A Stay () egy popdal, mely Norvégiát képviselte a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalt a norvég–iráni származású Tooji adta elő angolul.

A dal a 2012. február 11-én rendezett norvég nemzeti döntőben nyerte el az indulás jogát. A döntőben a nézők és a zsűri szavazatai alapján derült ki a végeredmény. A dal pedig ponttal az első helyen végzett, ami a tízfős döntőben elegendő volt a győzelemhez.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 24-én rendezett második elődöntőben adták elő, a fellépési sorrendben tizenhatodikként, a szlovák Max Jason Mai Don’t Close Your Eyes című dala után és a bosnyák Maya Sar Korake ti znam című dala előtt. Az elődöntőben 45 pontot szerzett – éppen annyit, mint a bolgár dal. A dalfesztivál szabályai szerint azonban Norvégia végzett a 10. helyen, így továbbjutott a döntőbe.

A május 26-án rendezett döntőben a fellépési sorrendben tizenkettedikként adták elő, az észt Ott Lepland Kuula című dala után és az azeri Sabina Babayeva When the Music Dies című dala előtt. A szavazás során 7 pontot kapott, mely a 26. helyet helyet jelentette a 26 fős mezőnyben.

Slágerlistás helyezések Slágerlisták (2012)HelyezésNorvégia (VG-lista) 2

Lásd még Tooji 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál

Jegyzetek

További információk Dalszöveg YouTube videó: A Stay című dal előadása a norvég nemzeti döntőben

Kategória:Dalok a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon