A Jaj, a szörnyek! (eredeti cím: Aaahh!!! Real Monsters) egy amerikai rajzfilmsorozat. Amerikában a Nickelodeon adta 1994. október 29-től 1998. december 7-ig, Magyarországon pedig az Msat 1998 és 1999 között, a Nickelodeon 1998. augusztus 1. és 2006 tele közt, majd 2012-től újra, míg a Viasat 3 2001-ben. A főhősei egy szeméttelep alatt élő és ott iskolába járó szörnyek, akik az ijesztgetés művészetét tanulják, és a házi feladataik is ehhez kapcsolódnak.
Cselekmény A sorozat három szörnybarát kalandjait meséli el, akik egy amerikai város (néhány jel alapján New York) szeméttelepén gyakorolják az ijesztgetést, a céljuk az, hogy minél több embert ijesszenek meg. A három szörnybarát: az ijedős Füli, a büdös szagú Büdi és a stréber Pálcika.
Szereplők Füli (Charlie Adler, magyar hangja Szokol Péter, majd Kassai Károly): egy apró, vörös színű szörny, akit nagy fülei miatt sokszor nyuszinak néznek. Apja, Füles, egy közismert és híres ijesztgető, a családi örökség pedig egy kicsit nyomasztóan hat rá. Sokszor lusta és simlis, de ő a három barát között a vezéralak. Ijesztgetésre a saját méretének megnövelésével képes. Az epizódok cselekménye a legtöbbször az ő személye által kevert kalamajkák körül forog. Pálcika (Christine Cavanaugh, magyar hangja Orosz Anna): egy gazdag családból származó szörnylány, a legjobb tanulók egyike. Fekete-fehér pálcika formájú a teste, és a legtöbbször ezeket szokta felhasználni ijesztgetéshez alakváltás útján, de ha ez nem válik be, a belső szerveit is ki tudja fordítani. Másik különleges képessége, hogy be tud hatolni mások álmaiba. Hatalmas vörös szája van. Büdi (David Eccles, magyar hangja Varga Tamás): családjának többi tagjához hasonlóan szemeit a saját kezeiben hordja. Ezt, valamint förtelmes testszagát szokta felhasználni ijesztgetéshez. Visszatérő geg a sorozatban, hogy elveszti a szemeit, melyeket kalandos úton kell visszaszereznie. Grombo (Gregg Berger, magyar hangja Jakab Csaba): a szörnyakadémia vezetője és a szörnyek tanára. Egy négylábú, zöldeskék szörny, hegyes piros orral és tűzpiros tűsarkú cipőkkel a lábain. Képes hozzáférni a szörnyek létezésének legősibb forrásához, a félelemhez, és tudja követni a diákjait is egy különleges eszköz segítségével a feladataik megoldása során. Szporty (David Eccles): a szörnyakadémia fegyelmezője, nagy és erős szörny, aki nem tud beszélni, csak morgó hangokat ad ki (egy epizódban egy készülék segítségével ki tudta fejezni a gondolatait). A fegyelmezés a "szportyolás" névre hallgat, amitől minden diák retteg. Valójában a Szporty ilyenkor csak énekel, de azt rettenetesen. Zimbo (Tim Curry): egy furcsa, egylábú, méhre emlékeztető kicsi lény. Grombo asszisztense, és gyakran mutatkozik a Szporty társaságában is. Simon, a szörnyvadász (Jim Belushi, magyar hangja Várkonyi András): egy ember, aki be akarja bizonyítani a nagyvilágnak, hogy szörnyek igenis léteznek, és ezért kész akár végezni is velük. A sorozatban többször is felbukkan, visszatérő főgonoszként. Bradley: egy ember, akivel Füli összebarátkozik, ugyanis néhány alkalommal segít a szörnyeknek a feladataik teljesítésében, illetve kihúzza őket a csávából.
Epizódok #Magyar címEredeti cím ELSŐ ÉVAD01 A legjobb jelmez The Switching Hour02 Hajsza egy könyv után Monsters, Get Real Így is úgy is szportyolás Snorched if You Do, Snorched if You Don't03 Büdi átka Curse of the Krumm Büdi Hollywood-ba megy Krumm Goes Hollywood04 A nagy átalakítás Monstrous Make-Over Rémület a levegőben A Wing and a Scare05 Büdi kelése Krumm's Pimple A szörnyvadász Monster Hunter06 A szörny is csak ember Monsters Don't Dance Láva lámpa Gone Shopp'n07 Öreg szörny nem vén szörny Old Monster Anyuka kérem Mother May I08 Kemény legények Don't Just Do It Egy test, egy lélek Joined at the Hip09 Pálcika fogszabályzója Smile and Say Oblina A nagy hullám The Great Wave10 A vagyon nem minden Cold Hard Toenails Édes csöppség Attack of the Blobs11 Az alma nem esik messze a fájától Chip off the Old Beast Kísértetkastély The War's Over12 Hová tűnt a sok szörny? Where Have All the Monsters Gone?13 Simon visszavág Simon Strikes Back Füli TV The Ickis Box MÁSODIK ÉVAD14 Spontaneously Combustible Curse of Katana15 Monsters Are Real This is Your Brain on Ickis16 Into the Woods Krumm Gets the Dreaded Nolox17 Mayberry UFO I Dream of Snorch with the Long Golden Hair18 Garbage Ahoy Goin' South19 Monster Who Came in from the Cold Puppy Ciao20 The Rival Hats Off21 Eau de Krumm O'Lucky Monster22 The Tree of Ickis Rosh-O-Monster23 A szörnyvilág történelme History of the Monster World, Part 1 Félelem Füli a neved Fear Thy Name is Ickis24 Quest for the Holy Pail Garbage In, Garbage Out25 A Room with No Viewfinder Krumm Rises to the Top26 The Five Faces of Ickis Bigfoot, Don't Fail Me Now HARMADIK ÉVAD27 Festival of the Festering Moon Simon's Big Score28 Who'll Stop the Brain? Cement Heads29 Ickis and the Red Zimbo Oblina and the Three Humans30 Baby It's You Monsters Are Fun31 Out of the Past Ship of Fools32 Eye Full of Wander Lifestyles of the Rich and Scary33 Krumm Gets Ahead It's Only a Movie34 You Only Scare Twice Less Talk, More Monsters35 A múlt árnyai Fistful of Toenails Vízözön Blind Love, Monster Love36 Amulet of Enfarg Bad Hair Day37 Monster Blues I Heard the Snorch Call My Name38 Wake Me When It's Over Things That Go Bump in the Night39 The Master Monster Slumber Scare NEGYEDIK ÉVAD40 Battle of the Century A Perfect World41 The Lips Have It Escape Claws42 Walk Like a Man A Friend in Need43 Watch the Watch She Likes Me?44 Oblina Without a Cause Slick Ick45 Nuclear and Present Danger Loch Ness Mess46 Super Ickis The Substitute47 The Great Escape Beast With Four Eyes48 Side by Side Hooked on Phobics49 Spy vs. Monster Misery Date50 Clockwise Gromble Soup51 Showdown Internal Affairs52 Laugh, Krumm, Laugh Rookie Monsters
Más országokban
Ország Csatorna Sorozatpremier Nickelodeon 1999 Magic Kids 1996 Nick Hits 2009 Nickelodeon 1995 ABC TV 1995 Nickelodeon 1994 Rede Bandeirantes 2010 Nickelodeon 1994 Nickelodeon 1998 Nickelodeon 2005 SIC 1996 Nickelodeon 2011 TVC 1999 Channel 9 2005 TVP Katowice 1995 Canal+ 1997 Télétoon+ N/A Das Erste 1995 Nickelodeon 1995 N3 1997 MTV2 Pop 2003 K-Toon 2000 Junior 2000 Nickelodeon N/A Nickelodeon N/A Arutz HaYeladim N/A TV9 2011 Nickelodeon 1999 Nick Hits 2009 XHGC-TV 1999 XEQ-TV 2004 TV2 1994 TV3 2004 Nickelodeon 2006 FOUR 2011 SVT N/A SVTB N/A Nickelodeon 1995 Nickelodeon N/A Nickelodeon 1998 Star TV 1995 Nickelodeon 1998 CNBC-e 1999 ICTV N/A Qtv N/A Nickelodeon N/A TNT N/A Channel 4 N/A Nickelodeon 1994 Nicktoons 2002 TeenNick N/A Nickelodeon 1994 Nicktoons 2002 Nickelodeon N/A Nickelodeon N/A
Jegyzetek
További információk
Kategória:1994-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:1997-ben befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Amerikai animációs sorozatok Kategória:Televíziós vígjátéksorozatok Kategória:A Nickelodeon saját gyártású műsorai Kategória:New Yorkban játszódó televíziós sorozatok Kategória:Televíziós horrorsorozatok