Juliusz Karol Wilhelm Józef Rómmel (1881. június 3. – 1967. szeptember 8.) lengyel katona és a lengyel hadsereg tábornoka volt. A lengyel–szovjet háború alatt a komarówi csatában kivívott döntő győzelemmel szerzett magának hírnevet, amely a 20. század legnagyobb lovassági ütközete volt. 1939-ben, a lengyelországi hadjárat során két hadseregnek is a parancsnoka volt, és őt bízták meg Varsó védelmével is. Az itt betöltött szerepe miatt megítélése a mai napig vitatott. A fegyverletétel után a háború hátralévő részét német hadifogságban töltötte, majd a konfliktus vége után hazatért, és 1947-es leszerelése után könyveket írt. Erwin Rommel német parancsnok távoli rokona volt.
Élete Fiatalkora 1903-ban fejezte be tanulmányait a szentpétervári Konsztantyin Tüzérségi Iskolában, majd ezt követően a cári haderőben szolgált és ezredesi rendfokozatot ért el. Az első világháború idején az 1. tüzérdandár parancsnokaként tevékenykedett. 1917-ben átvezényelték a II. lengyel hadtesthez, amelynek egyik szervezője lett. Az orosz polgárháború idején azt a lengyel könnyűdandárt vezette, amely Lucjan Żeligowski 4. lövészhadosztályának a része volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia internálta őt, s ezt követően 1918-ban csatlakozott a lengyel haderőhöz.
Lengyel–szovjet háború 1918–1919-ben a 8. tüzérezred, majd 1919 és 1920 között az 1. tüzérdandár parancsnoka volt. 1920-ban, a lengyel–szovjet háború kitörése előtt az 1. hadosztály parancsnokának nevezték ki, majd a harcok kezdete után az 1. lovashadosztály élére került. Ebben a pozícióban sikerült a komarówi csatában legyőznie a Vörös Hadsereg Bugyonnij által vezetett 1. lovashadseregét, amely 4000 embert veszített. Ez a győzelme megalapozta későbbi hírnevét és népszerűségét Lengyelországban.
A két világháború között A háború után, 1922-ben dandártábornokká léptették elő, és több pozícióban is szolgált. 1924 és 1926 között ismét korábbi háborús egységét irányította. 1926 és 1939 között hadseregfelügyelő volt előbb a łódźi majd a varsói hadseregnél. 1928-ban altábornaggyá (general dywizji) léptették elő.
Második világháború alatt és után 1939 márciusában a łódźi hadsereg élére nevezték ki, amely a lengyel haderő északi és déli szárnyát alkotta a Németországgal közös határvonalon. A határhoz közel helyezte el egységeit, amely a második világháború kitörésekor végzetes hibának bizonyult. Természetes védelem hiányában Rómmel katonáit könnyedén bekerítették és elvágták a többi lengyel csapattól, nem sok esélyt adva az ellenállásra vagy a visszavonulásra. Tisztázatlan körülmények között Rómmel és vezérkara elszakadtak egységüktől és Varsó felé indultak, ahová szeptember 7-e éjszakáján érkeztek meg. Edward Rydz-Śmigły főparancsnok átadta neki a varsói hadsereg parancsnokságát. Rydz-Śmigły olyan parancsot adott neki, hogy „védje a várost, amíg a lőszer és az élelem kitart, azért hogy annyi ellenséges erőt kössön le, amennyit csak lehetséges.” A civil lakosságnak küldött proklamációkat is ő írta alá, akárcsak a város kapitulációját szeptember 28-án.
A háború hátralévő részét német hadifogolytáborokban töltötte, az utolsó évet Oflag VII-A Murnauban. Az amerikai 12. páncéloshadosztály szabadította fel a tábort 1945 áprilisában,LoneSentry (2004), Speed is the Password: The Story of the 12th Armored Division, LoneSentry.com azonban a II. lengyel hadtestben nem fogadták örömmel, így inkább a hazatérés mellett döntött. A kommunista propaganda gépezetnek kapóra jött a hazatérése, háborús hősként ünnepelték és megkapta a Virtuti Militari parancsnoki keresztjét.
1947-ben leszerelt a hadseregtől és élete hátralévő részét a könyvírásnak szentelte. Szerepe a szeptemberi hadjáratban és az azt követő időszakban mindmáig vitás kérdés.
Jegyzetek
Források Angolul
Lengyelül
Biography Biography of Gen Rómmel
Fordítás
Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1967-ben elhunyt személyek Kategória:Az Orosz Birodalom katonái az első világháborúban Kategória:Lengyelország katonái a második világháborúban