A 2012-es Grand Prix de SAR La Princesse Lalla Meryem női tenisztornát Marokkó egyik városában, Fezben rendezték meg 2012. április 23. és 29. között. A verseny International kategóriájú, összdíjazása 220 000 dollár volt. A mérkőzéseket salakos pályán játszották, 2012-ben tizenkettedik alkalommal.
Győztesek Az egyéni győzelmet a holland Kiki Bertens szerezte meg, miután a döntőben 7–5, 6–0-ra legyőzte a spanyol Laura Pous Tiót. Bertens a selejtezőből indult, korábban csupán egy alkalommal játszott főtáblás mérkőzést WTA-tornán, 2011-ben a hollandiai , de akkor az első körben kikapott. A döntőbe vezető úton két kiemeltet is legyőzött, Chanelle Scheeperst a második körben, az előző két évben döntőig jutó Simona Halepet pedig az elődöntőben. Pous Tió szintén az első WTA-döntőjét játszotta, korábban háromszor volt elődöntős, de annál tovább soha nem jutott.
A párosok viadalát a Petra Cetkovská–Alekszandra Panova-páros nyerte meg, a döntőben 3–6, 7–6(5), [11–9]-re legyőzve az Irina-Camelia Begu–Alexandra Cadanțu-kettőst. A második szettben Begu és Cadanțu már 6–3, 5–3-ra vezetett, öt mérkőzéslabdájuk is volt, de egyiket sem tudták kihasználni. A tíz pontig játszott szuper tie-breakben Cetkovska és Panova 9–3-ra vezetett, s hat meccslabda elrontása után a hetedik kihasználásával szerezték meg a tornagyőzelmet. Cetkovskának ez volt a második, Panovának pedig a harmadik WTA-győzelme párosban. Döntők Egyéni
Kiki Bertens – Laura Pous Tió 7–5, 6–0
Páros
Petra Cetkovská / Alekszandra Panova – Irina-Camelia Begu / Alexandra Cadanțu 3–6, 7–6(5), [11–9]
Világranglistapontok és pénzdíjazás Pontok EredményEgyéniPárosGyőzelem280Döntő200Elődöntő130Negyeddöntő7016 között30132 között1–Főtáblára jutás16–Selejtező (döntő)10–Selejtező (2. kör)6–Selejtező (1. kör)1–
Pénzdíjazás A torna összdíjazása a többi International versenyhez hasonlóan volt. Az egyéni bajnok , a győztes páros együttesen kapott. EredményEgyéniPárosGyőzelemDöntőElődöntőNegyeddöntő16 között32 között–Selejtező (döntő)–Selejtező (2. kör)–Selejtező (1. kör)–
Jegyzetek
Források A verseny hivatalos honlapja
Kapcsolódó szócikkek 2012-es WTA-szezon