A nemzetiségi kérdés irodalma Romániában 1945 után használt elnevezés; 1919 és 1945 között a kisebbségi kérdés irodalma néven hivatkoztak rá. Az 1945. augusztus 3-án kelt 629. számú törvényrendelet azonban törölte a „kisebbség” kifejezést, és helyébe az „együtt élő nemzetiség” fogalmát helyezte. Ettől kezdve már a nemzetiségi kérdés került az írásbeliség tárgykörébe. A téma több területet fog át, ezek között a legfontosabbak: a kisebbségek jogi helyzete; e helyzet beépítése a nemzetközi viszonyokba; az új létforma gazdasági problémái; a művelődéssel kapcsolatos kérdések; az adott lét adatszerű bemutatása, a kisebbségtörténeti nézőpont.
Jogi megközelítés
A jogi megközelítés megkövetelte az elméleti alapok lerakását. Ahhoz, hogy tisztázni lehessen, milyen jogok illetik meg a többségtől különböző népcsoportokat, körül kellett határolni a kisebbség fogalmát. Albrecht Ferenc, Balogh Artúr, Jakabffy Elemér, Willer József és mások jogelméleti írásaiban megfogalmazódott az a gondolat, hogy a kisebbség nem egyszerűen csak faji, nyelvi, vallási szempontból, hanem nemzeti jellege révén is különbözik a többségtől. E kérdés az 1923-as új román alkotmány elfogadásakor az elmélet köréből áttevődött a pozitív jog területére. Az alkotmányt a kisebbségek szempontjából értékelő írások kiemelték: az ország alapokmánya nem fogadja el a kisebbségeket "jogi személyiség"-ként, velük kapcsolatban csak minden állampolgárra vonatkozó egyéni jogokat tartalmaz. Az egyéni és kollektív jog kérdéskörét taglaló írások alapgondolata szerint viszont a kisebbségnek állampolgárként birtokolnia kell minden egyéni jogot, és ezen felül meg kell kapnia a bizonyos közösséghez – kisebbséghez – tartozásából eredő kollektív jogokat is, anélkül, hogy ez sértené az állami szuverenitást. A román állam iránti lojalitás és annak bírálata, hogy az alkotmány csak "állampolgárt" ismer – így az itt élő magyarság is "román" –, szervesen egybefonódott.
A kisebbségi lét jogi státusát egyesek etikai szemszögből is megközelítették, így Paál Árpád (Erkölcsi szempontok a népkisebbségi jogban. Magyar Kisebbség, 1935/11); szerinte az állapotokon az embertársak iránti erkölcsi kötelességek betartásának szorgalmazásával kellene javítani.
Nemzetközi jogi megközelítés
A két világháború között a romániai magyarság jogi helyzetének sajátos jelleget kölcsönzött az, hogy Románia nemzetközi szerződésekben kötelezettségeket vállalt a kisebbségek iránt, s ezek betartásának szavatolását a Népszövetségre bízták. Ott volt aztán az erdélyi románság képviselőinek önkéntes vállalása a kisebbségek ügyében a Gyulafehérvári Határozatokban. A kisebbségi kérdés irodalmának tekintélyes része e kérdéskörhöz kapcsolódik. A Népszövetséghez eljuttatott panaszokkal, a szervezett nemzeti kisebbségi kongresszusokon elhangzott felszólításokkal, a gyulafehérvári pontokkal foglalkozó közlemények összeurópai koordináták közé vagy történelmi dimenziókba helyezték a romániai magyarság problémáit. Erre nézve olyan összegező munkák jelentek meg, mint Balogh Artúr franciául és németül is kiadott könyve (A kisebbségek nemzetközi védelme. München, 1928; Párizs, 1930), Buza László A kisebbségek jogi helyzete (Budapest, 1930), Jakabffy Elemér Népkisebbségi kívánságaink és feladataink (Lugos, 1935), Mikó Imre A romániai magyar kisebbség panaszai a Nemzetek Szövetsége előtt (Hitel 1936/11), Mikó Imre Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Kolozsvár, 1944), Nagy Lajos A kisebbségek alkotmányjogi helyzete Nagyromániában (Kolozsvár, 1944) c. írása.
Ezt az összeurópai szemléletmódot jól jellemzi a Korunk kisebbségi irodalma. A baszkokról és katalánokról írt cikkek, az ún. "Duna-medence-vita" (Balogh Edgár, Jordáky Lajos, Halász Sándor, Sinkó István, Szabó Imre és mások részvételével), Bányai Imre, Dobossy Imre, Földi Erzsébet, Zsolt László [Porzsolt László], Kovács Károly [Fedor János] és mások cikkei igazolják, hogy a folyóirat igyekezett általánosabb összefüggésekbe beágyazni a kisebbségi problémát. Ezt tette Bányai László is, aki Magyarság a Duna völgyében (Kolozsvár, 1938) c. kötetében jelentette meg főleg a Korunkban közölt hasonló jellegű írásait.
Gazdasági megközelítés
A romániai magyarság gazdasági életének szempontjából jelentős és sokat kommentált esemény volt az 1921-es földreform. Az agrárreform teremtette általános helyzeten túlmenően (Oberding József György: Az agrárreform. Kolozsvár, 1930; Venczel József: Erdély és az erdélyi román földreform. Hitel, 1940-41/3-4) különösen két esemény érintette a romániai magyar parasztságot: a Csíki Magánjavak kisajátítása és a múlt század végén Erdélybe és Bánságba betelepített kistulajdonosok földjeinek elvétele. E két témakörben a cikkek százai jelentek meg. Ugyancsak a falusi kisebbségi dolgozókat érintette a hitelek nyújtásának diszkriminatív rendszere (vö: Oberding József György: A mezőgazdasági hitelkérdés rendezésére irányuló törekvések a román törvényhozásban. Kolozsvár, 1932), valamint a konverzió néven ismert, a mezőgazdasági adósságok szanálását előíró törvény (erről cikkezett többek között Gyárfás Elemér). Különleges érdemeket szerzett Mikó Imre azzal, hogy a maga korában rendhagyó módon az osztályszerkezet és a nemzetiségi hovatartozás összefüggésében vizsgálta az erdélyi falut, s egységes feladatként jelölte meg: küzdeni az osztályelnyomás ellen, s hűnek maradni nemzetiségünkhöz (Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés. Kolozsvár, 1932). Egészen más oldalról közelítette meg az itt élő magyarság más rétegeinek gazdasági nehézségeit Gyárfás Elemér, aki főleg a hazai magyar tőkét és pénzintézeteket ért méltánytalan megkülönböztetés ellen hadakozott (Erdélyi problémák. Kolozsvár, 1923; Románia hitelszervezetei és az erdélyi magyar pénzintézetek. Lugos, 1924).
Művelődéspolitikai szempontok
A társadalmi mozgások erőteljesen kihatottak kisebbségi értelmiségi rétegre, ill. főleg arra a munkaterületre – a művelődésre –, amellyel tevékenységük összefonódott. A kisebbségi kérdés irodalmának szakíróiban tudatosodott, hogy a kisebbség fennmaradásának alapvető feltétele: megőrizni s lehetőség szerint gazdagítani nyelvünket, művelődési kincseinket. Ennek egyik eszköze: a demokratikus iskolapolitika. E tárgykörben a számos sérelmet jelző hírlapi cikken kívül olyan áttekintések is megszülettek, mint Balázs András Adatok az erdélyi kisebbségek iskolavédelmi küzdelmeihez. 1919-1929 (Kolozsvár, 1929), R. Szebeni András Az erdélyi magyarság népoktatás-ügyének statisztikai mérlege (Budapest, 1935) vagy Jancsó Elemér Az erdélyi magyarság életsorsa nevelésügyünk tükrében (Budapest, 1935) c. munkája. Ehhez kötődik a felekezeti iskolák fenntartásával kapcsolatos nehézségek elemzése s tágabb összefüggésben a különböző egyházakat sértő intézkedések vizsgálata (vö. Tusa Gábor: A romániai magyar egyházak és az állam közötti viszony. Kolozsvár, 1934). Súlypontos volt ezen belül a konkordátum, valamint az Erdélyi Római Katolikus Státus körüli csatározás. (Ebbe egyebek között Gyárfás Elemér, Jakabffy Elemér, Késmárki Gergely, Pál Gábor kapcsolódott be.)
A folyóiratokban vagy különkiadásban megjelentették a magyar parlamenti képviselők beszédeit, ezek a kordokumentumok – mint például a Willer József kamarai beszédeit tartalmazó Küzdelem a nemzetiségek nyelvhasználatáért (Lugos 1936) c. kötet – jól tükrözik a nemzetiségi művelődés feszültségeit. E tárgykörbe vág a művelődés különböző területein dolgozó értelmiségiek létviszonyainak elemzése, ezt végezte el egyebek között Mikó Imre a romániai magyar jogászokra, Venczel József az egyetemi hallgatókra nézve.
Szociográfiai szempontok
Az említett számbavétel tágabb összefüggésben az adatszerű önmegismerés szükségletének része. Ez az a pont, ahol a kisebbségi kérdés irodalma érintkezik a szociológiai irodalommal. Az inkább szociográfiai jellegű falurajzok, felmérések – például Venczel Józsefnek a székely népfölöslegről írt tanulmánya – mellett szigorúbban statisztikai jellegű munkák is megjelentek, így Jakabffy Elemér Erdély statisztikája (Lugos 1923); a Sulyok István-Fritz László szerkesztette Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929 (Kolozsvár, 1930); Kiss Árpád Az állami magyar tannyelvű elemi iskolák és tagozatok c. tanulmánya (Magyar Kisebbség, 1936-37).
Történelmi dimenziók
Végül a kisebbségi kérdés irodalmának megvolt a történelmi dimenziója. A kisebbségi probléma megjelenésének körülményeit és előzményeit tárgyaló írások az analógia módszerével kimutatták: a romániai magyar kisebbség ugyanazt kéri, mint annak idején a kisebbségben élt románság. E tekintetben múlhatatlan érdemei vannak Jakabffy Elemérnek, aki Adatok a románság történetéhez a magyar uralom alatt (Lugos, 1931) c. dokumentumközlésében, Páll Györggyel közösen írt A bánsági magyarság húsz éve Romániában 1918-1938 (Budapest, 1939) c. és más munkáiban vagy Mikó Imre Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Kolozsvár, 1944), Bíró Sándor Kisebbségben és többségben. 1867-1940 (Bern-München, (1989) c. könyvében mutatta ki a történelmileg változó kisebbségi sorsban a permanens elemeket.
1940-es évek
Az 1945-ös kormányzati döntést kezdeményezői azzal indokolták, hogy a „kisebbség” kifejezés állampolgári másodrendűségre utaló hangulati elemekkel telítődött. A terminológiai különbséget időhatárnak tekintve, itt azokat az elméleti írásokat vesszük számba, amelyek a romániai magyarság viszonyaival foglalkozva, 1945 óta keletkeztek.
Az 1940-es évek második felének politikai légköre nem kedvezett a nemzetiségi létkörülményekkel kapcsolatos kérdések elmélyült elemzésének, az 1950-es évek totalitariánus hatalmi rendszere pedig az ilyen kérdéseknek még a fölvetését sem tette lehetővé. Jakabffy Elemér nemzetpolitikai szemléje, a Magyar Kisebbség 1942-ben megszűnt, s hozzá hasonló kiadvány a II. világháborút követően mintegy fél évszázadig nem jelent meg. 1944 után a kisebbségtudomány művelőit, akik között nemzetközileg elismert szaktekintélyek is voltak, jórészt megfosztották a közlési lehetőségektől, s eltávolították a közéletből. A nemzetiségi kérdés irodalma az 1944 utáni évekből még számon tart néhány kisebb munkát, 1946-49-től kezdve viszont inkább csak propagandisztikus jellegű kormányzati kiadványok jelentek meg.
Az 1944-es fordulat utáni kezdeti időkből Demeter János két könyvecskéjét említjük: A nemzetiségi kérdés a Duna völgyében és a Szovjetunióban c. tanulmányát, mely az MNSZ gondozásában jelent meg (1945), és a Nemzetiségi nyelv a közigazgatásban c. összefoglalását a Bolyai Tudományegyetem kiadásában (1946). Nemzetiségpolitikai mondandója volt Márkó József Nemzeti kérdés a Szovjetunióban c. tanulmányának (Barót, 1945) és Buza László A Szocialista Szovjet Köztársaságok Uniója mint összetett állam c. értekezésének, amely az Erdélyi Múzeumban (1945/1-2), majd önállóan is megjelent (ETF 191). Demeter János A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság alkotmánya c. dolgozatát a Bolyai Tudományegyetem Alkotmányjogi Intézete adta ki (1946). A bukaresti Nemzetiségi Minisztérium gondozásában jelent meg, s elsősorban a román kisebbségi politika felmagasztalását volt hivatott szolgálni, de a kor kutatóinak is forrásanyagul szolgál A nemzetiségi politika három éve Romániában (1948) c. brosúra.