Suppán Vilmos vagy Szuppán Vilmos (Buda, 1854. december 15. – Budapest, 1933. november 25.) pedagógus, tankönyvíró, királyi tanácsos, felső kereskedelmi iskolai igazgató.

Élete és munkássága

Középiskoláit Velencében, Bécsben és Budán (Budai Császári Királyi Főreáltanoda) végezte. Mérnöki tanulmányokat folytatott a pesti József-műegyetemen, majd a tanárképzőben matematika–fizika szakon középiskolai tanári vizsgát tett, tanári képesítést szerzett (1870–1874).

A tanári munkáját mint az ábrázoló geometria tanársegéde a műegyetemen kezdte (1874–1875). Rendes-tanárként tanított a székelyudvarhelyi állami főreáliskolában (1875–1880). A budapesti állami polgári iskolai tanítóképző (Paedagogium) tanára volt (1880–1886). 1886-tól a közoktatási minisztérium népoktatásügyi osztályán dolgozott, majd a budapesti felsőbb leányiskola igazgatója lett és egyben kinevezték a vidéki állami felsőbb leányiskolák miniszteri biztosának is (1893–1902). A Keleti Kereskedelmi Akadémia igazgatója (1902−1921), majd a Baross Szövetség kereskedelmi szaktanfolyamainak igazgatója volt.

Néhány évre behívták (szolgálatra berendelték) a Vallás- és Közoktatási Minisztériumba, ahol jelentős tevékenységet végzett mint az Országos Közoktatási Tanács népoktatásügyi előadója. Főleg iskolaszervezeti ügyekkel foglalkozott (1886–1893). Később ő dolgozta ki a leányközépiskolák tantervét, szervezeti rendjét (1916). – Érdemei jutalmául kapta előbb a képző-intézeti igazgatói (1890), majd a királyi tanácsosi címet (1897).

A Magyar Paedagogiai Társaság alapszabályának kidolgozásával segítette a Társaság megalakulását. A Társaság első titkára volt (1891/1892).

Cikkeket, értekezéseket, könyvbírálatokat írt a Magyar Tanügybe, a Középiskolai Tanáregylet Közlönyébe, a Néptanítók Lapjába, a Magyar Paedagogia, a Deutsche Allgemeine Lehrerzetiungba (Drezda), a Supplement zum Centralblatt für das gewerbliche Unterrichtswesenbe (Bécs), a Természetbe, a Természettudományi Közlönybe, a Nemzeti Nőnevelésbe, a Felső Nép- és Polgáriskolai Közlönybe. Ezekben az írásaiban az általános pedagógiai, a mennyiségtani, rajzi és ipari oktatás módszertanából vett kérdésekkel foglalkozott vagy matematikai-természettudományi szakkérdéseket tárgyalt. – Siculus Viator néven is jelent meg publikációja.

Műveiből Tankönyvei közül: - Ábrázoló geometria, főreáliskolák felsőbb osztályai számára. I–III (1877–1879.); - Számtan a középiskolák alsóbb osztályai számára. (1882., 19036); - A mértan és mértani rajz elemei, alsófokú ipariskolák, felső nép- és polgári iskolák számára. (1883., 19076); - Számtan a felsőbb leányiskolák és polgári leányiskolák számára. (1888., 19034); - Szemléltető geometria. (Rajzoló geometria), a reáliskolák és polgári fiúiskolák I. és II. oszt. számára. (1889., 19025); - Rajzoló mértan. Felsőbb leányiskolák 1. és 2. oszt. és polgári iskolák 1-3. oszt. számára. (1890., 19055); - Számtan a középiskolák és polgári fiúiskolák számára. (1894., 19046); - Planimetriai alaktan, a gymnasiumok és reáliskolák I. oszt. számára. (1899., 19063); - Stereometriai alaktan, a gymnasiumok és reáliskolák II. oszt. számára. (1900., 19055); - Konstruktív planimetria a gymnasium III. és IV. oszt. számára. 1901., 19052); - Bevezetés a természetrajzba. Felsőbb leányiskolák I. oszt. számára. (1901); - Ásványtan és vegytan elemei. A felsőbb leányiskolák I-III. oszt. számára. (1902–1903., 19072). Stb. - Számtan és algebra a leányközépiskolák számára (1920) - Számtan a leányközépiskolák számára (1922) - Számtan és mértan polgári és felsőbb leányiskolák számára (1925)

A középiskolai didaktika alapvonalai (1876) Kúp- és hengerfelületek önálló ferde vetítésben (1880) Vezérkönyv a mértan és mértani rajz tanításához. (1883–85) Pedagógiai jelentés az ifjúság testi neveléséről (1891) − (németül és olaszul is) Magyarországi népoktatásügy, kereskedelmi és ipari szakoktatás szervezete és közigazgatása I–II – többekkel (1893., 1898) A magyar felsőbb leányiskolák múltja és jelene (1896) A leányok középfokú oktatásának reformja, tekintettel a nők egyetemi képzésére (1896) A francia felsőbb leányiskola (1901) Vélemény a felső kereskedelmi iskola reformjáról (1903) A budapesti kereskedelmi akadémia 1857–1907. − emlékkönyv az intézet fönnállásának félszázados évfordulója alkalmából (1907) Fináczy mint hivatalnok – (Magyar Paedagogia, 1930) – (Fináczy Ernő emlékszám) A felső kereskedelmi iskola problémája I–III. (Magyar Paedagogia, 1930) A szentgáli csoda: szövetkezeti regény (1938)

Források Géczi János: A magyar neveléstudományi sajtó a 19–20. század fordulóján – In: Géczi János: Sajtó, kép, neveléstörténet – Tanulmányok – Iskolakultúra, Veszprém–Budapest, 2010, 7–14. o. (Iskolakultúra-könyvek 38.) – Hozzáférés ideje: 2012. április 14. 18:00. Vass Vilmos: Az Országos Közoktatási Tanács tantervi munkálatai a XIX. században – Magyar Pedagógia, XCVI. évf. 1996. 3. szám 231–250. o. – Hozzáférés ideje: 2012. április 14. 18:00.

Pedagógiai lexikon II. rész – Révai Irodalmi Intézet kiadása, Budapest, 1936. 657–658. o. Pedagógiai lexikon III. kötet O–Zs – Keraban Könyvkiadó, Budapest, 1997. 325. o. –

További információk Gudenus János József: Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája. Bp., Szerző, 2000. Révai nagy lexikona. Bp., Révai, 1911-. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.

Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar tankönyvírók Kategória:1854-ben született személyek Kategória:1933-ban elhunyt személyek