Nguyen Anasztázia (Budapest, 1993. január 9. –) többszörös magyar bajnok rövidtávfutó és távolugró. A 2010-es ifjúsági olimpián Szingapúrban 100 méteres síkfutásban az 5. helyen végzett. Edzője Szabó Dezső, egykori válogatott tízpróbázó.
Sportpályafutása Nguyen Anasztázia Budapesten született. Magyarországi vietnámi származású, édesapja vietnámi, édesanyja magyar.Nem jött be Amerika, utanpotlassport.hu, 2014. május 28. Édesapja gyermekkorában elhagyta a családot, édesanyja nevelte fel.
2002-ben kezdte pályafutását a KSI atlétika csapatában a korábbi Universiade-győztes Szabó Dezső irányítása alatt. Kezdetekben távolugrással és rúdugrással próbálkozott, majd a rövidtávú futás mellett döntött. 2009-ben edzőjével együtt a Budapesti Honvéd SE csapatába igazolt.
A 2009-es ifjúsági világbajnokságon 100 méteren ezüstérmet szerzett a váltóval, egyéniben 100 méteren 7. lett.
A 2010-es nyári ifjúsági olimpián 100 méteren ötödik lett.
2011-ben Héraklész-díjjal jutalmazták teljesítményét.
2013-tól a houstoni egyetemen tanul.
A 2015-ös U23-as Európa-bajnokságon 100 méteren ötödik lett.
2006-os fedett pályás atlétikai világbajnokságon 60 méteren kiesett a selejtezőben.
A 2016-os atlétikai Európa-bajnokságon tagja volt az országos csúcsbeállítást futó, 13. helyen végzett 4 × 100 méteres váltónak. A 100 méteres síkfutásban 11,66-dal kiesett a selejtezőben.
A 2019-es Gyulai Memorialon 6,70 méteres egyéni csúccsal harmadik helyen végzett távolugrásban.
A 2019-es atlétikai világbajnokságon távolugrásban bejutott a döntőbe, ahol 626 centiméteres eredményével a 12. helyen végzett.
A 2021-es fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon 60 méteren kiesett a selejtezőben. A tokiói olimpián távolugrásban a 16. helyen végzett.
Eredményei
22 magyar korosztályos bajnoki cím 5 magyar felnőtt bajnoki cím Ifjúsági vb - váltó 2. hely Ifjúsági vb - 100 m 7. hely EYOF - váltó 2. hely EYOF - 100 m 3. hely Gymnasiade - 100 m 1. hely Gymnasiade - váltó 2. hely Ifjúsági olimpia - 100 m 5. hely
Jegyzetek
További információ Nguyen Anasztázia, Felix Promotion
Kategória:Magyar futónők Kategória:Magyar ifjúsági olimpikonok Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar távolugrók Kategória:Vietnámi származású magyarok Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar női atléták