A 37. César-díj átadó ünnepségre 2012. február 24-én került sor a párizsi Châtelet Színházban. Az ünnepség elnöke Guillaume Canet színész, ceremóniamestere pedig Antoine de Caunes volt.
A francia filmes szakma 3880 képviselőjének szavazata alapján összeállított jelölések listáját 2012. január 27-én hozták nyilvánosságra. A jelöltek listáját összesen 555 film és 3309 személy előzetes jelöléséből szűkítették le.
A francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia közgyűlése 2011. december 19-én úgy döntött, hogy – a 2009-es jelölésbővítés után – 2012-ben további három kategóriában (legjobb színész, legjobb színésznő és legjobb rendező) emelik meg a jelöltek számát; a végső szavazás során az eddigi 5-5 helyett e kategóriákban 7-7 jelöltre lehet szavazni.
A rendezvényen alkalmat adott arra, hogy megemlékezzenek az egy éve elhunyt Annie Girardot-ra, valamint hogy életművéért tiszteletbeli Césart adjanak át Kate Winslet brit színésznőnek.
A válogatás sajátossága volt, hogy mind a legjobb francia, mind pedig a legjobb külföldi filmek jelöltjei között nagy számban lehetett megtalálni a 2011-es cannes-i fesztivál különféle szekcióiban bemutatott alkotásokat: a hét francia filmből hat, míg a hét külföldiből három tűnt fel az ottani plakátokon. A legnagyobb favoritnak a Maïwenn filmdrámája, a Polisse mutatkozott: 10 kategóriában 11 jelölést kapott. Komoly eséllyel indult a megmérettetésben, 11 jelöléssel Pierre Schöller alkotása, az Államérdekből, valamint 10 jelöléssel – akár csak az ez évi Oscar-jelölése esetében – Michel Hazanavicius valóban eredeti megoldású, fekete-fehér, alkotása a The Artist – A némafilmes. Jó eséllyel – 9 jelöléssel – pályázott a legjelentősebb díjakra Oloivier Nakache vetítőtermekben igazi közönségsikert aratott Életrevalók című filmdrámája is.
A díjra nevezett filmeket 2012. február 8. és 19. között a közönség nyilvános vetítéseken ismerhette meg a Balzac filmszínházban (Párizs, Champs-Élysées).
A várakozásoknak megfelelően jól szerepelt a gálát megelőző este már hat Arany Csillagot begyűjtő alkotás, a The Artist – A némafilmes: hat Césart vihetett haza, ráadásul a legjelentősebbeket (legjobb film, legjobb rendező, legjobb operatőr, legjobb filmzene és legjobb színésznő. Nagy csalódást okozott a stábnak, hogy legjobb színész kategóriában abszolút favoritnak tartott Jean Dujardin nem kaphatta meg az aranyszobrocskát. Nagyon rosszul szerepelt a Polisse: a 11 jelölésből mindössze kettőért kapott díjat a megosztott legígéretesebb fiatal színésznő és a legjobb vágás kategóriákban. A nagy ellenfelek közül a Államérdekből három, az Életrevalók pedig csak egy Césart nyert.
Díjazottak és jelöltek bélyegkép|jobbra|200 px|Bérénice Bejo, a legjobb színésznő bélyegkép|jobbra|200 px|Omar Sy, a legjobb színész bélyegkép|jobbra|200 px|Michel Blanc, a legjobb mellékszereplő színész bélyegkép|jobbra|200 px|Naidra Ayadi, az egyik legígéretesebb színésznő bélyegkép|jobbra|200 px|Clotilde Hesme, a másik legígéretesebb színésznő bélyegkép|jobbra|200 px|Kate Winslet, a Tiszteletbeli César tulajdonosa DíjakDíjazottak és jelöltek Legjobb filmThe Artist – A némafilmes (The Artist), rendezte: Michel HazanaviciusÉletrevalók (Intouchables), rendezte: Olivier Nakache, Éric ToledanoKikötői történet (Le Havre), rendezte: Aki KaurismäkiSzemünk fénye (La guerre est déclarée), rendezte: Valérie DonzelliÁllamérdekből (L'exercice de l'État), rendezte: Pierre SchöllerPater, rendezte: Alain CavalierPolisse, rendezte: Maïwenn |- | Legjobb rendező | Michel Hazanavicius – The Artist – A némafilmes (The Artist) Alain Cavalier – PaterValérie Donzelli – Szemünk fénye (La guerre est déclarée)Aki Kaurismäki – Kikötői történet (Le Havre)Maïwenn – PolissePierre Schöller – Államérdekből (L’exercice de l’État)Éric Toledano és Olivier Nakache – Életrevalók (Intouchables)|- | Legjobb színésznő | Bérénice Bejo – The Artist – A némafilmes (The Artist) Ariane Ascaride – A Kilimandzsáró hava (Les neiges du Kilimandjaro)Leïla Bekhti – Asszonyok kútja (La source des femmes)Valérie Donzelli – Szemünk fénye (La guerre est déclarée)Marina Foïs – PolisseMarie Gillain – Toutes nos enviesKarin Viard – Polisse|- | Legjobb színész | Omar Sy – Életrevalók (Intouchables) Sami Bouajila – Omar m’a tuerFrançois Cluzet – Életrevalók (Intouchables)Jean Dujardin – The Artist – A némafilmes (The Artist)Olivier Gourmet – Államérdekből (L'exercice de l'État)Denis Podalydès – La conquêtePhilippe Torreton – Présumé coupable|- | Legjobb mellékszereplő színésznő | Carmen Maura – Szerelem a hatodikon (Les femmes du 6e étage) Zabou Breitman – Államérdekből (L'exercice de l'État)Anne Le Ny – Életrevalók (Intouchables)Noémie Lvovsky – Bordélyház (L'Apollonide : Souvenirs de la maison close)Karole Rocher – Polisse|- | Legjobb mellékszereplő színész | Michel Blanc – Államérdekből (L'exercice de l'État) Nicolas Duvauchelle – PolisseJoeyStarr – PolisseBernard Le Coq – La conquêteFrédéric Pierrot – Polisse|- | Legígéretesebb fiatal színésznő | Naidra Ayadi – Polisse Clotilde Hesme – Angele és Tony (Angèle et Tony) Adèle Haenel – Bordélyház (L'Apollonide : Souvenirs de la maison close)Céline Sallette – Bordélyház (L'Apollonide : Souvenirs de la maison close)Christa Théret – La Brindille|- | Legígéretesebb fiatal színész | Grégory Gadebois – Angele és Tony (Angèle et Tony) Nicolas Bridet – Te legyél a fiam! (Tu seras mon fils)Guillaume Gouix – Jimmy RivièrePierre Niney – Imádom a csajokat bámulni (J'aime regarder les filles)Dimitri Storoge – A Lyon-i banda (Les Lyonnais)|- | Legjobb operatőr | Guillaume Schiffman – The Artist – A némafilmes (The Artist) Pierre Aïm – PolisseJosée Deshaies – Bordélyház (L'Apollonide : Souvenirs de la maison close)Julien Hirsch – Államérdekből (L'exercice de l'État)Mathieu Vadepied – Életrevalók (Intouchables)|- | Legjobb vágás | Laure Gardette és Yann Dedet – Polisse Anne-Sophie Bion és Michel Hazanavicius – The Artist – A némafilmes (The Artist)Laurence Briaud – Államérdekből (L'exercice de l'État)Pauline Gaillard Szemünk fénye (La guerre est déclarée)Dorian Rigal-Ansous – Életrevalók (Intouchables)|- | Legjobb eredeti forgatókönyv | Pierre Schoeller – Államérdekből (L'exercice de l'État) Valérie Donzelli és Jérémie Elkaïm – Szemünk fénye (La guerre est déclarée)Michel Hazanavicius – The Artist – A némafilmes (The Artist)Maïwenn és Emmanuelle Bercot – PolisseÉric Toledano és Olivier Nakache – Életrevalók (Intouchables)|- | Legjobb adaptáció | Roman Polański és Yasmina Reza – Az öldöklés istene (Carnage) David Foenkinos – Nathalie második élete (La délicatesse)Vincent Garenq – Présumé coupableOlivier Gorce, Roschdy Zem, Rachid Bouchareb és Olivier Lorelle – Omar m'a tuerMathieu Kassovitz, Benoît Jaubert és Pierre Geller – Lázadás (L'ordre et la morale)|- | Legjobb filmzene | Ludovic Bource – The Artist – A némafilmes (The Artist) Alex Beaupain – Szerelem nélkül soha (Les bien-aimés)Bertrand Bonello – Bordélyház (L'Apollonide : Souvenirs de la maison close)Mathieu Chedid és Patrice Renson – A párizsi mumus (Un monstre à Paris)Philippe Schœller – Államérdekből (L'exercice de l'État)|- | Legjobb hang | Olivier Hespel, Julie Brenta és Jean-Pierre Laforce – Államérdekből (L'exercice de l'État) Pascal Armant, Jean Goudier és Jean-Paul Hurier – Életrevalók (Intouchables)Jean-Pierre Duret, Nicolas Moreau és Jean-Pierre Laforce – Bordélyház (L'Apollonide : Souvenirs de la maison close)Nicolas Provost, Rym Debbarh-Mounir és Emmanuel Croset – PolisseAndré Rigaut, Sébastien Savine és Laurent Gabiot – Szemünk fénye (La guerre est déclarée)|- | Legjobb díszlet | Laurence Bennett – The Artist – A némafilmes (The Artist) Alain Guffroy – Bordélyház (L'Apollonide : Souvenirs de la maison close)Pierre-François Limbosch – Szerelem a hatodikon (Les femmes du 6e étage)Jean-Marc Tran Tan Ba – Államérdekből (L'exercice de l'État)Wouter Zoon – Kikötői történet (Le Havre)|- | Legjobb jelmez | Anaïs Romand – Bordélyház (L'Apollonide : Souvenirs de la maison close) Catherine Baba – Az én kicsi hercegnőm (My Little Princess)Mark Bridges – The Artist – A némafilmes (The Artist)Christian Gasc – Szerelem a hatodikon (Les femmes du 6e étage)Viorica Petrovici – Asszonyok kútja (La source des femmes)|- | Legjobb elsőfilm |Le cochon de Gaza, rendezte: Sylvain Estibal 17 lány (17 filles), rendezte: Delphine és Muriel Coulin Angele és Tony (Angèle et Tony), rendezte: Alix Delaporte Az én kicsi hercegnőm (My Little Princess), rendezte: Eva Ionesco Nathalie második élete (La délicatesse), rendezte: Stéphane és David Foenkinos Legjobb animációs filmA rabbi macskája (Le chat du rabbin), rendezte: Joann Sfar és Antoine DelesvauxA festmény (Le tableau), rendezte: Jean-François LaguionieA párizsi mumus (Un monstre à Paris), rendezte: Bibo BergeronLa queue de la souris, rendezte: Benjamin RennerLe cirque, rendezte: Nicolas Brault |- | Legjobb dokumentumfilm |Tous au Larzac, rendezte: Christian Rouaud Crazy Horse, rendezte: Frederick Wiseman Itt vízbe fojtják az algériaiakat – 1961. október 17. (Ici on noie les Algériens), rendezte: Yasmina Adi Le bal des menteurs, rendezte: Daniel Leconte Michel Petrucciani, rendezte: Michael Radford Legjobb rövidfilmL'accordeur, rendezte: Olivier TreinerA világ nők nélkül (Un monde sans femmes), rendezte: Guillaume BracJ'aurais pu être une pute, rendezte: Baya KasmiLehetnék akár a maga nagyanyja (Je pourrais être votre grand-mère), rendezte: Bernard TanguyLa France qui se lêve tôt, rendezte: Hugo Chesnard |- | Legjobb külföldi film |Nader és Simin – Egy elválás története (Jodaeiye Nader az Simin), rendezte: Aszhar Farhadi A király beszéde (The King's Speech), rendezte: Tom Hooper Drive – Gázt! (Drive), rendezte: Nicolas Winding Refn Fekete hattyú (film) (Black Swan), rendezte: Darren Aronofsky Felperzselt föld (Incendies), rendezte: Denis Villeneuve , Melankólia (Melancholia), rendezte: Lars von Trier , , , , , Srác a biciklivel (Le gamin au vélo), rendezte: Jean-Pierre és Luc Dardenne , , Tiszteletbeli César'''Kate Winslet
Többszörös jelölések és elismerések A statisztikában a különdíjak nem lettek figyelembe véve.
Jelölés Díj Magyar cím Eredeti cím 13 2 Polisse Polisse 11 3 Államérdekből L'exercice de l'État 10 6 The Artist – A némafilmes The Artist 9 1 Életrevalók Intouchables 8 1 Bordélyház L'Apollonide : Souvenirs de la maison close 6 0 Szemünk fénye La guerre est déclarée 3 1 Angele és Tony Angèle et Tony 3 1 Szerelem a hatodikon Les femmes du 6e étage 3 0 Kikötői történet Le Havr 2 0 A párizsi mumus Un monstre à Paris 2 0 Asszonyok kútja La source des femmes 2 0 Az én kicsi hercegnőm My Little Princess |- |style="text-align:center;" | 2 ||style="text-align:center;" | 0 || ––– || La conquête|- |style="text-align:center;" | 2 ||style="text-align:center;" | 0 || Nathalie második élete || La délicatesse|- |style="text-align:center;" | 2 ||style="text-align:center;" | 0 || ––– || Omar m’a tuer|- |style="text-align:center;" | 2 ||style="text-align:center;" | 0 || ––– || Pater|- |style="text-align:center;" | 2 ||style="text-align:center;" | 0 || ––– || Présumé coupable''
Jegyzetek
Források
További információk
César – Académie des Arts et Techniques du Cinéma A Césár-jelölések évenkénti listája az IMDb-n ,
Kapcsolódó szócikkek Film Francia filmművészet 2012 a filmművészetben
2012 Cesar