Szabó Dénes (Kőrispatak, 1901. december 17. – Szeged, 1978. január 21.) orvos, sebész.

Élete Szabó Dénes és Gálffi Mária fiaként született. A szegedi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Karán szerzett orvosi oklevelet 1929-ben. 1924 és 1930 között az egyetem Anatómiai Intézetében dolgozott, 1930 és 1944 között demonstrátor volt a Sebészeti Klinikán, ezt követően pedig mint tanársegéd működött. 1932-ben kapta meg műtősebészi szakorvosi képesítését, 1934-ben pedig a sürgős sebészi beavatkozások a hasüregben című tárgykörből egyetemi magántanárrá képesítették. 1944-től főorvos volt a szegedi Városi Kórház sebészeti osztályán, 1958-tól 1971-ig pedig ugyanott igazgatóhelyettes. 1973-ban nyugdíjazták.

Számos külföldi tanulmányúton járt, 1932-től a Magyar Sebész Társaság tagja volt.

Foglalkozott a sokk-állapottal, a gyomorfekély sebészetével és a Trendelenburg-műtét anatómiai problémáival. Több mint 30 szakközleményt publikált.

Családja Felesége Szentpétery Etelka Karolin volt, Szentpétery Zsigmond és Cserkó Papp Etelka lánya, akivel 1932. október 12-én Szegeden kötött házasságot.

Unokája Lang Györgyi (1957–2023) énekesnő, műsorvezető.Dr. Szabó Dénes gyászjelentése

Díjai, elismerései

Kiváló orvos (1956) Munka Érdemérem (1960)Magyar Közlöny, 1960 (52. szám) Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)

Jegyzetek

Források Magyar életrajzi lexikon

További információk Szegedi egyetemi almanach 1921-1995. Szerk. Szentirmai László, Iványi Szabó Éva, Ráczné Mojzes Katalin. Szeged, Hungaria, 1996.

Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar sebészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Szegediek