Nagy Miklós Kund, betűjegyei: NMK, (Nagyenyed, 1943. december 6. –) erdélyi magyar publicista, szerkesztő, művészeti író, műfordító.

Életútja Szülővárosában a Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett (1961), a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán román-magyar szakos (1965), majd a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán magyar-francia szakos (1973) tanári diplomát szerzett.

Tanár Szentgericén (1965–68), majd riporter, szerkesztő, kulturális osztályvezető a Marosvásárhelyi Rádió magyar adásánál (1968–1985), ahol elsősorban az irodalom és a művészetek népszerűsítésével foglalkozott. Fontosabb műsorai: Irodalmi és művészeti Napló, Rádiószínház, Megy a magnó vándorútra interjúsorozat, Rádiókabaré, Vers mindenkinek, Vendégkönyv, Meghívottak klubja.

A Marosvásárhelyi Rádió magyar adásának megszűnése után könyvtáros a Maros Megyei Könyvtárban (1985), majd szerkesztő a Vörös Zászló megyei napilapnál (1985–1989). Az 1990-ben újraindított Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, a felújított Kemény Zsigmond Társaság egyik alapító tagja, a Videóklip Stúdió riportere, dokumentumfilmese. 1994-ben a II. marosvásárhelyi rövidfilmfesztivál Alternativa c. háromnyelvű alkalmi lapját szerkeszti. Rádiószínházi produkciók, hangjátékok, tévés összeállítások, kabaréjelenetek szerzője.

1990-től a marosvásárhelyi Népújság belső munkatársa: művelődési rovatvezető, 1991 decemberétől főszerkesztő-helyettes, majd főszerkesztő 2012-ig. 1991-től – nyugdíjasként is – szerkeszti a lap heti irodalmi-művészeti mellékletét, a 2016-ban már 25 éves Múzsát. Óraadó tanár a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen (1999–2003) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (2004–2007). Számos romániai és külföldi lap, folyóirat közölte írásait, számtalan televíziós interjú, riport, valamint fordítások (román-magyar, ill. magyar-román) is fűződnek a nevéhez.

1990-től a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), továbbá a Népújság Alapítvány tagja, 2002-től az E-MIL, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának tagja. 1995-től a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi alelnöke, a névadó hagyatékát ápolva a Bernády Ház rendezvényeinek műsorvezetője, házigazdája, a Bernády Napok szervezője. 2000-től a Helikon-Kemény János Alapítvány alelnöke, rendezvényeinek és a Marosvécsi Találkozóknak egyik szervezője. A Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, a Marx József fotóklub és más hasonló tömörülések rendezvényeinek gyakori közreműködője. Tárlatnyitók, könyvbemutatók, irodalmi estek aktív részvevője. Romániai Írószövetség tagja 2019-től.

Számos antológiában, tanulmánykötetben, művészeti és fotóalbumban olvashatók írásai, bevezető esszéi. Több, mint harminc könyve jelent meg, irodalomtörténeti, képzőművészeti, színházi kötetek, antológiák szerzője, szerkesztője. Munkásságáért számos rangos díjat és elismerést kapott.

Köteteiből, munkáiból

Szerzőként jegyzett kötetei Helikoni arcképcsarnok I-II. Emlékkönyv (Hunyadi László szobrászművész plakettjeivel). Impress Kiadó, Marosvásárhely, 1997 Műterem. Beszélgetés huszonegy Maros megyei képzőművésszel. Impress Kiadó, Marosvásárhely, 1998 Műterem. Beszélgetés huszonegy erdélyi képzőművésszel. Impress Kiadó, Marosvásárhely, 1999 Az örökifjú Ariel. 50 éves a Marosvásárhelyi Bábszínház. Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Marosvásárhely, 1999 Bábel Amerikában. Tengerentúli naplójegyzetek. Impress Kiadó, Marosvásárhely, 2000 Múzsák fellegvára. Marosvásárhely. Biró Family Könyvkiadó, Budapest, 2000 Volt jövőkbe nézve. Válogatás a Múzsa irodalmi anyagából (1991–2001). Impress Kiadó, Marosvásárhely, 2001 Simon Endre. Kismonográfia. Műterem sorozat. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002 Műterem. Beszélgetés huszonkét elszármazott erdélyi képzőművésszel. Impress Kiadó, Marosvásárhely, 2003 Maszelka János. Kismonográfia. Műterem sorozat. Pallas-Akadémia Könyvkiadó. Csíkszereda, 2004 Gyarmathy János. Kismonográfia. Műterem sorozat. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004 Kedei Zoltán. Mentor Művészeti Monográfiák. Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2004 Hunyadi Mária. Kismonográfia. Műterem sorozat. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005 Aki a könyveknek szolgál. A Tőzsér-postától a Pallas-Akadémiáig. Alutus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005 Kiss Levente. Kismonográfia. Műterem sorozat. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006 Hunyadi László művészete. Erdély kulturális öröksége (Tarjányi Józseffel együtt). Közdok Kiadó, Budapest, 2006 Míg a magnó összekapcsolt. Interjúk, beszélgetések. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006 Szabó Duci. Életinterjú. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2007 Születésnapi idővallató. Kozma Mária 60. születésnapjára. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008 Bocskay Vince. Kismonográfia. Műterem sorozat. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008 Galéria a Bernády Házban. Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Marosvásárhely, 2009 Vadárvácska. A művésztelep 5 éve. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009 Gyarmathy János. Mentor Művészeti Monográfiák. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2010 Bandi Kati. Kismonográfia. Műterem sorozat. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010 Farkas Ibolya. Beszélgetőkönyv. Prospero könyvek. Korunk – Komp-Press Könyvek, Kolozsvár, 2011 Kuti Dénes. Kismonográfia. Műterem sorozat. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012 Bálint Károly. Élet-Jelek. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012 Kolozsvári Puskás Sándor. Élet-Jelek. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2013 Vida Árpád. Katalógus. Maros Megyei Múzeum, Marosvásárhely, 2014 Galéria a Bernády Házban 2. Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Marosvásárhely, 2015 Fényt adott, fényt kapott. Márton Áron. Az emberkatedrális. A XI. Vadárvácska művésztelep alkotásaiból. F.– F. International Kft. Kiadó, Gyergyószentmiklós, 2015 Orth István. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2016 (Élet-jelek) FeleMás. Publicisztikai írások. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2018 Kiss Levente. F&F International, Gyergyószentmiklós, 2019 Galéria a Bernády Házban 3. Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Marosvásárhely, 2022 Török Levente. Kismonográfia. byART könyvek, Budapest, 2023 Azért van a világon – Beszélgetőkönyv a 80 éves Nagy Miklós Kunddal – Demény Péter. Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2023

Fontosabb esszék, tanulmányok, előszók, interjúk, más írások saját és más szerkesztésű könyvekben, antológiákban Támadás a székház ellen. Fehér könyv. Az 1990. március 19. és 20-i események Marosvásárhelyen, Püski Kiadó, Budapest, 1991. Bővített 2. kiadás, Marosvásárhely, 2015 Szól a rádió. A Marosvásárhelyi Rádió 40 éve. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998 Bernády György emlékezete. Impress Kiadó, Marosvásárhely, 1999 A Mecénás. Kemény János és a Helikon (Az író halálának 30. évfordulójára). Helikon-Kemény János Alapítvány, Marosvásárhely, 2001 Megtartó másság – Tuenda alteritas – Interetnica în metafore și imagini. Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Marosvásárhely, 2002 Látvány és gondolat – a Bolyaiak a képzőművészetben. A tér úttörője. Bolyai János emlékév. Marosvásárhely 2002. Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2003 Vers, bonts vitorlát! Poesia, apri la vela! Kovács András Ferenc. Torony és tövis. Torre e spina. Albino Comelli. Tempo és amore. Idő és szerelem. L’Autore Libri Firenze, 2006 Bernády György emlékiratok. Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Marosvásárhely, 2007 „Vásárhelynek lelke van”. Magyar irodalmi élet a két világháború közötti Marosvásárhelyen. Marosvásárhely történetéből 2. Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2007 Bolyai Alkotótábor – Marosvásárhely. Erdélyi Magyar Műszaki Társaság Marosvásárhelyi Fiókja, 2007 Arcok és azonosságok a változó időben. Datu Victor. MasterDruck, Marosvásárhely, 2007 A tetten ért idő. Xantus. Égi dimenziók. Tipographic Kiadó, Csíkszereda, 2008 Marosvásárhelyi Városháza. Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Marosvásárhely, 2008 Bernády György és kora. Katalógus. Maros Megyei Múzeum. Bernády Gyűjtemény. Művészetmalom. Szentendre, 2007. október 20. – 2008. február 17. „Lappangva mészben, szétmaró időkben”. Bálint Zsigmond. Dacolva sorssal, idővel. Maros megyei műemléktemplomok és templombelsők. Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Marosvásárhely, 2010 800 év Isten kezében. A Vadárvácska művésztelep alkotásaiból. Gyergyóalfalu, 2013 Félévszázad tollal, mikrofonnal. Székely Ferenc. A szülőföld ölében. Beszélgetés tíz magyar íróval. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2014 Balázs József arcképcsarnoka. A lélek tükrei. F.-F. International kft. Gyergyószentmiklós, 2014 Köznapok megosztott szépsége. Török Gáspár EFIAP. Vallomások képekben. Marosvásárhely, 2014 Önerőből, szakadatlanul. Marx József fotóklub. Marosvásárhely, 2015 Én és a kabaré. Dalparódiák. Csujogatók. 25 maradhat? A Gruppen-hecc kabarétársulat első 25 éve. Székely Szabó Zoltán, Marosvásárhely, 2015 Szemben ülünk, beszélgetünk. Interjúk; Lector–Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Marosvásárhely, 2021 Nekem a színház a családom. Életútinterjú Biluska Annamáriával; Ábel, Kolozsvár, 2022 (Prospero könyvek) Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása. Katalógus. Csíki Székely Múzeum – Műcsarnok Budapest, 2023

Műfordítások Hagyomány, avantgárd, modernizmus (Tradiție, avantgardă, modernism). Marosvásárhelyi Művészeti Múzeum, Marosvásárhely, 2011 – román-magyar fordítás Tabăra de creație Bolyai din Tg. Mureș. Pod spiritual durat în spațiu și timp (A marosvásárhelyi Bolyai Alkotótábor. Szellemi híd a tér és idő dimenziójában). Repere ale artei plastice mureșene. ANSID Kiadó, Marosvásárhely, 2006 – magyar-román fordítás Nostalgii renăscute prin arta naivă mureșeană (Időutazás naivokkal). Ilarie Gh. Opriș, Vasile Mureșan. Arta naivă. Județul Mureș 1970–2012. Editura Nico, Tg. Mureș, 2012 – magyar-román fordítás

Díjak, kitüntetések, elismerések

Népújság Nívódíj, 1994 MÚRE Nívódíj, 2004 Pro Libro Senator – a Maros Megyei Könyvtár kiválósági díja, 2008 Felfalusi Fibula (Fibula de la Suseni) – Maros megye kiválósági díja, 2010 Pro Cultura Hungarica díj, 2013 Maros Megyei EMKE életműdíja, 2013 Reményik Sándor-díj, 2015 Bernády György-emlékplakett, 2015 Spectator-díj (EMKE), 2017 Szervátiusz-díj 2019 Átadták a Szervátiusz-díjakat - Népújság MÚRE Életműdíj, 2022 Bálint András-díj, 2023

Jegyzetek

Források

Szerzői oldal – Van képem hozzá – blog

Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Nagyenyediek Kategória:1943-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Barabás Miklós Céh tagjai