japán animesorozat, amelyet a Nippon Animation készített és Tony Wolf olasz író Storie del Bosco és más művei ihlettek. Japánban 2003. július 25-én DVD-n is megjelent. Magyarországon a Tower Video adta ki 9 VHS kazettán az első 18 epizódot 1994-ben, illetve az Msat csatorna vetítette mind a 26 részt az 1990-es évek második felében.

Cselekmény A Vizek Országát elfoglalta a gonosz Skorpió nagyúr és Pirospozsgás hercegnőt elraboltatta Csuklyással és embereivel és fogva tartják a Skorpió léghajó fedélzetén. A hercegnő megpróbál megszökni, azonban csak mechanikus madarát, Csőrit sikerül elküldeni segítségért. Csőri viharba keveredik, elromlik és épp Boscofalvában ér földet. Tutti, a teknős megjavítja, így Csőri segítséget kérhet a falu lakóitól. Tutti, Breki, a levelibéka és Nyesi, a nyest a Tutti által épített Bosco léghajóval a Skorpió után erednek és kiszabadítják Pozsgást. Pozsgás elmondja, hogy az elkövetkező napfogyatkozásig el kell foglalnia a Vizek Országának trónját, különben a gonosz lesz úrrá a Földön. Pozsgáséknak kezdetben Csuklyás és embereinek ármánykodásain kell átküzdeni magukat, akik egyfolytában üldözik őket a Skorpióval. A sorozat második felében egy sokkal veszélyesebb ellenfél, Dámia is színre lép, aki egy egész hadsereg felett parancsol. Végül eljutnak a Vizek Országába, ahol Skorpió nagyúr felfedi előttük igazi kilétét és céljait, de Pozsgásnak az utolsó pillanatban sikerül elfoglalni a trónt. Ennek következtében azonban eggyé válik a vízzel, megvédve azt minden gonosztól, s a mindenhonnan feltörő víz elpusztítja Skorpiót.

Szereplők Főszereplők

Pirospozsgás a Vizek Országának kedves, barátságos, tündeszerű megjelenésű hercegnője. Szüleit Skorpió nagyúr ölte meg, aki megszállta a Vizek Országát. Feladata, hogy teljes napfogyatkozás előtt visszatérjen országába és elfoglalja a trónt. Pozsgás önzetlen, mindenkin segíteni akar, emiatt többször kerül veszélybe útja során. A Bosco fedélzetén Breki, Tutti, Nyesi és később Endre segítségével jut vissza az országba és győzi le a gonoszt. A sorozat előrehaladtával Pozsgás Brekivel való kapcsolata eltérően alakul, mint a többi szereplővel, romantikus elemek is megjelennek.

Breki egy levelibéka, Boscofalva bátor, erős, kalandvágyó és okos lakója. A Bosco csapatának vezetője, Tutty és Nyesi jó barátja. Gyakran kerül konfliktusba Tuttival, mikor ellenkező véleményen vannak, ekkor egyedül Pozsgás tudja lecsillapítani a kedélyeket. Általában a környező terület feltérképezésével foglalatoskodik a Boscón. A sorozat előrehaladtával erős érzelmeket kezd táplálni Pozsgás iránt.

Tutti egy teknős, Boscofalva intelligens, ügyes, jó műszaki érzékkel rendelkező lakója, a Bosco léghajó építője. Gyakran kerül összetűzésbe Brekivel, de kiváló ötletei és az általa épített eszközök mindig kihúzzák a bajból a csapatot.

Nyesi egy nyest, Boscofalva kissé bátortalan és félénk lakója, de mindig tudja, hogy lehet segítségére a Bosco csapatának. Ő a Bosco mérnöke, emellett felelős a léghajót működtető tűz táplálásáért. Jó szakács.

Endre egy nemes ember a Vizek Országából, ő viszi az üzenetet Pozsgásnak, melyben tájékoztatja feladatáról. Nem szíveli Pozsgás társait a Boscón, meglehetősen udvariatlan velük az elején és gyakran türelmetlen velük, ennek ellenére segíti útjukat.

Segítők és más pozitív szereplők

Pirospozsgás robotmadara, mely külsőleg egy tukánra emlékeztet, azonban inkább egy papagáj benyomását kelti, mivel ismétli a neki mondott szavakat. Az 1. részben ő kér segítséget boscofalviaktól Pozsgás számára, miután Tutti megjavította őt. Későbbi epizódokban is fontos szerepet játszik a főhősök közötti kommunikációban. Közel áll Pozsgás szívéhez.

Egy bölcs, öreg bagoly Boscofalváról. Az 1. részben játszik fontosabb szerepet, amikor Nyesi segítséget kér tőle. Később a részek végén látható rövid spin-off jelenetekben jelenik meg.

Egy humoros varjú Boscofalváról. Gyakran kikérdezi más falusiak véleményét az aktuális epizódban történtekről.

Egy humoros fiú nyúl Boscofalváról. Gyakran látható együtt Sünivel. Az 1. rész után csak az epizódok végén lévő rövid spin-off jelenetekben jelenik meg.

Egy humoros sün Boscofalváról. Gyakran látható együtt Tomival. Az 1. rész után csak az epizódok végén lévő rövid spin-off jelenetekben jelenik meg.

Egy lány nyúl Boscofalváról. Tomi és Süni gyakran beszélgetnek róla, mivel tetszik Tominak. Az epizódok végén lévő rövid spin-off jelenetekben jelenik meg.

Egy mosómedve Boscofalváról.

Az Óriások hegyének lakója a 2. részben.

Az Oázis vezetője a 8. és 9. részben. Csuklyás elhiteti Leonnal, hogy ő a vizet hozó próféta és börtönbe záratja Pozsgásékat. Miután Csuklyás aljas terve lelepleződik, Leon egy térképet ad át Pozsgásnak.

Leon tanácsadója a 8. és 9. részben.

Egy pegazus csikó, akit a szülei egy misztikus szigeten hagytak hátra, hogy önállóan tanulja meg a felnőtté válás első lépéseit. Először Csuklyáséknak segít, majd miután rájön, hogy átverték segít Pozsgáséknak elhagyni a szigetet. A 10. és 11. részben jelenik meg.

Negatív szereplők

Csuklyás a sorozat első felének fő gonosztevője, Skorpió nagyúr csuklyás fekete ruhába öltözött zsoldosa. A Skorpió léghajó kapitánya, Jackie és Franzie főnöke. A Boscót üldözi epizódról epizódra, hogy elfogja Pozsgást és a nagyúr elé vigye, terve azonban mindig meghiúsul. A sorozat elején erősnek és félelmetesnek tűnik, azonban a történet előrehaladtával és kudarcainak és Dámia közbeavatkozásának köszönhetően egyre gondterheltebb és önostorozó szereplővé válik.

Egy macskaszerű szolgálója Csuklyásnak, általában a Skorpió fegyvereit (katapultok, bombák) kezeli és támadja a Boscót.

Egy törpszerű szolgálója Csuklyának. A Skorpiót vezeti és mindig a hasára gondol.

A sorozat egyik legbenyomásosabb szereplője, egy fiatal, szép és ambiciózus nő. Skorpió nagyúr jobbkeze, aki egy magánhadsereget irányít és feltétlenül teljesít ura parancsait, mivel neki ígérte a világ felét. Csuklyás leváltására küldték ki és számtalan alkalommal hozza szorult helyzetbe Pozsgásékat a sorozat második felében. Gyakran kerül összetűzésbe Csuklyással is mivel mind a ketten magukénak akarják tudni a Pozsgás elfogásával járó tiszteletet. A sorozat végén, mikor Skorpió nagyúr lelepleződik, megtagadja szolgálatait, majd Skorpió veresége után Csuklyással és embereivel elhagyja a Vizek Országát.

Egy denevér, aki Skorpió üzeneteit közvetíti Csuklyásnak. Többször segíti Csuklyást az ötleteivel.

Egy misztikus szörny, aki uralma alá hajtotta a Vizek Országát. Később fény derül, hogy egy földönkívüli rovarszerű faj vezére, melynek egyetlen célja féktelen étvágyának csillapítása a bolygók elfogyasztásával.

Egy nagy gyík, aki a Pozsgást elfogó törzs vezére, Csuklyás régi barátja. Legfőbb vágya az volt, hogy ehessen, emiatt Csuklyás ki akarta cserélni Pozsgást Brekire, melybe Hólyag bele is egyezett, így ő került az asztalára Pozsgás helyett. Azonban a főhősök kiszabadították így Hólyag hasa üres maradt. A 13. és 14. részben jelenik meg.

Epizódok

Zene A Bosco léghajó kalandjai háttérzenéje a színes és vidámtól a szeszélyes, nosztalgikus és érzelmesig változik. Egy bónusz DVD-lemezen megjelent a főcímzene és a zárófőcímzene, amelyeket Hidaka Noriko énekelt. A lemez tartalmaz még két, az epizódok végén hallható dalt, a és a címűt. Az elsőt Csuklyás, Jackie és Franzie szinkronhangjai, míg a másodikat Pirospozsgás, Breki, Tutti és Nyesi szinkronhangjai énekelték.

A magyar változatban a főcímdalt Kökényessy Ági, a zárófőcímdalt pedig Mics Ildikó énekelte.

Fogadtatása A sorozat az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején rendkívüli népszerűséget élvezett számos európai országban (Bulgária, Észtország, Franciaország, Görögország, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország), Amerikában és számos más országban (Egyiptom, Dzsibuti, Kamerun, Izrael, Dél-Korea). Franciaországban, Olaszországban és Japánban nagy sikert aratott, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban azonban nem vált ismertté, sosem jelent meg és angol nyelvű változat sem készült.

További információk A Bosco léghajó kalandjai a Nippon Animation angol nyelvű oldalán

Egy nem hivatalos oldal Absolute Anime profil Epizódismertetők (archivált) Rajongói oldal (Boscofanwebpage.com) (archivált)

Kategória:Animék