A nagy ho-ho-ho-horgászverseny magyar televíziós rajzfilm, amely A nagy ho-ho-horgász című televíziós rajzfilmsorozatnak az 1990-es rövidfilmje. Az eredeti sorozat két főszereplője nem más, mint a Nagy Ho-ho-ho-horgász és a Főkukac. Az animációs játékfilm rendezője Füzesi Zsuzsa, producere Sárosi István. A forgatókönyvet Csukás István és Sajdik Ferenc írta, zenéjét Pethő Zsolt a 100 Folk Celsius együttessel szerezte. A tévéfilm a Pannónia Filmstúdió gyártásában készült, a Magyar Televízió forgalmazásában jelent meg.

Magyarországon 1990. április 15-én vetítették le a televízióban.

Története A nagy ho-ho-ho-horgász és a Főkukac békésen horgászik, amikor váratlanul a postás hozza a levelet, ami egy meghívó a nagy ho-ho-ho-horgászversenyre. Elindulnak útnak a városba, de eltévednek, kivéve a halas sofőrt, aki nagyon ismeri a nagy ho-ho-ho-horgászt, az szívesen elkíséri a strandra, ahol a horgászverseny zajlik. Papír nélkül nem tudnak belépni, de bejutnak a kerítés mögé. A folyton-folyvást tüsszentő zsűri rajtot indít, Főkukac felkeresi a nagyobb halat, de úgy, hogy nagyság versenyt hirdet. A nagy ho-ho-ho-horgász és a többi fésűvel tisztálkodnak, az álszakállú horgász nem lehet más, mint az a postás. A zsűri riportot ad a televíziónak, később előkerül a nagyság versenyen a legnagyobb hal, aki nagyon unja a horgászversenyeket, inkább a szabad vízen töltené hátralévő életét. Meg is van beszélve. Kifogja a nagy ho-ho-ho-horgász, I. díjat érdemel. A halas sofőr segítségével elkíséri a nagy halat a folyóvízbe. Boldognak érzik magukat.

Gyártás A rajzfilmet 1990-ben készítette el a Magyar Televízió megrendelésére a Pannónia Filmstúdió. Rendezte: Füzesi Zsuzsa Írta: Csukás István, Sajdik Ferenc Dramaturg: Szentistványi Rita Zenéjét szerezte: Pethő Zsolt, 100 Folk Celsius Operatőr: Losonczy Árpád, Nemes Erzsébet Hangmérnök: Bársony Péter Vágó: Hap Magda Figuratervező: Sajdik Ferenc Háttér: Moro Lajos, Sajdik Ferenc Mozdulatterv: Éber Magda, Kecskés Magda, Madarász Zoltán, Nyírő Erzsébet, Szabados István Rajzolták: Csatai József, Domokos Adrien, Erdélyi Szilvia, Gyarmathy Ildikó, Jehoda Magdolna, Turzó Zsuzsa Színes technika: György Erzsébet Gyártásvezető: Marsovszky Emőke Produkciós vezető: Sárosi István Készítette a Magyar Televízió megbízásából a Pannónia Filmstúdió

Szereplők A nagy ho-ho-horgász: Balázs Péter Főkukac: Mikó István Halas sofőr: Szoó György Zsűrielnök / Taxis: Usztics Mátyás Postás: Huszár László Kopasz sporthorgász (2. hang) / Villamos sofőr / Mogorva kopasz: Komlós András Nagy hal / Busz sofőr: Benkóczy Zoltán TV-riporter / Kopasz sporthorgász (1. hang): Pataki Imre Kék halacska / Rózsaszín halacska: Kóti Kati

Érdekességek A rajzfilm forgatókönyvét valóban Csukás István írta, de előtte még a mesekönyvben íródott 1987-ben, amit a Pannónia Filmstúdió adott ki. A rajzfilm főcíme az 1. sorozat főcímére hasonlít, de a sorozatcím helyett A nagy ho-ho-ho-horgászverseny felirat animálódik, úgyhogy a Főkukac buborékokat ereszt ki, ezután van az epizódcím. A rajzfilm végefőcíme a 2. sorozat végefőcímére hasonlít, csak még néhány új munkatárs neve is fel van tüntetve.

Jegyzetek

Források A nagy ho-ho-ho-horgászverseny az MTV videótárában

Kategória:1990 filmjei Kategória:Magyar rajzfilmek Kategória:Magyar családi filmek Kategória:Magyar filmvígjátékok Kategória:Magyar televíziós filmek Kategória:Magyar rövidfilmek