A "De Klassieker" (magyarul "A klasszikus") a holland labdarúgás és a világ egyik leghíresebb összecsapása. Ez mára már egy örökrangadó lett. A mérkőzésen Hollandia két leghíresebb klubja, az amszterdami AFC Ajax és a rotterdami Feyenoord csapatai mérkőznek meg egymás ellen. A híres összecsapásnak 1921 októberében volt az első mérkőzése. Eddig már több mint 180 mérkőzést játszottak egymás ellen és csak egy gól nélküli döntetlen született.
thumb|De Klassieker 1937
1921. október 9-e volt az első alkalom, hogy az Ajax és a Feyenoord egymás ellen léptek pályára. Ezzel egy azóta is tartó rivalizálás vette kezdetét. A mérkőzést hivatalosan ugyan az Ajax nyerte 3:2-re, azonban a Feyenoord panaszt nyújtott be Marcus Boas játékvezető ellen, mert szerintük az Ajax harmadik gólja érvénytelen volt. Véleményük szerint a labda nem haladt át a gólvonalon. A beadvány nyomán a holland labdarúgó-szövetség úgy döntött, hogy érvénytelennek nyilvánítja az Ajax győzelmét jelentő harmadik találatot. Az Ajax vezetése hónapokig tiltakozott az ítélet ellen, azonban a döntés megváltoztatása érdekében tett erőfeszítések nem vezettek eredményre. A következő összecsapásra még ugyanebben a szezonban sor került, amelyen az Ajax nyert 2:0 arányban. Ennek ellenére az idény a rotterdami csapat számára alakult kedvezőbben, mivel a Feyenoord a második helyen végzett a bajnokságban, egy ponttal megelőzve az immár rivális Ajaxot. Az 1922-ben kezdődő rivalizálás hullámai azóta sem csillapodtak.
Az Ajax és a Feyenoord közötti rivalizálás miatt ez a legismertebb és legjobban várt összecsapás az Eredivisie minden szezonjában. A két csapatot minden esetben telt ház fogadja a mérkőzéseiken. Az eddigi legtöbb nézőt hozó összecsapás 1966. január 9-én volt Rotterdamban, amikor látogatott ki az 1:1-re végződő mérkőzésre. Az eddigi legtöbb gólt hozó mérkőzés 1960. augusztus 28-án született: a hazai pályán játszó Feyenoord 9–5-re győzte le az Ajaxot.
A két klub közötti hatalmas rivalizálás főleg az 1970-es években bontakozott ki. Ebben az időben ők voltak a legjobbak Hollandiában, és ők képviselték a legsikeresebben a holland labdarúgást a nemzetközi tornákon is. Mindkét klub megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A két egyesület – az elegáns labdarúgást képviselő Ajax és az erős harci szellemmel bíró Feyenoord – közötti „verseny” a futballpályán túl a szurkolók között is kiéleződött.
2008 nyarán a World Soccer Magazine összeállította a világ 50 leghíresebb összecsapását. A lista szerint pedig a világ ötödik leghíresebb összecsapásának ítélték meg a „De Klassiekert”.
Mérkőzés statisztika Utolsó beírt mérkőzés: 2023. szeptember 27.
Íme az eddigi lejátszott mérkőzések statisztikája. Minden mérkőzés a rendes játékidőben – 90 perc – elért eredmény alapján van besorolva.
Tétmérkőzések StatisztikaMérkőzések típusaiMAJADFEYAJAGFEYGFEYBajnoki mérkőzések (1956 előttiek)34136156862AJAEredivisie134633932280198AJAEredivisie Play-Off53021513AJAHolland-kupa189183322AJAHolland-Szuperkupa4301114AJANemzetközi110042AJAÖSSZESEN196924658411301AJAAmszterdamban lejátszott99542124223125AJARotterdamban lejátszott97382534188176Semleges pályán lejátszott*000000M – mérkőzések; AJA – Ajax győzelmek; D – döntetlenek; FEY – Feyenoord győzelmek; AJAG – Ajax góljai; FEYG – Feyenoord góljai;* Ezeket a mérkőzéseket semleges pályán játszották le. Többek között ilyenek a Holland-Kupa vagy a Holland-Szuperkupa döntői. De azok a döntők amiket Amszterdamban vagy Rotterdamban játszottak le, nem tartoznak ide.
Barátságos mérkőzések StatisztikaMérkőzések típusaiMAJADFEYAJAGFEYGÖSSZESEN92341920Amsterdamban lejátszott51131012Rotterdamban lejátszott412198M – mérkőzések; AJA – Ajax győzelmek; D – döntetlenek; FEY – Feyenoord győzelmek; AJAG – Ajax góljai; FEYG – Feyenoord góljai;
Eddig lejátszott mérkőzések Ebben a részben megtalálhatjuk az összes lejátszott mérkőzést az Ajax és a Feyenoord között.