Az Újszínház (2012-ig használt megnevezése: Új Színház) Budapest színházainak egyike, a VI. kerületi Paulay Ede utcában. 1961-tól gyermek- és ifjúsági színházként működött, majd 1994-ben Székely Gábor vezetésével profiljában és nevében is megújult. Fővárosi fenntartású kőszínház.
A színházról Gyermekszínház 1961 márciusában alapította meg Duka Margit a at. A név onnan származik, hogy a gyermekeknek játszó színház ötletének Lakatos Éva, a Filharmónia igazgatója, rendelkezésükre bocsátotta a Bartók Termet (Váci utca 9.), ahol Kárpáthy Gyula dramaturggal 6–14 éves korosztálynak tartottak délutánonként előadásokat. Az első bemutatott darab Jékely Zoltán, Mátyás király juhásza volt, zenéjét Kocsár Miklós szerezte. Kalmár András rendezésében a főszereplők Tordy Géza, Zenthe Ferenc, Garics János és Kovács Iby voltak. 1964-től az Operettszínházban tartották előadásaikat. Ebben az időszakban, ahogy a fővárosba került, csalatkozott munkájukba Haumann Péter, a vezető színészek közül: Bessenyei Ferenc, Bilicsi Tivadar, Gobbi Hilda, Szirtes Ádám, Tábori Nóra, az akkor negyedéves főiskolások közül pedig: Balázsovits Lajos, Benedek Miklós, Kern András, Kovács István, Szacsvay László és Venczel Vera. Állandó társulat nélkül, meghívásos alapon dolgoztak.Találkozás Duka Margittal, Film Színház Muzsika 30. évfolyam 23. szám – 1986. június 7. (online: https://adtplus.arcanum.hu)Javaslat a Bartók Színház nevének kiegészítésére. ill. megváltoztatására., Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1), library.hungaricana.hu – 1974. január 23.Bartók Gyermekszínház –
1971-benEgy színház honfoglalása, Déli Hírlap 3. évfolyam 255. szám, library.hungaricana.hu – 1971. október 29. költözött be, immár önállóan a Paulay Ede utcába, a Thália Színház régi épületébe, Kazán István vezetésével, aki nevüket Bartók Színházra rövidítette, mivel megcélozták az ifjúságot, tehát nagyjából a 14–20 éves korosztályt és megkezdte egy állandó társulat szervezését. Első bemutatójuk a Bartók életét idéző „Bartokiana” című mű volt, melyet Kazimir Károly állított színpadra. 1974-ben azonban Budapest Főváros Tanácsa a színház nevét ra változtatta, és döntést hozott arról is, hogy az évi 310 előadásából csak 50 lehet olyan, amely a serdültebb – 14–18 év közötti – korosztályhoz szól. A színház műsorán a magyar és a világirodalom klasszikusai mellett musicalek, kortárs magyar szerzők darabjai is szerepeltek. 1977-ben az intézmény új igazgató-főrendezője Nyilassy Judit lett, aki az 1985-ös nyugdíjba vonulásáig vezette az intézményt.
Arany János Színház 1985-ben Keleti Istvánt – aki addig a Pinceszínház vezetője volt – nevezték ki igazgatónak. Még ugyanabban az évben, 1985-ben ra változtatták a társulat nevét, és új műsort hirdetett, hogy az egyre felnőttebb kamaszokat újra becsábítsák a színházba. 1989-ben Meczner János lett az igazgató. Az épület rekonstrukciója (1988–1990) során a nagyszínpad mellett kialakítottak egy kamaratermet is. Ez idő alatt a társulat művelődési otthonokban játszott.Négyszemközt – Új színház „alakult” Budapesten, Színház 5. évfolyam 9. szám – 1972. szeptember 1. (online: adtplus.arcanum.hu)Gyerekek a nézőtéren, Hétfői Hírek 18. évfolyam 11. szám – 1974. március 11. (online: "Budapesti%20Gyermekszínház."&pg=259 adtplus.arcanum.hu)Arany János Színház – Az Arany János Gyermekszínház beruházási programjára tett javaslatot. Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1), library.hungaricana.hu – 1988. március 29.Nyitás: 1990. október Új Tükör 26. évfolyam 39. szám – 1989. szeptember 24. (online: adtplus.arcanum.hu)Másfajta társulati életet kell élnünk... – Interjú Nyilassy Judittal, Új Ember 34. évfolyam 3. (1645.) szám – 1978. január 15. (online: "Gyermekszínház"%20Nyilassy%20igazgató%29&pg=13 adtplus.arcanum.hu)Színházigazgatói kinevezések, Népszava 113. évfolyam 125. szám – 1985. május 30. (online: "Gyermekszínház"%20Nyilassy%20igazgató&pg=329 adtplus.arcanum.hu)„Csodát kell produkálni“ Új Szó 39. évfolyam 99. szám, library.hungaricana.hu – 1986. április 28. Néhány évvel az után, hogy elkészült az Arany János Színház felújítása – bár addig több magánkísérletet is sikerrel visszautasítottak –, az akkori főpolgármester-helyettes és a kulturális bizottság elnöke jelezte Meczner János igazgatónak, hogy más profilt szánnak a színháznak.Bóta Gábor: "Ez egy alázatos műfaj". Beszélgetés Meczner Jánossal, Kritika 38. 12. szám - 2009. (online: adtplus.arcanum.hu)
Új Színház 1994-ben egy formális, meghívásos pályázat elnyerésével kapott lehetőséget Székely Gábor egy társulat és egy teljesen új művészi elképzelés alapítására a Paulay Ede utca 35-ben lévő épületben. A Fővárosi Önkormányzat kulturális bizottságának döntése alapján az addig ott működött Arany János Színházat profilváltásra ítélte, igazgatója, Meczner János a Bábszínház élére, míg társulata a Tivolihoz került. Egyedül Ács János maradt a megújult színháznál.Mint egy kicsi város – Beszélgetés Ács Jánossal a régi és az új színházáról, Népszabadság 52. évfolyam 30. szám – 1994. február 5. (online: "arany%20jános%20színház"%29&pg=95 adtplus.arcanum.hu) Első bemutatója, Novák Eszter rendezésében a Csongor és Tünde (Üdlak) volt.Nánay István: MOLIÈRE – SZÉKELY – CSERHALMI – Beszélő, 2000. június Székely a tanítványaival – Novák Eszterrel és Hargitai Ivánnal – és Ács János főrendezővel kívánt megalapozni egy „másfajta művészszínházi profilt”, amely 3 évnyi működés után nem váltotta be a hozzá fűzött pénzügyi reményeket, így a fenntartó egy népszínházi irányú pályázatot részesített előnyben.Koltai Tamás az Új Színházról: Átlagszínház – Színház folyóirat 2012. március Ez idő alatt háromszor is halasztottak bemutatót, illetve olyan színészek hagyták ott a társulatot, mint Papp Zoltán vagy Udvaros Dorottya. A lemondatott igazgató szerint az Új Színház évadról évadra több saját előadást tartott, amivel együtt nőtt a nézőszám és a látogatottság is. Kritikusok több kategóriában is díjazták előadásaikat (1994–1995-ben: Csongor és Tünde, Patika, Don Juan, 1995–96-ban: Vérnász, Ivanov, 1996–97-ben: Figaro házassága). Pályázatában emelte volna az évenkénti bemutatók számát, rövidebb próbaperiódust ígért, sokrétűbb repertoárt, „élő színházat” (ami összecseng a „székelyi hagyomány folytatását ígérő”, Márta István által bedobott „nyitott színház” szlogennel), magasabb produkciós keretösszeget és ötmillió forinttal alacsonyabb bevételi tervet tartott szükségesnek. Kifejtette, hogy három év éppen csak az alapozásra volt elegendő.Szőnyei Tamás: Igazgatóváltás az Új Színházban: Magyar dráma, Magyar Narancs 1998/4. (01. 29.)
Az 1998-ban kiírt igazgatói pályázaton Márta István koncepciója volt a befutó. Főrendezői pozícióban Ács János maradt. 1999-ben megalapították Paulay Ede-díjat, melynek odaítéléséről a teátrum társulatának tagjai titkos szavazása alapján döntenek. Első alkalommal Holl István színművészt díjazták.origo Holl István Paulay Ede-díjat kapott, 1999.03.28. Ugyanebben az évben felkérésre Jakobi László vállalta fel a színház marketingtevékenységét.Jávorszky Béla Szilárd: Jakobi László – A főpolgármester mint reklámhordozó Több külsős produkció, vendégelőadás és a Kelemen László Színkör is helyet kapott tereiben, de a társulat színészei is gyakran jártak vidékre.origo: Márta István: Gyűlölöm a prekoncepciókat 2002. október 22.
Újszínház 13 évnyi igazgatás után 2011-ben a városvezetés megvonta Márta István támogatását, és 2012. február 1-jével Dörner Györgyöt bízta meg az intézmény vezetésével.Dörner György az Új Színház élén Revizor kritikai portál, 2011.10.08. Dörner szerette volna a színház nevét Hátország Színházra megváltoztatni, ehhez azonban a fenntartó nem járult hozzá.Tarlós: Csurka nem dolgozhat az Új Színházban Index/MTI – 2011. december 14.Meghalt Csurka István, szinhaz.hu – 2012. február 4. 2012 szeptemberétől – bár a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő és Nyelvi Tanácsadó Kutatócsoportja is ellenezte ezt – mégis egybe, Újszínházként írják a teátrum nevét.Pál László: A Vígnek adná Dörner A hatodik koporsót, 24.hu – 2012. szeptember 12. 2014 óta minden évben megrendezik a Keresztény Színházi Fesztivált, melyen hazai és határon túli előadásokat mutatnak be a nagyközönségnek.Keresztény Színházi Fesztivált szervez az Újszínház, szinhaz.hu – 2014. március 22.http://www.keresztenyszinhazifesztival.hu/
2016-ban a színház igazgatására 12 pályázat érkezett, szakmai bizottsági meghallgatások után a közgyűlés döntése értelmében újabb 5 évre Dörner György maradt az igazgató.12 pályázat érkezett az Újszínház vezetésére, szinhaz.hu – 2016. július 29.Dörner György marad az Újszínház igazgatója, mandiner.hu – 2016. augusztus 31. 2016-ban az 1956-os események kerek évfordulójára kiírt drámaíró pályázat győztese Lajta Erika a Milady ’56 című darabja volt.Gondolat-jel: 1956 és a magyar írók , mediaklikk.hu – 2016. okt. 22. Még ebben az évadban bemutatták Szerb Antal tollából az Ex című zenés színművet,Zenés komédia Szerb Antal tollából , magyarhirlap.hu – 2016. dec. 15. Móricz Zsigmond Sári bíróját,Sári bíró az Újszínházban, demokrata.hu – 2017. márc. 8. a stúdiószínpadon pedig Gyökössy Zsolt A második teríték,Kaszás Géza a legújabb filmjéről, a színházi feladatairól és a hazatérésről , Pepita Magazin – 2017. február 20. illetve 2019-ben Kocsis István Megszámláltatott fák című darabját.
2021-ben Dörner György és Pozsgai Zsolt pályázott a következő öt éves ciklusra. Az igazgatói posztot újra Dörner György nyerte el, így 2022-től 2027-ig továbbra is ő vezeti a színházat.
Bemutatók
Székely Gábor korszaka (20 bemutató) Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (rendező: Novák Eszter fh.) Molière: Don Juan (rendező: Székely Gábor) Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok (rendező: Schlanger András) Heinrich von Kleist: Homburg hercege (rendező: Hargitai Iván fh.) Bertolt Brecht: Jó embert keresünk (rendező: Ács János) Szép Ernő: Patika (rendező: Novák Eszter fh.) Eugène Labiche: Gyilkosság villásreggelivel (rendező: Ács János) Tankred Dorst: Merlin avagy a puszta ország (Hargitai Iván) Thomas Bernhard: A világjobbító (rendező: Zsótér Sándor m.v.) Federico García Lorca: Vérnász (rendező: Novák Eszter) Anton Pavlovics Csehov: Ivanov (rendező: Székely Gábor) Jordan Radicskov: Január (rendező: Hargitai Iván) William Shakespeare: Hamlet (rendező: Ács János) Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága avagy egy őrült nap (rendező: Novák Eszter) Edward Bond: Megváltás (rendező: Hargitai Iván) Christian Dietrich Grabbe: Tréfa, szatíra, irónia és mélyebb értelem (rendező: Novák Eszter) Molnár Ferenc: Az üvegcipő (rendező: Ács János) Bertolt Brecht - Kurt Weill: Koldusopera (rendező: Novák Eszter) Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak (rendező: Hargitai Iván) Jean Cocteau: Rettenetes szülők (rendező: Ács János)
Márta István korszaka (86 bemutató)
Dörner György korszaka
Igazgatói Székely Gábor (1994–1998)Márta István (1998–2012)Dörner György (2012–)
Társulat (2026/2027)
Vezetés
Igazgatóː Dörner György Gazdasági igazgatóː Fülep Attila Zenei vezetőː Papp Gyula Produkciós vezetőː Miklós Gábor Dramaturg: Bártfay Rita
Színművészek
Az épületről
A színház épülete „Budapest Szívében”, a VI. kerületi Paulay Ede utca 35. szám alatt, az Opera és a volt Balettintézet szomszédságában áll.
Lajta Béla tervei alapján épült 1908–1909-ben. Nézőtere három fő részből állt: a földszinti, asztalokkal és székekkel berendezett kő- és faburkolatos nagyteremből, egy emeleti télikertből és egy keskeny karzatból.