blackpink a kiadó legsikeresebb előadója.
A cég 2011. november 23. óta tőzsdén jegyzett vállalat, évente folyamatosan emelkedő részvényárakkal, melynek oka az előadói sikeressége. Nagy részben járult hozzá a cég tőzsdei sikereihez PSY 2012-es slágere, a Gangnam Style.
2014 októberében a YG Entertainment piaci kapitalizáció tekintetében a legsikeresebb dél-koreai szórakoztatóipari vállalat lett. 2019-re kiszorult a „nagy hármak” közül, jórészt a művészei által okozott botrányok miatt.
Története A kezdetek bélyegkép|200px|balra|Se7en az 1990-es évek elején a Seo Taiji & Boys együttesben volt táncos. A Seo Taiji & Boys a K-pop egyik legendás együttese volt, 1996-ban oszlott fel. Ekkor létrehozta a Hyun Entertainmentet, 50 millió befektetéssel és kiadta a Keep Six együttes első albumát. Egy évvel később MF Entertainment néven a cég leszerződtette második előadóját, a Jinusean hiphop duót. 1998-ban a cég neve YangGoon Entertainment lett, a „goon” (, 군) a fiatal férfiak tiszteletteljes megszólítása. Ez a cég lett az alapja a YG Entertainmentnek, mely nevet 2001-ben vette fel a cég. A cég ekkor már a Jinusean mellett a 1TYM együttest és a szólóénekes Perryt is menedzselte, 1999-ben pedig kiadta az első YG Family-albumot, melyen az előadói működtek közre.
A YG Entertainment a hiphop és az R&B műfajok kiadójává lépett elő Dél-Koreában, olyan előadókkal, mint a Swi.t, a Big Mama, Masta Wu, Gummy, Lexy vagy Wheesung. Utóbbi a kiadó egyik legsikeresebb előadója lett, 2003 egyik legtöbbet eladott lemezével. Ugyanebben az évben debütált az YG első idolénekese, Se7en, aki első albumával elnyerte a Legjobb újonc díját az SBS music Awardson, majd az MBC beválasztotta az év tíz legjobb előadója közé. Második albuma, a Must Listen is toplistás sikereket könyvelhetett el, a K-pop-ipar szakértői Se7ent kezdték el az akkor már szupersztárként elkönyvelt Rain egyedüli riválisaként emlegetni.
A kiadó felemelkedése bélyegkép|250px|Big Bang bélyegkép|250px|2NE1 A hiphop- és R&B vonalon mozgó YG Entertainment mainstream sikerét mégsem ezen műfajbeli előadóknak köszönheti, hanem egy idolegyüttesnek, a Big Bangnek, saját szavaival: „Úgy vélem a Big Bang tette a YG-t azzá, ami.” A Big Bang létrehozásakor arra törekedett, hogy egy nem hagyományos idolegyüttest hozzon létre, akikre általában az a jellemző, hogy az együttes egy-két tehetségesebb tagját teszik reflektorfénybe, hanem úgy vélekedett, a tagok egyéni tehetségeire is fókuszálni kell. Fordítás Az együttes összeállításáról és a tagválogatás folyamatáról dokumentumfilm készült. A Big Bang 2007-ben a Lie (거짓말, ; „hazugság”) című dallal lett igazán népszerű, amelyet az együttes vezetője, G-Dragon komponált. G-Dragon és az együttes fő énekese, Taeyang 13 éves koruk óta állnak szerződésben a kiadóval. Bevételforrás tekintetében a Big Bang a kiadó legsikeresebb előadója.
2009-ben a Big Banget újabb idolegyüttes követte a YG-nál, a 2NE1 lányegyüttes, akiknek imidzse különbözött az általában szokásos szexi vagy éppen kislányos lányegyüttesekétől, mert az elektropop mellett erőteljes rap-hiphop hatás érződött a megjelenésükön és a dalaikon is. Az együttes hamar népszerű lett, amerikai producerek, például Will.i.am (The Black Eyed Peas) figyelmét is felkeltette.
2011-ben a vállalatot bejegyezték a KOSDAQ tőzsdén, az S.M. Entertainment és a JYP Entertainment után a harmadik ilyen dél-koreai szórakoztatóipari vállalat lett.
Terjeszkedés bélyegkép|200px|balra|
2012-ben a YG Entertainment részvényeinek értéke vonról a duplájára nőtt, amikor PSY Gangnam Style című dala világsiker lett. Ugyanebben az évben a cég stratégiai szerződést kötött a Cheil Industries nagyvállalattal saját divatmárka létrehozására; a bejelentés 5,1%-kal növelte meg a YG-részvények értékét. A NONA9ON márkát végül 2014 októberében vitte piacra a két cég által alapított közös vállalat, a Natural Nine.
Ugyancsak 2012-ben a YG leszerződtette a koreai hiphop egyik legnevesebb együttesét, az Epik High-t, melynek egyik tagja, Tablo már korábban leszerződött a kiadóval szólóelőadóként. A Big Bang Bigbang Alive Tour című világ körüli turnéjának 45 koncertjére összesen jegyet adtak el, a legtöbbet Japánban. Az együttes lett az első ázsiai előadó, akinek saját eBay-üzlete nyílt, a nyitónapon mintegy amerikai dollár értékben értékesítettek termékeket, amivel az üzlet rekordot döntött a koreai eBayen. bélyegkép|250px|Akdong Musician 2013-ban két új előadó csatlakozott a YG-hoz, a fiatal , akit televíziós tehetségkutató műsorban fedeztek fel, és a szintén vetélkedő-felfedezett Akdong Musician. A 2013-as év rendkívül sikeres volt a YG számára, Psy Gentleman című dala négy nap alatt érte el a 100 millió megtekintést YouTube-on, az év végére pedig a legtöbbet megtekintett videó volt a szolgáltatónál. G-Dragon volt az év legsikeresebb előadója a YG-nél hazai téren, Coup D'Etat című albumából több mint darabot rendeltek előre Dél-Koreában. A megjelenéskor a lemez a Kaon albumlistájának első helyén debütált és a szeptember havi listát is vezette eladott példánnyal. Az énekes sikeres szóló világ körüli turnét zárt és számos slágerlistát vezetett.
2014-ben az LVMH (LVMH Moët Hennessy • Louis Vuitton S.A., a Louis Vuitton luxusmárka vállalata) bejelentette, hogy 80 millió amerikai dollárt fektet a YG Entertainmentbe, mellyel a második legtöbb részvénnyel rendelkező tulajdonossá válik a cégben, után. A bejelentés hatására a YG-részvények ára 39%-ot emelkedett. Ebben az évben a kiadó két új fiúegyüttest debütáltatott, a Winnert, akik első albumukkal azonnal slágerlista-vezetők lettek, és a Uniq együttest; utóbbit a kínai Yuehua Entertainmenttel közösen. Az együttesnek két koreai és három kínai nemzetiségű tagja van. A YG harmadik új fiúegyüttese, az iKON 2015 szeptemberében debütált.
A vállalat kiterjesztette a színészmenedzsment-portfólióját is, felvásárolva a T Entertainmentet, és ezzel olyan színészek menedzsmentjévé vált, mint , vagy .
2014 októberében a YG Entertainment piaci kapitalizáció tekintetében a legsikeresebb dél-koreai szórakoztatóipari vállalat lett, megelőzve az S.M. Entertainmentet.
A Korea JoongAng Daily szerint a kiadó sikerének titka „kekszfilozófiájában” rejlik, mely szerint a YG nem a kerek, tökéletes kekszet keresi, hanem a kicsit deformált, kicsit törött kekszet: „A tökéletlen keksz számomra sokkal különlegesebb. Ahelyett, hogy meg akarnék szabadulni [az előadó] gyenge pontjaitól, inkább arra törekszem, hogy maximalizáljam az erősségeit.”
2016–: új előadók, botrányok thumb|250px|Blackpink 16 évvel a feloszlásukat követően a Sechs Kies 2016-ban leszerződött a YG Entertainmenttel és újraindította a karrierjét. Ugyanekkor a kínai Tencent és a Weiying Technology 85 millió amerikai dollár értékben fektetett be a vállalatba. Három új színészt is leszerződtettek, , és személyében.
2016-ban új lányegyüttes debütált a vállalatnál, a Blackpink, majd 2017-ben a rapper One is csatlakozott az új előadókhoz. Mix Nine címmel a YG létrehozott egy tehetségkutató versenyt is, melyen több vállalat gyakornokai mérkőztek meg. A győztes csapat együttesként debütált volna, azonban a műsor bukás volt, és a projektet berekesztették. Az anyagi veszteség miatt a YG harmadik helyre csúszott vissza a legsikeresebb ügynökségek listáján.
2018-ban Psy saját ügynökséget alapított és otthagyta a YG Entertainmentet.
2019-ben a kiadó történetének legnagyobb botrányait élte meg, a Burning Sun-botrány, melyben a Big Bang együttes tagját, Seungrit is megvádolták, alapjaiban rázta meg a K-pop-ipart, és a koreai társadalmat. Ezt követően ot korrupciós vádakkal is illették, aminek következtében ő is és a céget vezető fivére is lemondott minden pozíciójáról. Az iKon együttes rapperének, B.I-nak kábítószerrel kapcsolatos botránya is tovább rontott az ügynökség hírnevén.https://variety.com/2019/biz/asia/yg-agency-boss-quits-as-k-pop-scandals-expand-1203252481/
A 2010-es évek végére így a „nagy hármak” sorrendje teljesen felborult, a BTS együttes globális sikerének köszönhetően a Big Hit Entertainment bevétel és profit szempontjából is nagyot lépett előre, amivel mindhárom nagy kiadót megelőzte és a botrányoktól sújtott YG Entertainmentet teljesen ki is szorította a „három nagyból”.
2020 márciusában a vállalat megerősítette, hogy a Big Bang tagjai (Seungri kivételével, aki a botrányt követően kilépett) katonai szolgálatuk leteltével meghosszabbították szerződésüket a YG Entertainmenttel.
2025 januárjában bejelentették, hogy a cég felhagy színészek menedzselésével és kizárólag a zenei üzletre fog koncentrálni.
Leányvállalatai és társulásai YGEX A YG Entertainment először 2005-ben próbálkozott meg külföldi piacra betörni, Se7en jelentetett meg lemezt japán nyelven. 2008-ban a Big Bang írt alá megállapodást a Universal Music Japannel.
2011-ben a YG a japán Avex-szel közösen létrehozta a YGEX kiadót, mely a YG-művészek japán megjelenéseiért felelős. A YGEX intézi az előadók japán turnépromócióját is.
KMP Holdings és KT Music 2010-ben a YG Entertainment, a JYP Entertainment, az S.M. Entertainment, a Star Empire, a Medialine, a Ken Entertainment és a Music Factory létrehozták a Korea Music Power Holdings (KMP Holdings) vállalatot, melynek feladata a lemezkiadással kapcsolatos szolgáltatások, például disztribúció, digitális disztribúció, online streaming, televízióműsor-gyártás, stb. biztosítása lett. 2011-ben a KMP Holdings és a KT Music létrehozta Dél-Korea első felhő alapú zenei szolgáltatását, a Genie-t. 2012-ben a KT Music felvásárolta a KMP Holdingst. 2014-ben a KMP Holdingst alapító kiadók 13,48%-os részesedést szereztek a KT Musicban.
United Asia Management bélyegkép|220px| topmodellt a YG KPLUS modellügynökség menedzseli A YG, az S.M. és a JYP Entertainment három másik ügynökség-kiadóval (Star J Entertainment, AM Entertainment, Key East) közösen hozták létre az egyesített United Asia Management (UAM) ügynökséget. Az egyesülés célja a K-pop nemzetközi terjesztésének elősegítése mellett a hatékonyabb tehetséggondozó-rendszer kialakítása és az előadók szervezettebb menedzselése volt. A UAM válogatói nemzetköziek, nem korlátozódnak koreai nemzetiségű tehetségekre. A „megaügynökség” zenészeken, színészeken és rendezőkön kívül a szórakoztatóipar egyéb résztvevőivel is foglalkozik (például stylistok, fodrászok, sminkmesterek). Az egyesülést kritika is érte, mivel így többek szerint nagyobb nyomás nehezedik a műsorszolgáltatókra, illetve az egyesített nemzetközi stratégiának köszönhetően például a szervezetlen kínai szórakoztatóipar képtelen reagálni a koreai szórakoztatóipar termékdömpingjére.
Natural Nine A Natural Nine a YG Entertainment és a Samsung egyik leányvállalata, a Cheil Industries közös vállalkozása, mely divatmárkát hozott létre NONA9ON néven. A márka stílusa a fiatalos utcai, illetve hiphopstílus. A NONA9ON népszerűsítésében a YG művészei is részt vesznek, például Taeyang és CL.
K-Plus 2014-ben a YG Entertainment stratégiai megállapodást írt alá a K-Plus modellügynökséggel, mely YG KPLUS néven működik tovább. 2014 szeptemberében topmodell leszerződött az ügynökséghez.
Társadalmi szerepvállalása