A Teleki Blanka Gimnázium 1873-ban alapított állami oktatási intézmény Zuglóban.
Története Alapítás (1868–1873) A gimnázium Budapest egyik legrégebbi iskolája. A kiegyezés után elfogadott kötelező népiskolai oktatás és az egyre inkább előtérbe kerülő nőnevelés kérdése szükségessé tette, hogy a meglévő tanítóképzők mellett újak alakuljanak. 1868-ban báró Eötvös József bízta meg a jászberényi születésű pedagógiai tapasztalattal rendelkező Zirzen Jankát fővárosi tanítóképző megszervezésével. A kezdeti nehézségek után szervezett formában, 1873-ban képzett tanárokkal indult meg a tanítóképzés is gyakorló iskolával. Ezt az évet lehet az iskola alapítási esztendejének tekinteni.
Nőiskola 1875-ben az intézmény a korszerű Sugár úti épületbe költözött. 1877-ben Zirzen Jankát a nőnevelés terén elért eredményéért koronás arany érdemkereszttel tüntették ki. 1896-ban vonult nyugalomba, amikor már az intézmény kinőtte addigi kereteit, így új iskolát kellett építeni. 1898-ban az addigi Zirzen-intézet felvette a meggyilkolt Erzsébet királyné nevét. 1902-ben elkészült az Erzsébet Nőiskola jelenlegi épülete Baumgarten Sándor és Herczegh Zsigmond tervei szerint szecessziós stílusban. Tágas tantermek, kényelmes kollégiumi szobák, könyvtár, tornaterem, laboratórium, tenisz- és korcsolyapálya, sziklakert biztosították a diákok számára a legkorszerűbb oktatás-nevelést. 1906-ban az iskolának három tagozata volt: polgári iskolai tanítóképző; gyakorló felsőbb leányiskola, valamint az Apponyi-kollégium. 1920 után a főiskolai ranggal működő kollégium Szegedre költözött. A polgári iskolát líceummá szervezték át.
Líceumi évek (1931–1950) 1931-ben a líceum nyolcosztályos gimnáziummá alakult. A főiskola kiválása után, 1928-tól 1943-ig Radák Olgát választották az intézmény igazgatójává. Az ő kitartó munkájának köszönhető, hogy az iskola egyre színvonalasabb képzést és nevelést biztosított a diákjainak és növelte az iskola hírnevét.
1927-től az intézet a budapesti tankerület felügyelete alá került a minisztériumtól, ennek köszönhetően megnőtt az intézet önállósága is. A gimnázium az ország egyik legszínvonalasabb iskolája lett, rangot jelentett „erzsébetesnek” lenni. Ezt bizonyítja az is, hogy a nőiskola volt növendékei egyesületet hoztak létre 1930-ban, amely a mai napig is működik.
Teleki Blanka Gimnázium (1950–) 1950-ben az iskola Teleki Blanka nevét vette föl. A nyolcosztályos gimnáziumból négyosztályos lett, az általános iskola szervezetileg különvált, bár az épületben maradt. Az 1963/64-es tanévtől koedukált a gimnázium. Énekkara az 1960-as–70-es években Szécsényi Olivér karnagy vezetésével az ország egyik legkiemelkedőbb kórusa volt. Szintén sikeresek voltak ebben az időszakban Sereg Imréné sportoló diákjai. A rajztagozatosok közül művészek kerültek ki Csáji Attila művésztanár keze alól. A matematikát és fizikát olyan országos szaktekintélyek oktatták, mint dr. Wiedemann László, dr. Wiedemann Lászlóné, Harsányi Ibolya Kamilla, a magyar nyelv és irodalmat dr. Kissné dr. Spira Veronika, a történelmet Varga Ákos. A biológiatagozatosok jó felkészítést kaptak Králl Attilánétól (2018 és 2019 között újra oktatott az iskolában) és Kovácsné Stummer Valériától az eredményes egyetemi felvételhez. 2011-ben jelent meg Vass Judit magyar szakos tanár érettségit segítő két szakmailag igen megalapozott könyve.
Híres tanárai Cholnoky Jenő, geográfus, földrajztudós Csáji Attila, Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, az MMA korábbi alelnöke Horger Antal, nyelvész Illés Éva Margit, nyelvész, az ELTE BTK Angol–Amerikai Intézet habilitált docense Leövey Klára, pedagógus, író, újságíró Pukli István, közéleti szereplő, magyar–történelem szakos tanár Rybár István, id., képzőintézeti tanár, természetrajzi író Simonyi Jenő, tanár, földrajzi szakíró
Híres diákjai Bali Brigitta - költő Barkóczi Balázs - politikus Bartos Mónika – politikus Bleier Edit – animációs filmrendező, egyetemi tanár Boncza Berta (Csinszka) – Ady Endre felesége Cséfalvay Klára – villamosmérnök, egyetemi docens Dienes Valéria – filozófus Feszty Masa – festőművész Horváth Bálint – kommunikációs szakember Jámbor András - újságíró, politikus Kaffka Margit – író, költő Kabdebó Katalin – vágó Laár András – zenész (KFT együttes), humorista Magos Judit – asztaliteniszező Maly Róbert – operatőr (A szerdai gyerek, Mindenki) Martin Márta – színésznő Márton András – zenész (KFT) Morcsányi Géza - dramaturg Móricz Zsigmond leányai (Móricz Virág, Móricz Lili és Móricz Gyöngyi) Németh Gábor Dávid – költő Nyári Zoltán – operaénekes Orbán Sándor – humorista (MyCream popparódia zenekar), Maksa Híradó Oszter Alexandra – színésznő Puskás Péter – énekes, színész, műsorvezető Rajkai Zoltán – színész Rutkai Bori – énekes, költő-író Sára Gergely – szövegíró, producer Sudár Balázs – történész Szegedi Erika – színésznő Szegő János – szerkesztő, kritikus (Magvető Kiadó) Tóth Ilona – 1956-os elítélt Törőcsik András – labdarúgó Ugrai István – Nyulassy Attilával és Zsedényi Balázzsal a Kultúrbrigrád (Átrium Színház) producerei Vermes Dorka - filmrendező
Zenekarok Malacka és a TAhO zenekar (Barkóczi Balázs által alapítva) Dawnstar (Wind Attila és Hamvas Bálint által alapítva) Colt zenekar (Tagok: Kiss Zsombor, Farkas Norbert, Simon Péter, Kuntner Vera, Bable Krisztián, Nagy-Erdei Móric) - amatőr gyerekbanda rengeteg pozitív visszajelzéssel (5 db kilencedikes kommentjei), fall off várhatóan 1 éven belül Cálvária KFT (Laár András és Márton András) Klub_221
Képtár
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest középiskolái Kategória:Budapest XIV. kerületének oktatási intézményei Kategória:Az 1870-es években alapított oktatási intézmények