Szalai Oszkár (másként: Szalay, született: Schlesinger; Bécs, 1879. szeptember 11. – Budapest, 1945. február 19.)Halálesete bejegyezve a Bp. V. ker. állami halotti anyakönyv 433/1945. folyószáma alatt. hírlapíró, meseíró. Írói álneve: Oszkár bácsi.

Élete

Magyar zsidó származású szülőktől született, Schlesinger Ignác és Adler Katalin gyermekeként. 18 éves korában munkatársa lett a Szabad Szó című politikai napilapnak, 1900 októberében átvette a Csongrádmegyei Ellenzék szerkesztését Szentesen. 1901. június 10-én Fenyvessy Ferenc főispán meghívta a Veszprémvármegye című politikai lap szerkesztésére. 1902 szeptemberében visszakerült a fővárosba, ahol Rudas Jenő, a Keleti Értesítő kőnyomatos lap szerkesztője, maga mellé vette munkatársnak és három évig maradt a lapnál; ugyanazon időben munkatársa volt a Független Magyarországnak is.

1905. szeptember 15-én Rózsahegyen Északmagyarország címmel politikai napilapot indított meg, melytől 1906 március elején megvált. Később a Magyar Tudósító című kőnyomatos lap munkatársa volt Budapesten. 1910. február 1-jén Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette Szabó Hermina Auréliát, Szabó László János és Metzger Róza leányát,A házasságkötés bejegyezve a Bp. VI. ker. polgári házassági akv. 107/1910. folyószáma alatt. ám 1919-ben elváltak.D. XIII 201924/2 1919. bpesti közp. járásbíróság. Az 1920-as években a Magyar Rádió mesemondójaként is dolgozott.A Magyar Rádió hőskora (1925–1932)

Munkái

Az ipari munkások balesetének törvényes rendezéséről. Veszprém, 1892 Az önálló vámterület és a kisiparosok érdekei. Uo. 1902 Oszkár bácsi meséi. Budapest: Uránia, 1924. Budapest: Otthon Ny. Oszkár Bácsi kis meséskönyve. Budapest: [Arnea], [1926 után]. Budapest: Löbl Ny. Oszkár Bácsi legszebb meséi. Budapest: Károlyi, Budapest: Újságüzem Ny. Egy gazdag ifjú élete: zsidó ifjúsági regény. Karcag: Remény, 1930. Karcag: Kertész J. Ny. Margitszigeti mesék. Budapest: Bartha,

Jegyzetek

Források

Magyar zsidó lexikon OSZK OPAC

Külső hivatkozások Oszkár bácsi mesedélutánja a Margitszigeten

Kategória:Magyar újságírók Kategória:Bécsiek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1879-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek