Fred Zinnemann (Rzeszów, 1907. április 29. – London, 1997. március 14.) négyszeres Oscar-díjas amerikai filmrendező, aki számtalan kategóriában letette a névjegyét. Rendezett többek között thrillert, westernt, film noirt vagy színműből adaptált drámát.

Élete Fiatalkora és kezdeti karrierje 1907. április 29-én született Rzeszówban. Zenész szeretett volna lenni, de jogot tanult. A Bécsi Egyetemen kezdett a figyelme a filmek felé fordulni, és lett később operatőr. Németországban számos más fiatal kezdővel dolgozott együtt, Billy Wilderrel és Robert Siodmakkal is, mielőtt az Egyesült Államokba ment volna filmművészetet tanulni.

Első játékfilmjére – Redes (1936) – a realista hangvétel volt jellemző. A produkció, melyet Mexikóban forgatták főleg amatőr színészekkel és a helyi lakosok asszisztálásával, az egyik legkorábbi példája a realista narratív filmeknek. Tény, hogy az 1930-as évek elején együtt dolgozott a dokumentarista Robert Flahertyvel, amit úgy foglalt össze, hogy „a legfontosabb esemény a szakmai pályafutásomban”.

1940-es évek Egyik legkorábbi hollywoodi megbízatását a Nyugaton a helyzet változatlanban kapta statisztaként, de később elbocsátották a produkciótól, mert visszabeszélt Lewis Milestone rendezőnek. Miután némi sikerre tett szert rövidfilmekkel, két B kategóriás misztikus filmet készített (Eyes in the Night, Kid Glove Killer), majd 1944-ben jött az áttörése A hetedik kereszttel, Spencer Tracy főszereplésével. A Harmadik Birodalomban játszódó történet Anna Seghers azonos című regényén alapul. A produkció, hogy realisztikusabb legyen, kisebb szerepekben német politikai menekült színészek is láthatóak voltak.

A második világháború befejezésével jutott Zinnemann tudomására, hogy szüleit elvesztette a holokausztban. A Metro-Goldwyn-Mayerrel kötött szerződésével szintén elégedetlen volt, mert a stúdió nem engedte a kívánt filmeket megrendezni,helyettük olyan produkciókkal bízták meg, amelyek iránt nem sok érdeklődést tanúsított. Igaz, a Montgomery Clift főszereplésével készült The Search (1948) című háborús drámáért Oscar-díjra jelölték „legjobb rendező” kategóriában, ez biztosította helyét Hollywood meghatározó rendezői között. Ezt az Erőszakos cselekedet című film noir követte , melyben Van Heflin, Robert Ryan, Janet Leigh és Mary Astor voltak láthatók. A film készítéséről Zinnemann elárulta, hogy „nyugodt voltam, tudván, hogy pontosan mit akarok, és pontosan hogyan valósíthatom meg.”

1950-es évek A kritikusok jól fogadták a Férfiak című munkáját, amelyben a szárnyait próbálgató Marlon Brando háborús veteránt alakított. A produkció számos jelenetét egy kaliforniai kórházban vették fel, ahol a betegeket alkalmazták statisztaként. A Férfiak volt egyben Marlon Brando első filmszerepe is.

Valószínűleg legismertebb munkája az 1950-es évekből a Délidő. A Gary Cooper főszereplésével készült western allegorikus politikai kommentárja a McCarthy-érának, valamint több helyen megtörte a western műfaj sablonos szabályait. A következő évben készítette el a Most és mindörökké című háborús drámát. A rendezőnek keményen meg kellett harcolnia Harry Cohn producerrel, hogy Montgomery Cliftre osszák Prewitt szerepét, habár a legnépszerűtlenebb időszakában lévő Frank Sinatra Zinnemann akarata ellenére került a produkcióba. A film végül nyolc Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb rendezés díját.

1955-ben musicalt készített Oklahoma címmel, melyben a fiatal Shirley Jones debütált. Az évtizedet Egy apáca története (1959) című filmmel zárta Audrey Hepburnnel.

1960-as évek A Csavargók (1960) című filmjét – az ausztrál vadonban játszódó történetben Robert Mitchum és Deborah Kerr alakít egy házaspárt – öt kategóriában is jelölték az Oscar-díjon: legjobb film, legjobb rendezés, legjobb forgatókönyv, legjobb női főszereplő és legjobb női mellékszereplő, de nem sikerült nyernie egyiben sem. A spanyol polgárháború után játszódó Behold a Pale Horse című filmje kritikai és anyagi szempontból is megbukott. Később Zinnemann elismerte, hogy a film „nem igazán állt össze.”

1966-ban viszont a szerencse mellészegődött az Egy ember az örökkévalóságnakkal. A Morus Tamás életéről szóló filmben Paul Scofield játszotta a főszerepet. A produkció hat Oscar-díjat nyert, és Zinnemannt is hozzájuttatta második legjobb rendezésért járó díjához.

Ezt követően az MGM azzal bízta meg, hogy készítsen filmet André Malraux francia író Emberi tényező című regényéből, de a forgatás 1969-ben megszakadt. A stúdió Zinnemannt tette felelőssé legalább egymillió dollár elköltéséért, amely része volt annak a három és fél millió dollárnak, melyet az előkészítő munkálatok emésztettek fel. Zinnemann válaszként beperelte az MGM-et, és hét évnek kellett eltelnie, hogy ismét kamera mögé álljon.

1970-es évek Az Emberi tényező leállítása Zinnemann szerint „egy korszak vége és egy új kezdete volt, amikor ügyvédek és könyvelők kerültek a stúdiók élére a filmszakmabeliek helyére, és amikor egy kézfogás már nem ért semmit.” A Universal Pictures lehetőséget adott neki, hogy Frederick Forsyth bestsellerjéből elkészítse A Sakál napját. A thriller főszerepét játszó Edward Fox egy angol bérgyilkost alakított, aki azt a megbízást kapta, hogy ölje meg Charles de Gaulle francia elnököt. Zinnemannt kifejezetten érdekelte egy olyan film elkészítése, amelynek a végét már a közönség előre sejthette (a Sakál küldetése elbukik). A produkció zajos sikert aratott.

A Sakál napját a Lillian Hellman Pentimento című könyvén alapuló Júlia (1977) követte Jane Fondával és Vanessa Redgrave-vel. A filmet 11 Oscarra jelölték, melyből hármat kapott meg. Az átadóünnepségen hangzott el a szintén díjnyertes Vanessa Redgrave „cionista huligánoknak” címzett, többeket megbotránkoztató beszéde.

1980-as évek Utolsó filmjét 1982-ben forgatta Svájcban Egy nyár öt napja címmel. A történet egy Sean Connery és Betsy Brantley alakította házaspárról szól akik a '30-as években az Alpokba utaznak vakációzni, ahol egy fiatal hegymászóoktató (Lambert Wilson) erősen megbolygatja kapcsolatukat. A produkció kritikai és kereskedelmi szempontból is csalódást hozott, habár évekkel később számos kritikus azon a meggyőződésen volt, hogy a film valójában alulértékelt.

Utolsó évek és halála Zinnemann erősen ellene volt annak a meggyőződésnek, hogy Hollywoodban a korosztály alapján ítéljék meg az embert. Egy történet szerint – bár ennek forrása megkérdőjelezhető – Zinnemannak az 1980-as évek során találkozója volt egy fiatal producerrel, megrökönyödésére a producer nem tudta, ki ő, annak ellenére, hogy négy Oscar-díja volt, és számos filmsikert rendezett. Amikor a fiatal producer tapasztalatlanul megkérdezte Zinnemannt, hogy eddig mit csinált pályafutása során, a rendező állítólag elegánsan úgy felelt vissza, hogy „persze, először te mondd, mit.” Erre a történetre többször hivatkoznak vissza Hollywoodban, amikor veterán filmesek olyan helyzetbe kerülnek, hogy mások nem ismerik munkáikat.

Zinnemann 90. születésnapja előtt másfél hónappal hunyt el szívinfarktusban, Londonban. A filmiparban betöltött helyének köszönhetően csillagja megtalálható a Hollywood Walk of Fame-en.

Stílusa Zinnemann összes munkáinak főszereplői magányos, elveikben elszigetelt emberek gyakran tragikus eseményekkel körülvéve. Filmjeiben aprólékosan dolgozott ki minden részletet, elképesztően jó érzéke volt a szereplőválogatáshoz, és nagy hangsúlyt fektetett karakterei erkölcsi dilemmáira.

Filmrendezései ÉvMagyar címEredeti címFeladatkörMegjegyzésekRendezőProducer 1930 Emberek vasárnap Menschen am Sonntag nincs feltüntetve 1936 Redes forgatókönyvíró1942 Kid Glove Killer Eyes in the Night 1944 A hetedik kereszt The Seventh Cross 1945 Az óra The Clock nincs feltüntetve 1946 Little Mister Jim 1947 My Brother Talks to Horses 1948 The Search 1949 Erőszakos cselekedet Act of Violence 1950 Férfiak The Men Férfisors címen is ismert1952 Délidő High Noon The Member of the Wedding 1953 Most és mindörökké From Here to Eternity 1955 Oklahoma! Oklahoma 1957 A Hatful of Rain 1958 Az öreg halász és a tenger The Old Man and the Sea nincs feltüntetve 1959 Egy apáca története The Nun’s Story nincs feltüntetve 1960 Csavargók The Sundowners 1964 Behold a Pale Horse nincs feltüntetve 1966 Egy ember az örökkévalóságnak A Man for All Seasons 1973 A Sakál napja The Day of the Jackal 1977 Júlia Julia 1982 Egy nyár öt napja Five Days One Summer

Fontosabb díjai és jelölései Oscar-díj 1944 jelölés: legjobb rendező - The Search 1952 díj: legjobb rövid dokumentumfilm - Benjy 1953 jelölés: legjobb rendező - Délidő 1954 díj: legjobb rendező - Most és mindörökké 1960 jelölés: legjobb rendező - Egy apáca története 1961 jelölés: legjobb film - Csavargók 1961 jelölés: legjobb rendező - Csavargók 1967 díj: legjobb film - Egy ember az örökkévalóságnak 1967 díj: legjobb rendező - Egy ember az örökkévalóságnak 1978 jelölés: legjobb rendező - Júlia Golden Globe-díj 1954 díj: legjobb rendező - Most és mindörökké 1958 jelölés: legjobb rendező - A Hatful of Rain 1960 jelölés: legjobb rendező - Az apáca története 1961 jelölés: legjobb rendező - Csavargók 1967 díj: legjobb rendező - Egy ember az örökkévalóságnak 1974 jelölés: legjobb rendező - A Sakál napja 1978 jelölés: legjobb rendező - Júlia BAFTA-díj'1960 jelölés: legjobb film bármilyen forrásból - Az apáca története1968 díj: legjobb film bármilyen forrásból - Egy ember az örökkévalóságnak1968 díj: legjobb brit film - Egy ember az örökkévalóságnak1979 jelölés: legjobb rendező - JúliaCannes-i fesztivál 1954 jelölés: A Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíja - Most és mindörökkéVelencei Nemzetközi Filmfesztivál 1948 jelölés: Nemzetközi Nagydíj - The Search1951 jelölés: Arany Oroszlán - Teresa1957 jelölés: Arany Oroszlán - A Hatful of Rain''

Jegyzetek

Fordítás

További információ

Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:Zsidó amerikaiak Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Bécsiek Kategória:Oscar-díjasok Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:David di Donatello-díjasok