A Macska-barlang a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Pilis hegységben lévő Csobánkán található. Magyarország megkülönböztetetten védett barlangjai között van. Turista útikalauzokban is ismertetve van.
Leírás
Az Országos Kéktúra kék sáv jelzéséből kiágazó kék Ω, azaz kék barlangjel jelzésű turistaúton közelíthető meg a Csobánkai-nyeregből. A Ziribár-hegy délkeleti tövében, Csobánka központjától Ny-ra kb. 1,5 km-re, a Tavasz-kunyhó mellett nyílik. A barlang helyét barlangjellel és a barlang nevének feltüntetésével jelölik a turistatérképek.
A barlang bejárata feletti hegyoldalból lefolyó csapadékvizet nyeli el, tehát időszakosan aktív víznyelőbarlangként működik. A lefolyó víz vízesésként ömlik a barlang bejáratába, majd ott irányt változtat és az addigi útjával pont ellenkező irányban ömlik a barlang további járataiba. A barlangban barit kristályok is előfordulnak, ami a hévizes barlangkeletkezés jele. Később alakult át karsztos víznyelővé. A barlang alján, a törmelék között tűnik el az időszakosan bejutó víz. A barlang feletti hegyoldal és még a barlang eleje is hárshegyi homokkőben van, de beljebb már dachsteini mészkőben alakult ki. A bejárásához engedély és barlangjáró alapfelszerelés szükséges.
Murai Éva 1976-ban említette, hogy 1965-ben denevérélőhely volt az üregrendszer. A Budapesti Denevérvédelmi Csoport 1992-től kezdte vizsgálni a denevérállományát, aminek az eredményéről 1998-ban Csanádi Dávid számolt be. Párzóhelyként és téli szállásként használják. Kevés egyedből álló, közönséges denevér kolónia található itt rendszeresen.
Dénes György szerint valószínűleg ezt a hegyoldalt említi egy 1367. évi oklevél Macskakő néven, ami arra utal, hogy a környéken vadmacska tanyázott, majd a hegyoldal miatt kapta a barlang is a macska nevet. Előfordul a barlang az irodalmában Macka jama (Koch 1871), Macka-jama (Kadić 1952), Macka lyuka (Koch 1871), Mačka jama (Bekey 1914), Macskabarlang (Thirring 1929), Macska barlang (Kadić 1920), Macska jama (Thirring 1900), Macskalyuk (Polgárdy 1941), Macskalyuk barlang (Tamás 1948), Macskalyuk-barlang (Leél-Őssy 1962), Maczka jama (Moussong 1891), Máczka szállás (Moussong 1891), a Máczka barlang név Moussong Géza szerint a Kis-kevélyi-barlang egyik neve, Mucka-loch (Bekey 1914), Muckaloch (Kadić 1952) és Muka-Loch (Thirring 1900-ban írt erről a névről, mert egy térképen hibásan így szerepelt) neveken is. 1914-ben volt először Macska-barlangnak nevezve a barlang az irodalmában, Bekey Imre Gábor írásában.
Kutatástörténet
19. század
Az 1870. évi Természettudományi Közlönyben kiadott és Koch Antal által írt beszámolóban meg van említve, hogy egy évvel azelőtt Csobánkán talált egy tölcsér alakú mélyedést, amely esőben elnyeli környezetének a vizét. A barlang nevét is közlő első publikáció az 1871. évi Földtani Közlönyben lévő és Koch Antal által írt tanulmányban látott napvilágot. Koch Antal járt a barlangban. Csobánkától nyugatra, a Nagy-Ziribár felé haladva érhető el a tulajdonképi, azaz a mosott, befolyási, vagy betörési barlang, amelynek neve Macka jama (Macka lyuka). A Kowaczina és a Nagy-Ziribár között van egy szűk völgy, amely befelé folyamatosan tágul és egy nagy völgymagaslatot alkot, amely a környező hegyek vizét gyűjti össze. A völgy elején van a barlang hatalmas bejárata, amely az ide folyó vizet nagy zúgással és örvénnyel nyeli el. Ez jó az alatta elterülő szántóföldeknek, mert a sok víz elárasztaná ezeket. Alsó oligocén homokkőfalakkal egy kis medencét alkot a környezete és nagy esőzéskor teljesen kitölti a medencét a víz, amely nem tud egyszerre eltűnni a barlangban.
3° széles bejárata oligocén homokkőben van. A barlang lejtve, észak–északnyugatra halad le és egyszer magas, egyszer alacsony, de 2°-nél nem alacsonyabb és 8°-nél nem magasabb. A bejárati részen homokkő a teteje, később dachsteini mészkő a befoglaló kőzete. Körülbelül 5°-nél meredekebbé válik a lejtése és nagy sziklák nagyon megnehezítik a haladást, mert azok a víztől síkosak és ezért nehéz átmászni rajtuk. A falak állandóan csepegnek a mélyebb részen és vastag cseppkőkéreggel vannak bevonva, azonban ritkák a nagy cseppkövek. Körülbelül 20°-nyi mélyen a járat déli irányú és meredek, de csak 3°-ig lehet eljutni, ahol egy 5°-nyi függőleges akna van. A ledobott kő tovább esett és gördült, amely azt jelenti, hogy nincs itt vége a barlangnak. A barlang itt a legnagyobb, körülbelül 10° átmérőjű és körülbelül 6° magas.
262px|bélyegkép|bal|A Macska-barlang bejáratának környéke
A csobánkai kőbánya volt bérlője évekkel Koch Antal helyszíni kutatása előtt, köteleken és munkások segítségével leereszkedett 60°-nyire, de nem érte el a barlang végét. Koch Antal sajnálta, hogy a bérlő már nem él, mert a bérlő megfigyeléseit és a tapasztalatait meghallgatta volna. A barlang kialakulásának kedvezett, hogy a dachsteini mészkő rétegei nagyon töredezettek a homokkővel való érintkezési lapon és a víz könnyen utat moshatott, tágíthatott magának azok közt és így kialakulhatott a nagy méretű barlang. A sok eltűnő víz a dachsteini mészkő mélyebben elhelyezkedő rétegeinek a hasadékai között elszivárog és a völgyek alján lévő hasadékon keresztül, ahol utat talál, forrásként lát napvilágot, vagy még mélyebbre szivárog, majd egy hasadékon kipréselődve meleg forrásként tör elő.
A Magyar Királyi Földtani Intézet 1871. évi évkönyvében meg van említve, hogy a Pilis hegység egyik barlangja a Csobánkán lévő Macka jama. Schafarzik Ferenc az 1884. évi Földtani Közlönybe azt írta, hogy már Koch Antal is említette a Földtani Közlöny 1. évfolyamában, hogy Buda vidékén a dachsteini mészkő az a kőzet, amelyben gyakrabban szoktak előfordulni barlangok. Ilyeneket sorolt fel Csobánka, Solymár, Csév és Üröm vidékéről, sőt a csobánkai Macka jamaban a barlangi medve (Ursus spelaeus) csontjait is megtalálta.
A Turisták Lapja 1891. évi évfolyamában megjelent és Moussong Géza által írt cikkben az olvasható, hogy a Cziribári erdőben van a megtekintésre nagyon érdemes, nevezetes barlang, amely ritka képződmény. Az erdő magaslatáról leereszkedve, annak túlsó, délnyugati oldalán egy déli irányban húzódó árok található. Egy mélyedésig kell menni az árokban és a mélyedésben van a barlangbejárat. Bátran meg lehet kockáztatni a leszállást a barlangba, de világítóeszközök nélkül nem lehet messzire jutni. Cseppkőbarlanghoz hasonló a belseje és a víz szivárgását jól lehet hallani. A 120 m mély barlang rengeteg vizet el tud nyelni és ez jó a környék birtokosainak, mert a víz nem árasztja el birtokaikat.
1900–1914
Az 1900-ban megjelent és Thirring Gusztáv által írt Budapest környéke című könyvben szó van arról, hogy a Pilis hegység mészkő- és dolomithegyeiben viszonylag sok a barlang és sziklakapu, amelyek közül legnevezetesebb a csobánkai Macska jama. A Macska jama (Máczka szállás) barlang Csobánka környékének egyik legérdekesebb természeti jelensége. A barlang a Nagy-Ziribár-hegy D-i tövében, közte és a Garancs-hegy között nyílik (a térképen hibásan Muka-Loch). Az erdő magaslatáról leereszkedve, annak túlsó, DNy-i oldalán árokba lehet jutni, melyben csak esőzések után lehet vizet találni. Ez 4–5 m széles horzsolt kőlapok közt D-i irányban helyezkedik el. Az árok hirtelen véget ér egy mélyedésnél, amelybe leereszkedve lehet a Macska jama bejáratához érkezni. Koch Antal 1872-ben átkutatta a barlangot és erre vonatkozó munkájából az tudható meg, hogy a barlang bejárata 6 m széles és oligocén homokkövön van átfúrva.
6 m vastagok a homokkő táblás rétegei és 30°-os szög alatt KÉK-re dőlnek. Alatta vannak a dachsteini mészkő össze-vissza álló rétegei, melyekből alaktalan nagy tömbök hevernek szerteszét. Ezeket a víz ereje szakította ki és gurította odább. A barlang lejtősen ÉÉNy-i irányba halad lefelé, és néhány helyen magas lesz, néhány helyen pedig alacsonnyá válik, de sehol sem alacsonyabb 4 m-nél és 16 m-nél nem magasabb. Kb. 10 m-t haladva meredekebb lesz a lejtő és nagyon megnehezítik az előre jutást nagy és nedves sziklák. A szikla falai mélyebben mindig csepegnek és általában vastag cseppkőkéreggel vannak bevonva. De még ritkák nagyobb cseppkövek. Kb. 40 m mélységben a barlang iránya állandóan meredeken lejtve D-re tart, de a járat csak 6 m-ig járható, mert egy függőlegesen lefelé tartó, 10 m mély üreg állja el az utat. Itt a legnagyobb, 20 m átmérőjű és 12 m magas az üreg.
A csobánkai kőbánya egykori bérlője évekkel ezelőtt köteleken munkások segítségével még kb. 120 m-re ereszkedett le, de nem érte el a barlang alját. Víz mosta ki a barlangot. A sok víz, amelyet elnyel a barlang, valószínűleg a dachsteini mészkő mélyebben lévő rétegeinek mélyebb hasadékai között szivárog el, majd a völgy alján valahol egy hasadékon át utat talál, és azon keresztül forrásként lép a felszínre. Az is előfordulhat, hogy még mélyebbre szivárog le, annyira, hogy ideiglenes hasadékon kibuggyanva, melegforrásként tör elő. A barlang környezete kis medencét alkot, amelyet oligocén homokkőfalak vesznek körül. A medencét a víz, amely a barlangban nem tud egyszerre eltűnni, nagy esőzésekkor teljesen feltölti. A víz nagy zúgással és örvényléssel ömlik a barlangba. Ezért a barlang az alatta található szántóföldeknek valóságos áldás, mert ezeket a víz a barlang nélkül teljesen elöntené és tönkre tenné. A barlangig az út a csobánkai vendéglőtől 45 perc, Margitligettől 1 óra 10 perc.
Bekey Imre Gábor a Barlangkutatás 1914. évi évfolyamában részletesen leírta a barlangot, amely a Pest megyében található Csobánkán van. Csobánka festői szépségű vidékének egyik nagyon érdekes természeti jelensége a Macska-barlang, vagy ahogy az ottani szerbek nevezik, a Mačka jama. Valószínűleg a csobánkai szerbek adták a macska nevet a barlangnak, de hogy miért, azt nem sikerült megtudni. A környéken élő vörösvári svábok Mucka-lochnak nevezik, amely a macska szó elferdítése, nem pedig a mücken (szúnyog) szóból származik. A hegyoldalról lezúduló csapadékvizet nyeli el a barlang. A Pilis hegységben csak három ilyen víznyelő van (van egy a pilisszentkereszti Szurdokban és egy Üröm mellett).
A Macska-barlang Csobánkától 45 perc, Pilisvörösvártól 1,5 óra járásnyira, a Ziribár hegy DK-re húzódó, három részre oszló lejtős ágának középső kis és nagy ága közötti mély bevágás tövében található. Sűrű bozótos részen, jól elrejtve, kialakulóban lévő töbör 2 m mély tölcsére mögött van a barlang bejárata. A környéken élők tudják, hogy hol van, de közülük csak kevesen pillantottak be titokzatos sötét mélységébe. Ha közülük valaki félelmét leküzdve bemerészkedett a barlangba, akkor nem tudott eljutni a barlang legmélyebb részébe, mert oda alkalmas felszerelés nélkül a legügyesebb mászóképesség sem elég. A helyiek ezért nem ismerik teljesen, csak azt híresztelik, amit gazdag fantáziájuk elképzelt. Ezért nem csoda, hogy ahány ember, annyiféle felvilágosítást ad a barlang méretéről, sőt a tudósokat is tévútra vezették valótlan adatok megadásával azok, akik azt mondták, hogy teljesen átvizsgálták a barlangot. Emiatt a barlangról pontos és megbízható adatokat nem lehet találni az irodalomban.