Szergej Nyikolajevics Ignasevics (Oroszul:Сергей Николаевич Игнашевич, Moszkva, 1979. július 14. –) orosz válogatott labdarúgó, hátvéd, a CSZKA Moszkva játékosa, hazájának válogatottsági rekordere. Hatszoros bajnok, hétszer nyert klubcsapataival kupát és szuperkupát, tagja volt a CSZKA Moszkva 2005-ös UEFA-kupa-győztes csapatának. A 2008-as Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett az orosz válogatottal.
Pályafutása kezdeti éveit a Torpedo Moszkvánál töltötte, majd a Szpartak Orehovo együttesénél folytatta és itt mutatkozott be az élvonalban is. Az 1999-2000-es bajnokság idején rövid kitérőt tett a Krilja Szovetovnál, ezt követően pedig a Lokomotyiv Moszkva igazolta le, ahol három évet töltött és 2002-ben pályafutása első bajnoki címét is a Vasutasokkal nyerte. 2004-ben írt alá a CSZKA Moszkvához, amely csapattal karrierje legnagyobb sikereit érte el, és amely színeiben több mint 300 alkalommal lépett pályára bajnoki mérkőzésen. 2005-től 2008-ig ő volt a CSZKA csapatkapitánya, így a 2005-ös UEFA-kupa trófeát is ő emelhette elsőként a magasba.
Az orosz válogatottban 2002-ben mutatkozott be, a Szbornaja színeit három Európa-bajnokságon és egy világbajnokságon képviselte. 2015-ben néhány mérkőzésen a nemzeti csapatban is viselhette a kapitányi karszalagot. Ebben az évben megdöntötte Viktor Onopko csúcsát, és ő lett az orosz nemzeti csapat új válogatottsági rekordere.Сергей Игнашевич: 110 матчей — новый рекорд сборной России // Спорт-Экспресс, 8 сентября 2015 года.Игнашевич повторил рекорд Онопко по числу матчей за футбольную сборную России / ТАСС, 5 сентября 2015. Ignasevics egyike azon négy orosz labdarúgónak akik több mint 400 bajnoki mérkőzést játszottak, és az egyedüli aki több mint 700 mérkőzést játszott a legmagasabb szinten.
A válogatott szerepléstől 2016-ban, 120 mérkőzéssel a háta mögött vonult vissza, azóta már csak klubcsapatában, a CSZKA Moszkvában lép pályára. Pályafutása során 61 gólt szerzett, ezzel az orosz liga történetének leggólerősebb védőjátékosa.100 бомбардиров:: Гвардейцы российского футбола
Sikerei, díjai Lokomotyiv Orosz Premier League: 2002 Orosz kupa: 2001 Orosz szuperkupa: 2003 CSZKA Moszkva UEFA-kupa (1): 2005 Orosz Premier League (5): 2005, 2006, 2012–13, 2013–14, 2015–16 Orosz kupa (6): 2004–05, 2005–06, 2007–08, 2008–09, 2010–11, 2012–13 Orosz szuperkupa (6): 2004, 2006, 2007, 2009, 2014 Oroszország Labdarúgó-Európa-bajnokság: 2008 bronzérem
Statisztika 2016. december 3-án frissítve. KlubOsztálySzezonBajnokságKupaNemzetközi kupaÖsszesenPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólok Szpartak Orehovo Football Championship of the National League199917110-181Összesen1711000181 Krilja Szovetov Orosz Premjer-Liga19996110-71200025120-271Összesen3123000342 Lokomotyiv Moszkva Orosz Premjer-Liga200122020101341200229100102393200325320122395Összesen764403251129 CSKA Moszkva Orosz Premjer-Liga20042213070321200522560162447200626271603932007263617039420082842160365200929350904332010–11282201014032011–12 385521215582012–13 28030203302013–14 30221603832014-15 30030603902015-16 253301013842016-171531040203Összesen34633486101549644Karrier összesen471405661331066056
Válogatott góljai # Dátum Helyszín Ellenfél Gólja Végeredmény Kiírás 1. 2003. június 7. St. Jakob-Park, Bázel, Svájc 1–2 2–2 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság (selejtező) 2. 2003. június 7. St. Jakob-Park, Bázel, Svájc 1–2 2–2 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság (selejtező) 3. 2003. szeptember 6. Lansdowne Road, Dublin, Írország 1–1 1–1 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság (selejtező) 4. 2009. szeptember 9. Millennium Stadion, Cardiff, Wales 2–1 3–1 2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező 5. 2011. október 11. Luzsnyiki Stadion, Moszkva, Oroszország 2–0 6–0 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság (selejtező) 6. 2014. szeptember 3. Himki Aréna, Himki, Oroszország 2–0 6–0 Barátságos mérkőzés 7. 2014. november 8. Groupama Aréna, Budapest, Magyarország 1–0 2–1 Barátságos mérkőzés 8. 2015. október 9. Zimbru Stadion, Chișinău, Moldova 1–0 2–1 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság (selejtező)Frissítve 2016. december 3.
Külső hivatkozások Hivatalos oldala Statisztikája a Transfermarkt.co.uk-n
Jegyzetek
Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Orosz labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Krilja Szovetov Szamara labdarúgói Kategória:A Lokomotyiv Moszkva labdarúgói Kategória:A CSZKA Moszkva labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A Premjer Liga labdarúgói