William Henry Waddington (Saint-Rémy-sur-Avre (Eure-et-Loir), 1826. december 11. – Párizs, 1894. január 13.) francia politikus, diplomata, régész és numizmatikus. A Harmadik Francia Köztársaság 10. miniszterelnöke.
Élete Apja 1780-ban telepedett át Angliából Saint-Rémy-sur-Avre-ba, és pamutszövő gyárat alapított, ami 1932-ig működött. William Henry Párizsban, Rugbyben és a Cambridge-i Egyetemen (Trinity College) szerzett diplomát klasszikus ókortudományból. Azután visszatért Franciaországba és kérvényezte a francia állampolgárságot. Néhány évvel később Charles öccse is ígéretes katonai pályáról mondott le Angliában, visszatért szülővárosába, hogy átvegye a családi üzem irányítását.
William minden idejét a régészetnek szentelte. 1850-ben bejárta Kis-Ázsiát, két tanulmányban számolt be útjáról. Tíz év elteltével Görögországban és Szíriában fejezte be előzőleg megkezdett munkáit. A hazatérése után publikált két tanulmányának köszönhette, hogy 1865-ben az Académie des inscriptions et belles-lettres tagjává választották. 1868-ban folytatta a görög és latin feliratokról szóló fejezetet Philippe Le Bas–val közösen írt könyvében, a Voyage archéologique en Grece et en Asie-Mineure. Waddington tekintélyes éremgyűjteményét a Francia Nemzeti Könyvtár numizmatikai kabinetje őrzi.
Politikai pályafutása 1870-ben a köztársaság mellé állt, 1871-től 1876-ig Aisne megye nemzetgyűlési képviselője, majd a megye szenátora 1894-ig. 1873. május 19-én Adolphe Thiers kormányában közoktatási miniszter, de a kormány hat nap után lemondott. 1876. március 9-én Jules Dufaure 4. kormányában a közoktatási minisztérium élére került, 1877. december 13-án Dufaure 5. kormányában a külügyminiszter lett. 1878-ban a francia küldöttséget vezette a Berlini kongresszuson.
1879. február 4-én Jules Grévy miniszterelnökké nevezte ki, de megtartotta a külügyi tárcát is. Miniszterelnökként sikerült egyensúlyt tartania a konzervatív szenátus és a republikánus nemzetgyűlés között. Közel egy évig tartó kormányzása pozitív eredményeket hozott: a párizsi kommün felkelői részleges amnesztiát kaptak, a Marseillaise hivatalosan is nemzeti himnusz lett, a nemzetgyűlés visszatért Versailles-ból Párizsba, megindult a vasúthálózat fejlesztése, döntés született arról, hogy minden megyében tanítóképzőt létesítenek, kiegyensúlyozott költségvetést szavaztak meg. Kormányában öt protestáns miniszter foglalt helyet. Néhány olyan intézkedést, mint a vasárnapi munka betiltásának eltörlését a jobboldal a római katolikus egyház elleni támadásnak vette, ezért Waddington 1879. december 28-án lemondott.
1883-ban ő képviselte hazáját III. Sándor orosz cár koronázási ünnepségén. Júliusban nagykövetként küldték az Egyesült Királyságba. Gazdag angol család sarjaként könnyen megnyíltak előtte a kapuk, a kormányhivatalnokok között viszontlátta egykori cambridge-i diáktársait. Szolgálai ideje alatt súrlódásmentesek voltak az angol–francia kapcsolatok.
Publikációi Voyage en Asie mineure au point de vue numismatique (1853) Mélanges de numismatique et de philologie (1861) Édit de Dioclétien établissant le maximum dans l'Empire romain (1864) Inscriptions grecques et latines de la Syrie (1870) Voyage archéologique en Grèce et en Asie Mineure (1877)
Források
Kapcsolódó szócikk Franciaország miniszterelnökeinek listája
Kategória:A francia parlament tagjai Kategória:1826-ban született személyek Kategória:1894-ben elhunyt személyek Kategória:Francia régészek Kategória:Francia diplomaták Kategória:Numizmatikusok Kategória:Franciaország miniszterelnökei Kategória:A Père-Lachaise-ben eltemetett személyek Kategória:Gyáralapítók, gyártulajdonosok