A Zselizi járás (szlovákul Okres Želiezovce) Csehszlovákia egyik járása volt a mai Szlovákia területén 1923 és 1938, majd 1945 és 1960 között, székhelye Zseliz (Želiezovce) volt. Területe 1938 és 1945 között Magyarországhoz tartozott és fel volt osztva az Ipolysági és a Lévai járás között. 1960 óta valamennyi egykori községe a Lévai járáshoz tartozik.
Története A Zselizi járás Csehszlovákia közigazgatási beosztásának 1923. évi újrarendezése során jött létre az egyidejűleg megszűnő Ipolypásztói járás északi, nagyobb részéből és a Lévai járás déli feléből. Az Ipolypásztói járásból Zalaba és Ipolypásztó, valamint az ezektől északra fekvő községek, míg a Lévai járásból Bajka, Felsővárad, Alsóvárad, Tőre, Zsemlér és Garamszentgyörgy, valamint az ezektől délre fekvő községek kerültek ide. Az 1923. évi közigazgatási rendezéstől kezdve a mai Szlovákia területe hat nagymegyére oszlott, a Zselizi járás ezek közül Zólyom megyéhez (Zvolenská župa) tartozott. 1928-ban azonban a nagymegyék megszűntek, Csehszlovákiát négy tartományra osztották, ekkor a járás a Csehszlovákián belüli Szlovákia része lett.
Az 1938. évi első bécsi döntés, melynek alapján Magyarország megkapta Szlovákia déli sávját, a Zselizi járás teljes területét Magyarországnak ítélte, ahol az Bars és Hont k.e.e. vármegye része lett. A járás maga megszűnt, községeinek nagy részét a Lévai járáshoz osztották be, nyolcat pedig az Ipolyságihoz.
A második világháború után a Zselizi járás területe ismét az újjáalakult Csehszlovákia része lett, ahol az 1938 előtti határok között szervezték újjá. Az ország közigazgatási beosztása ekkor hasonló volt az 1928-38 közöttihez, a járások ismét közvetlenül a szlovák tartományhoz tartoztak.
1949-ben újabb átszervezésre került sor, az 1923-28 közötti nagymegyékhez hasonló nagyobb közigazgatási egységeket hoztak létre, de ezek neve most kerület (kraj) lett, és járásunk most a Nyitrai kerülethez került. Ugyanekkor a Zselizi járás területe is megváltozott: délnyugaton ide csatoltak négy községet a Párkányi járásból (Érsekkéty, Farnad, Kural és Nagyölved) és kettőt a Verebélyiből (Cseke és Fakóvezekény).
1960-tól jelentősen átszervezték a járásokat, a korábbiaknál sokkal nagyobbakat hozva létre. Ekkor a Zselizi járás megszűnt és teljes területével beolvadt a Lévai járásba. Szintén 1960-ban a kerületek száma Szlovákiában hatról háromra csökkent, a Lévai járás pedig a Nyugat-Szlovákiai kerület része lett. A kerületek 1990-ben ismét megszűntek és csak a (nagy)járások maradtak Csehszlovákiában.
1996-ban a már független Szlovákia közigazgatási felosztását megint jelentősen átalakították. A járások száma 38-ról 79-re nőtt és ezeket nyolc kerületbe osztották be. Az egykori Zselizi járás területe azonban továbbra is a Lévai járás része maradt, mely ismét a Nyitrai kerület része lett.
Községei 1923 és 1960 között mindvégig a Zselizi járáshoz tartoztak:
Ágó (Agov)Ágó és Nyír 1942-ben Nyírágó (Nýrovce) néven egyesült. Alsófegyvernek (Dolný Feďvernek)Alsófegyvernek és Felsőfegyvernek 1944-ben Kétfegyvernek (Zbrojníky) néven egyesült. Alsóvárad (Dolný Hrádok)Alsóvárad és Felsővárad 1944-ben Barsvárad (Tekovský Hrádok) néven egyesült. Bajka (Bajka) Barsendréd (Ondrejovce) Csata (Čata) Felsőárma (Medvecké)1945-ben alakult önálló községgé. Felsőfegyvernek (Horný Feďvernek) Felsővárad (Horný Hrádok) Garamdamásd (Domaša) Garammikola (Mikula) Garamsalló (Šalov) Garamszentgyörgy (Jur nad Hronom) Garamvezekény (Vozokany nad Hronom) Hontfüzesgyarmat (Hontianska Vrbica) Hölvény (Hulvinky) Ipolybél (Bielovce) Ipolypásztó (Pastovce) Ipolyszakállos (Ipeľský Sokolec) Kisölved (Malé Ludince) Kispeszek (Malý Pesek) Kissalló (Tekovské Lužianky, korábban Malé Šarluhy) Kissáró (Malé Šarovce)Kissáró és Nagysáró 1943-ban Barssáró (Šarovce) néven egyesült. Lekér (Hronovce) Lontó (Lontov) Málas (Málaš) Nagypeszek (Veľky Pesek) Nagysalló (Tekovské Lužany) Nagysáró) (Veľké Šarovce) Nemesoroszi (Kukučínov) Nyír (Nýrovce) Oroszka (Pohronský Ruskov) Szete (Kubáňovo) Szodó (Svodov) Tergenye (Trhyňa) Tőre (Turá) Zalaba (Zalaba) Zseliz (Želiezovce) Zsemlér (Žemliare)
1949-től tartoztak a Zselizi járáshoz:
Cseke (Čaka) Érsekkéty (Keť) Fakóvezekény (Plavé Vozokany) Farnad (Farná) Kural (Kuraľany) Nagyölved (Veľké Ludince)
Jegyzetek
Források
Kategória:Szlovákia megszűnt járásai Kategória:Nyitrai kerület