bélyegkép|250px|A Tádzs Mahal, Agra bélyegkép|250px|A Vörös Erőd, Delhi bélyegkép|250px|Humájun síremléke, Delhi bélyegkép|250px|A Dzsama Maszdzsid, Delhi Mogul művészetnek nevezik az Indiában 1526 és 1858 között uralkodó mogul dinasztia idejében készült műalkotások összességét. A mogul művészetben kifejezésre jutott a birodalom hatalma, de ugyanakkor azok a kompromisszumok is, amelyekre ez a hatalom épült. A mogul császárok nagy jelentőséget tulajdonítottak az építészetnek, az uralkodói rang jelképének és a dinasztikus önazonosság megnyilvánulásának tekintették. Az építészet világosan kifejezi az iszlám és a helyi indiai stílus összefonódását. Ez a szintézis legvilágosabban Akbar sah Agra közelében felépített ideiglenes fővárosában, Fatehpur Szíkriben mutatkozik meg. Ez a város a hagyományos muszlim boltívek, kupolák és tágas terek, valamint egyszerű hindu kőoszlopok és díszítő elemek ötvözete. A kor jellegzetes alkotásai a nagy méretű mecsetek, amelyekkel az uralkodók az iszlám valláshoz való elkötelezettségüket hangsúlyozták, a kertekben található, pódiumon álló monumentális síremlékek és az erődök. A mogul építészet legkiemelkedőbb alkotásai a birodalom legfontosabb városaiban, az indiai Agrában, Delhiben és Fatehpur Szíkriben, valamint a pakisztáni Lahorban találhatók.

Akbar tekinthető a mogul festészet megalapítójának. A királyi műtermekben több mint száz festő, leginkább gudzsaráti, rádzsasztáni és kasmíri hinduk alkottak. Amikor Akbar meghalt, könyvtára huszonnégyezer illusztrált kéziratot tartalmazott. Az uralkodó tág érdeklődési körét tükrözte az ábrázolt témák sokfélesége. A perzsa és közép-ázsiai udvarok által kedvelt perzsa irodalmi klasszikusokat illusztrálták, a királyi műterem hatalmas vállalkozása a Hamzanáme ezernégyszáz szövetre festett képével is ezek közé tartozik. Egyes hindu elbeszélő költeményeket, például a Rámájanát és Mahábháratát szintén képekkel díszítették, akárcsak az uralkodóházzal kapcsolatos életrajzokat, a Báburnámét, a Timurnámét és az Akbarnámét.

Dzsahángír uralkodása alatt mutatta a mogul festészet a legnagyobb formai és stiláris változatosságot. Az Akbar korában készült mozgalmas műalkotások drámai hangulata továbbra is megtalálható a képeken, de a rájuk jellemző zsúfoltság nélkül. Megjelenik az emberi természet ábrázolásának igénye és a realizmusra való törekvés is. Uralma alatt a mogul festészet valamennyi ága kibontakozott, az allegorikus, a realista, az ünnepélyes, az érzéki, a jellemvonások iránti érdeklődés, illetve a természet csodálatát tükröző ábrázolásmód. Sáh Dzsahán a festészettel szemben előnyben részesítette az építészetet, uralkodása alatt a festészet ünnepélyesebb stílusúvá vált. A művészek főként udvari eseményeket és megrendelésre készült portrékat ábrázoltak. Az udvari műhelyben a királyi családhoz kapcsolódó krónikák illusztrálására helyezték a fő hangsúlyt. Aurangzébet nem érdekelte a festészet, és bár uralkodásának kezdetén egy darabig még készültek könyvillusztrációk, ezekre a képekre már nem jellemző a realizmusra való törekvés.

A mogul uralkodók nemcsak gyűjtötték a műveket és elrendelték illusztrálásukat, hanem maguk is írtak könyveket. Bábur önéletrajza a világ egyik legkiemelkedőbb önéletírásának tekinthető, amelynek erőteljes stílusa és közvetlensége, valamint szerzőjének esztétikai érzéke és átütő intelligenciája magával ragadja olvasóját. Dzsahángír is írt emlékiratokat, viszont az ő műve érdemtelenül kevés figyelmet kapott, holott remekül ábrázolja az udvari életet és az uralkodó kivételes érdeklődését a festészet és az őt körülvevő világ iránt.

Bár Indiában már a mogulok érkezése előtt is jelentős hagyománya volt a tájrendezésnek, a kertépítészet az ő uralmuk alatt érte el csúcspontját. A császári kertek az állandó hadjáratok és az udvar gyakori költözése miatt egyfajta katonai és császári karavánszerájként is funkcionáltak. A kertekben kezdetben kevés állandó épület állt, majd idővel egyre több építészeti elem kapott helyet bennük, köztük pavilonok, fürdők és kihallgatási csarnokok. A kertek később a paloták és síremlékek elmaradhatatlan részeivé váltak.

Történelmi háttér

bélyegkép|250px|A Mogul Birodalom A mogul-dinasztia (1526–1858) volt a legnagyobb hatalmú, leggazdagabb és legtovább uralkodó muszlim dinasztia Indiában. Hatalmas vagyonuk alapja – amely mellett eltörpült perzsa és török kortársaik gazdagsága – a mezőgazdaság volt, mivel a csapadékos szubtrópusi területen nagy termésátlaggal lehetett többféle gabonát és más haszonnövényt termeszteni. A mogulok háborúkkal, diplomáciai és politikai eszközökkel az újabb kori történelem egyik leghatalmasabb, legeredményesebben központosított, a perzsa és a török birodalomnál is nagyobb kiterjedésű birodalmát hozták létre. Hatalmuk csúcsán 3,2 millió négyzetkilométeres területen száz–százötven millió ember fölött uralkodtak. Észak-Indiát hódítás révén szerezték meg, és hadjárataik nem egyszerűen egy újabb közép-ázsiai nép benyomulását jelezte a szubkontinensre, hanem egy új dinasztia megalapítását is.

A dinasztia megalapítója a csagatáj-török eredetű Bábur (1526–1530) apai ágról Timur Lenk, anyai ágról Dzsingisz kán leszármazottja volt. Bábur apja egy kisebb timurida hercegség uralkodója volt Közép-Ázsiában, a Ferganai-völgyben. Halála után az üzbégek hatalmának megerősödésekor Báburnak kelet felé kellett vonulnia. 1504-ben elfoglalta Kabult, ahol egy hatalmi bázist épített ki magának. Innen rablóhadjáratokat indított az indiai területekre, 1526-ban a pánipati csatában legyőzte a Lódi-dinasztiából származó szultánt, majd a következő évben a rádzsput uralkodók szövetségét is.

Ezekkel a győzelmekkel a mogul dinasztia megvetette a lábát az indiai területeken, de Bábur legidősebb fiát Humájunt (uralk. 1530–1540 és 1555–1556) egy, a Lodi–dinasztia főemberei által szervezett felkelésben megfosztották a trónjától. A felkelő nemesek vezetője az afgán származású hadúr, Farid Khán Szúri volt, aki Bihárból indított támadásai során legyőzte Humájunt, és tizenöt évre, 1555-ig száműzetésbe kényszerítette. A hadúr akinek így a fennhatósága alá kerültek a mogul területek, ezután 1540 és 1545 között Sér Sáh Szúri néven uralkodott. Nem csak tehetséges hadvezér volt, hanem az államigazgatáshoz is értett, ami az uralkodása alatt bevezetett pénzügyi és gazdasági reformokban nyilvánult meg. A Szúri-dinasztia uralkodása alatti tizenöt évet Humájun Perzsiában és Afganisztánban töltötte száműzetésben. Később a Sér Sáh halála utáni trónviszályok okozta zavaros helyzet lehetővé tette a számára, hogy 1555-ben visszaszerezze a trónját és a korábban elveszített területeket. Humájun fél évvel később Delhiben egy balesetben meghalt (leesett könyvtára lépcsőjéről), és a trónt tizennégy éves fia, Akbar örökölte (1556–1605).

Akbar hosszú uralkodása alatt a dinasztia kiterjesztette hatalmát Észak- és Közép-India felett, uralma alá tartozott a Kabultól és Kasmírtól Bengálig terjedő terület, illetve Handes, Málava, Rádzsasztán és Gudzsarát államok a Dekkán határáig. Az udvari arisztokráciát közép-ázsiai mogulok, afgánok, perzsák és indiai rádzsputok alkották, akiknek katonai rangokat adományozott. Uralkodása alatt többször is megpróbálta elsimítani az udvar tagjainak eltérő kulturális és vallási hátteréből fakadó ellentéteit, azt remélve, hogy ezzel megsemmisítheti a vallási elit hatalmi bázisát.

Akbar fia Dzsahángír (1605–1627) idejében, miközben a birodalom elérte hatalmának csúcsát, ugyanez a tendencia folytatódott. Az uralkodó ópium- és alkoholfüggő volt, és ahogy függősége fokozódott, felesége Núr Dzsahán vette át az uralkodással járó feladatokat. Núr Dzsahán apja Itimádud-Daula és testvére Aszaf Kán foglalták el a birodalom legmagasabb pozícióit. Unokahúga Mumtáz Mahal a császár fiához, a későbbi Sáh Dzsahánhoz ment feleségül. Sáh Dzsahán (1628–1658) megkísérelte a Közép-Ázsiát és az Indiát a síita szafavidák ellenében egy közös szunnita muszlim állammá egyesíteni de ez a kísérlete 1647-ben kudarcot vallott. Seregei Kabul északnyugati határán túl folytattak hadjáratokat Balh és Badashán visszafoglalására, amelyekre az uralkodó mint a mogul dinasztia örökségére tartott igényt.

Sáh Dzsahán fia, Aurangzeb, az utolsó nagy hatalmú mogul uralkodó az iszlám műveltség előmozdítására fordította a figyelmét, amelyet üdvözöltek az ortodox muszlimok. A birodalomnak az iszlám iránti ilyen mértékű elkötelezettsége kikezdte az államszervezet alapjait, ugyanis a felszínre kerültek a vallási ellentétek és egyre nagyobb lett a mogulokkal szembeni ellenállás. Aurangzeb felhagyott a szubkontinensen kívüli újabb területekre irányuló hódításokkal, és a Dekkán-fennsíkon folytatott területszerző hadjáratokat. Aurangzeb halála után a helyi uralkodók befolyása megnőtt, mialatt a mogul birodalom területe és befolyása egyre csökkent. A 18. században a Delhiből kormányzó mogul császárok hatalma már csak névleges volt. 1739-ben a perzsa Nádir Sah kifosztotta Delhit, majd az elkövetkező ötven évben az egyre gyakoribbá váló támadások óriási pusztítást okoztak a városban. 1803-ban a Brit Kelet-indiai Társaság megszerezte Delhi fölötti uralmat, és 1858-ig a mogul császárokat bábként használva uralkodott. 1858-ban az utolsó mogul uralkodót, II. Bahádur Sahot megfosztották trónjától és száműzték.

Építészet A mogul építészet jellegzetességei A mogul császárok nagy jelentőséget tulajdonítottak az építészetnek, az uralkodói rang jelképének és a dinasztikus önazonosság megnyilvánulásának tekintették. Uralmuk alatt fejlődött ki az iszlám elemeket a helyi hagyományokkal ötvöző indo-iszlám építészeti stílus, ahol a Perzsiából és Közép-Ázsiából magukkal hozott stíluselemek keveredtek a helyi jellegzetességekkel. Az épületek alakja megváltozott, a korábbi tömbszerű épületek horizontálisabbá váltak, a nagy méretű lapos falfelületeket panelekre osztották. A korábban jellemző építőanyagokat, a téglát és a cserepet kő és márvány váltotta fel, főleg a vörös homokkő és a rádzsasztáni, Makranában bányászott fehér márvány. A festett díszítések helyett később a kőberakásos, úgynevezett pietra dura technikát alkalmazták, ezenkívül fontos díszítőelemek voltak a csiszolt, fényes márványfelületek.

A mogul építészet jellegzetes alkotásai a nagy méretű mecsetek, amelyekkel az uralkodók az iszlám valláshoz való elkötelezettségüket hangsúlyozták, a kertekben található, pódiumon álló monumentális síremlékek, és az erődök. A síremlékeket általában a csár bág, egy csatornákkal négy részre osztott kert közepére építették, ahol a vízfolyások a Paradicsom négy folyóját jelképezték. A síremlékek központi terme, a boltozatos mennyezettel fedett kubbá általában nyolcszög alaprajzú, ami átmenetet képez a négyszög és a kör között. Az erődökön belül kialakított királyi udvarokat három részre osztották. Ezek a nyilvános kihallgatások csarnoka (Díván-e-Ám) és a hozzá tartozó udvar, a magánkihallgatások csarnoka (Diván-e-Khász), mellette az uralkodó lakhelyével, valamint a nőknek fenntartott lakrész, a haram szeráj más néven a hárem. A vörös homokkőből épült falak és a nyílt márványpavilonok közötti ellentét a mogul építészet egyik jellegzetes vonása. A korszak vége felé az uralkodók főleg anyagi okokból felhagytak a műpártolással, azonban a korábban emelt nagyszabású építmények komoly hatást gyakoroltak a kisebb volumenű építkezésekre is. A mogul építészet legkiemelkedőbb alkotásai a birodalom legfontosabb városaiban, az indiai Agrában, Delhiben és Fatehpur Szíkriben, valamint a pakisztáni Lahorban találhatók.

Építészet Bábur és Humájun uralkodása alatt bélyegkép|250px|A Régi Erőd, Delhi